Black Swan - Fekete Hattyú

Nem kis kihívás egy olyan filmről kritikát írni, amely nem elég, hogy köztudottan elnyert egy Oscar-díjat (a címszereplő Natalie Portman a legjobb női főszereplő kategóriában), de ráadásul csak ugyanitt további négy kategóriában jelölték, valamint egyéb kisebb-nagyobb díjátadókon világszerte begyűjtött még 30 díjat és 95 jelölést.
Éppen ezért meg sem próbálom a profi megközelítést, elemezgetést, részekre bontást, a film falatkáinak hosszas és elmélyült ízlelgetését. Ehelyett csupán az egyszerű, átlag mozibajáró szemszögéből világítom meg, és írom le a saját személyes élményemet.

Annak idején, amikor kijött a film bemutatója és megnéztem, őszintén szólva nem igazán tudtam hová tenni. Ám de amikor több hónap elteltével, már javában a mozikban játszásakor újra elővettem és megnéztem, na akkor is ugyanúgy nem tudtam mit kezdeni vele. Így tehát amikor végre hozzájutottam magához a filmhez, akkor az előzőekből eredő határozott bizonytalansággal és vegyes várakozással ültem le elé. Már csak azért is, mert ez idő tájt a jelöléséről már mindenképpen hallani lehetett, de ha jól emlékszek már ténylegesen meg is kapta a szobrocskát.

Az első dolog, amit szeretnék leszögezni, hogy bár az IMDb és a RottenTomatoes oldalakon a film értékelése 8.4 és 8.8 között mozog, szerény véleményem szerint ez az Oscar hatása és nem a film saját, nyers értéke. Utóbbi nálam nagyjából fél-egy ponttal lejjebb jár, amivel viszont még bőven megkapja tőlem a "jó film" besorolást, de azt azért nem hinném, hogy az örökös top 250 filmes listán való 74. helyezése - amivel jelenleg büszkélkedhet - indokolt lenne.

A másik fontos dolog, amit mindenképpen szóvá kell tennem az, hogy Natalie Portman viszont valóban megérdemli a szobrot. Nagyon jól alakítja a lány szerepét, akitől mindenki (még saját maga is) többet vár el, mint amire - legalábbis a film elején - képes. A karakterének további jellemzésébe azért nem mennék bele, mert valószínűleg elrontanám vele sokak filmélményét. A lényeg, hogy nagyon jól érzi és nagyon jól is játssza azt az átalakulást, amelyen a szerep szerint keresztülmegy a túlterhelt balett-táncos lány.

Magáról a filmről talán annyit tudok illetve érdemes elmondani, hogy nagyszerűen lavírozik a helyszínek és jelenetek között, hol patyolat tiszta elegáns és csillogó, hol mocsokba és züllésbe mászó, viszont végig megtartja azt a nyomasztó hangulatot, amit szerintem az alkotók alapvetően bele akartak vinni a történet burkolata gyanánt.
Éppen ezért az egyik nézőfajta, akinek nem ajánlanám a filmet az, akit az ilyen nyomasztó eufóriák túl mélyen meg szoktak érinteni, a másik pedig az, aki esetleg alapvetően nem szereti a balettot, aminek ugyebár kulcsfontosságú szerep jut a filmben és végig is kíséri azt elejétől végéig.

{youtube}5jaI1XOB-bs{/youtube}