2011. május 12., csütörtök 06:00

    Invictus - A Legyőzhetetlen

    Írta:

    Invictus - A Legyőzhetetlen - magyar plakát


    Eheti cikkemet eredetileg úgy akartam kezdeni, hogy mivel a rendező korábbi munkái közül a többséget már láttam, és szinte kivétel nélkül tetszettek is, jelen alkotása elé részint az ebből fakadó, iránta való izgalommal, ugyanakkor a minőségi elvárást illetően nagy-nagy nyugalommal ültem le. Viszont amikor - szokásomhoz híven - utánanéztem néhány háttér-információnak, egy kissé meglepődve szembesültem a ténnyel, miszerint a hónap végén a 81.(!!!) életévét betöltő Clint Eastwood 1971 óta már 31 mozifilmet rendezett. Még egyszer mondom, rendezett, és nem pedig játszott bennük (az ugyanis egy nagyjából dupla ekkora szám lenne). Azzal eddig is tisztában voltam, hogy a színészkedésen kívül már nem egyszer a kamera túloldalán is dolgozott, na de hogy harmincegyszer?

    Ennek megfelelően módosítanom kell a korábbi kijelentésemet: nagyjából a negyedét, tehát csak a töredékét láttam a rendezéseinek. Ám az változatlanul igaz, hogy amiket igen, azok egytől-egyig tetszettek, legyen szó akár a régiek közül az 1993-as Tökéletes világról, akár az utóbbi hét év terméséről (Millió dolláros bébi, Elcserélt életek, Gran Torino, Azután).
    Bár Eastwood most jelenleg is egy komoly, nagyrészt politikai filmet (J. Edgar címmel a legendás FBI igazgatóról, Hooverről) rendez, én személy szerint nem feltétlenül vagyok megelégedve az Invictus komolyságával, megközelítésének módjával, illetve történetével, amiben Nelson Mandela börtönből való szabadulását, elnökké választását, majd munkásságát követhetjük nyomon Dél-Afrikában. Illetve utóbbiról csak kellene, hogy szóljon a film, ugyanis egy idő után a politikai dráma egyre inkább átmegy egy sportról szóló, délután a családdal nézős tévéfilmbe, ahol csak az a lényeg, hogy a csapat berúgva az utolsó gólt, végül megnyerje a meccset. És bár ismerjük a sport és az ország-imázs közti, emígyen pedig a politikával való összefüggést, szerintem akkor is átesünk az ajándék ló túros hátának a túloldalára. Még akkor is, ha Mandelának a rögbivel az ország-imázs növelésén túl népcsoport-egyesítő, és ily módon béketeremtő szándéka volt.

    A film első felével még nincs semmi gond, az eleje például nagyszerűen mutatja be a szabadulásának körülményeit, különös tekintettel az abból, majd még inkább a megválasztásából adódó társadalmi feszültségeket - természetesen a fekete-fehér ellentétről van szó.
    Viszont, bár a börtönben töltött időkről van néhány bevillanás a film második felében, ezek egyáltalán nem sokkolóan drámaiak, a bebörtönzésének körülményeit és annak bemutatását pedig kifejezetten hiányoltam. Értem ez alatt azt, hogy hogyan és miért csukták be, ám ezt a nem éppen érdektelen előéleti részt az alkotók totálisan hanyagolták és rábízták a világtörténelmi műveltségünkre. Lehet, hogy nem véletlenül, mert esetleg érzékeny téma, de ez így akkor is egy hiányzó tégla a teljes történet falából.
    A másik, amibe a fals riasztásokon kívül még bele lehetett volna vinni egy-két izgalmas, feszültséggel teli momentumot, az az elnök biztonságával és fenyegetettségével kapcsolatos szál, mely viszont így kimerül a biztonsági szolgálaton belüli - persze megint csak a bőrszín miatti - fennakadásokban, azt a szegény párát pedig a film mind a két és negyed órája alatt nem akarja eltenni láb alól a kutya se. Na, de nyilván ne legyünk ennyire erőszakosak, csak épp elkelt volna egy kis izgalom a focipálya eseményein kívül is.

    Színészeink (Morgan Freeman, Matt Damon) egyébként hozzák a formájukat, tehát átlagosan jól teljesítenek, ahogyan azt tőlük már megszokhattuk.
    Nem is a játékkal van az én gondom, hanem azzal, ahogyan a társadalmi problémáktól duzzadó, életrajzi politikai dráma átcsúszik sportjátékfilmbe. És éppen ezért, az IMDb és RottenTomatoes értékelések egybehangzó 7.4 pontszámát kissé lerontva én 7 pontot adok a filmre, mert hát arról szó sincs, hogy rossz film lenne az Invictus, csak éppen lehetett volna jobb is.

    Egyébként az is elképzelhető, hogy az Öreg - így a nyolcvanat átlépve - már kezd egy kicsit fáradni, ugyanis mind a filmes portálok tanúbizonysága, mind pedig személyes tapasztalatom szerint a fantasztikus Gran Torino után elkezdődött egy lefelé ívelés, melynek enyhe részén lévő első állomása az Invictus, a már meredekebb lejtőn található második pedig a legutóbbi, általam szintén nemrég megtekintett Azután, melytől sajna nem igazán voltam elájulva.

    {youtube}RZY8c_a_dlQ{/youtube}

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.