×

Warning

JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

Print this page
Thursday, 22 December 2011 06:00

Kari filmek top 10

Written by

Elég sokat hezitáltam, hogy ezen a héten - szenteste előtt két nappal - miről írjak cikket. Ugyanis, bár volt egy tervezett témám, viszont az nemhogy nem illene bele a karácsonyi életérzésbe, de szerintem kifejezetten kiábrándítóan tudna hatni bármilyen ünnep esetén.
Aztán végül nagy nehezen rám talált az egyébként oly egyértelmű és világos gondolat. Hiszen én döntő többségében filmekről szoktam írni, miért is ne lehetne összekapcsolni ezt a fő irányvonalat a karácsonnyal? Így született meg tehát az én "Karácsonyi filmek top 10"-em azokból a művekből, amelyek mind-mind karácsony idején játszódnak, és hát többé-kevésbé történetük is arról, illetve annak kellemes/borzalmas körülményeiről szól.


Az elején leszögezném, hogy a toplistát csupán az általam látott filmekből állítottam össze, ennél fogva pedig biztosan van még pár olyan film, amelynek mások szerint inkább lenne keresnivalója egy ilyen listán, mint némely általam javasoltnak. Egyébként néhány vaktában tett ajánlást meg is ejtek majd a cikk végén, azokkal együtt már talán mindenki számára kerek lesz a történet.

10. Hull a pelyhes (Jingle All the Way, 1996)

"Szükségem van a ruhádra, a csizmádra, és... az ajándékodra!" - mondhatná az exMrUniverse exTerminátor exKormányzó Arnold, amikor a kisfiának szánt Turboman nevű játékfigura után rohangászik, és közben letarol boldog-boldogtalant a szent ügy érdekében. Akadnak benne vicces jelenetek és szituációk, de ez a családos-ünnepes ökörködés alapvetően nem a Schwarzi műfaja.

 

 

 

 

9. Hóbarát (Jack Frost, 1998)

Kissé elvont, ám de megható történet egy családját elhanyagoló zenészről, aki egy végzetes baleset után visszatérhet rendbe tenni az elmulasztott, félresiklott ügyeit. Ezúttal viszont már nem lesz túl könnyű dolga, ugyanis - a Batman-jelmezt már bizonyára megunó Michael Keatonnak - hóember képében kell boldogulnia és szerettei segítségére sietnie.

 

 

 

 

8. A Grincs (How the Grinch Stole Christmas, 2000)

A folyton morcos és undok zöld manó 1957 óta már több (rajz)filmben is feltűnt, de valamire való feldolgozást csak 2000-ben kapott. Ebben pedig nem más, mint a gumiarcú mókamester, Jim Carrey kelti életre, és a bőrébe bújva próbálja meg elrontani, sőt ellopni egy egész közösség karácsonyát. Díjnyertes (Oscar - legjobb maszk) illetve jelölt (Oscar és Golden Globe) mesefilm.

 

 

 



7. Télapu (The Santa Clause, 1994)

Bizonyára sokan emlékszünk Yello "Jingle Bells" című számára, melynek klipjében egy átlagos külsejű üzletember-apuka (Tim Allen) hirtelen és mindenki számára érthetetlen módon felszed vagy egy mázsa túlsúlyt (elsősorban pocakra), valamint elkezd ősz szakállat növeszteni. A filmből megtudhatjuk, hogy mindez azért nem teljesen ok és előzmény nélkül történik - kisfia legnagyobb örömére.

 

 

 



6. Polár Expressz (The Polar Express, 2004)

Az igényesen elkészített és látványosra sikeredett animációs film egy olyan kisfiú kalandját követi nyomon, aki (már) nem hisz a Mikulásban. Ám a karácsony előtti éjjelen egy titokzatos, az Északi-sarkra tartó vonat áll meg a házuk előtt, melyen Tom Hanks a kalauz, aki a filmben egyébként nem kevesebb, mint hat karakter számára kölcsönözte a hangját. Többszörös Oscar és Golden Globe jelölt alkotás.

 

 

 



5. Tapló télapó (Bad Santa, 2003)

Az egyetlen film a listán, amely nem igazán gyerekeknek való. Sőt kimondottan nem. Én egyébként már pusztán a magyar címén is röhögni szoktam, amikor meglátom. Szóval áruházi Mikulás főhősünk (Billy Bob Thornton) nem elég, hogy egy szexéhes masszív alkoholista, de még ráadásul tolvaj is. Viszont sziporkázó beszólásaival és csetlésével-botlásával igen szórakoztató, olyannyira, hogy mindez egy Golden Globe jelöléshez is elég volt.

 

 

 



4. Aludj csak, én álmodom (While You Were Sleeping, 1995)

A lista élbolyához közeledve kezdenek előtűnni a klasszikusok, melyek évente legalább egyszer (karácsonykor), de mindenképpen a képernyőre kerülnek. Ilyen az örökös romantikus-vígjáték királynő, Sandra Bullock (aki egyébként személyes kedvencem) botladozása is, melynek során belecsöppen egy család életébe, ahol aztán félreértéseken alapuló szituációk követik végig a romantikus szálat. Golden Globe jelölt karácsonyi limonádé.

 

 

 



3. Reszkessetek, betörők! 1-2 (Home Alone, 1990-92)

És íme! A filmduó, mely már a fülünkön jön ki, de ennek ellenére mégis megnézzük újra és újra. És erre nincs más magyarázat, mint hogy az egyedül maradt Kevin és a két félnótás (az pedig együtt már egy egész nótás) betörő néhol már-már fárasztó, epikus küzdelme egyszerűen zseniális és telitalálat. Mi mást is mondhatnék még az Oscar és Golden Globe jelöléseken kívül, mint hogy "Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!".

 

 

 



2. Karácsonyi vakáció (Christmas Vacation, 1989)

A Chevy Chase féle vakáció-trilógia kiemelkedően legjobb darabja, melyből sok mindent elleshetünk az ünnepekhez. Többek közt a karácsonyfa beszerzésének és felállításának hogyanját, a karácsonyi égősor telepítését és szerelését, hogy a rokonokkal és a macskával való bánásmódot már ne is említsem. A film ugyanolyan kötelező darab, mint a harmadik helyezett, csak talán még nem annyira elcsépelt.

 

 

 



1. Igazából szerelem (Love Actually, 2003)

A listám első helyén álló film nem a hatalmas poénáradattal, de még csak nem is kizárólag a romantikával működik. Természetesen jut szerep bőven mindkettőnek, de ezeket remekül elegyítve elsősorban az emberek közötti kapcsolatokra fókuszál. Összesen - bár nehéz összeszámolni - nyolc kapcsolati gócpontot, ily módon pedig nyolc történeti szálat vezet párhuzamosan, itt-ott keresztezve illetve összegubancolva őket. Mindennek összhatása és a végkifejlet pedig több, mint fantasztikus, és nem utolsósorban két Golden Globe jelölést ért.

 



A cikk elején ígért "futottak még" kategóriába a következő öt film tartozik, csupán felsorolás jelleggel abc-sorrendben, hiszen személyes tapasztalatom sajna nincsen velük:
Holiday, Karácsonyi ének, Kelekótya karácsony, Kiskarácsony mindenáron, Túlélni a karácsonyt.
Továbbá egy ilyen listán a műfaja miatt nyilván nincs létjogosultsága, de szintén karácsonykor játszódik a Drágán add az életed! sorozat első két epizódja is.
Aki pedig most akar moziba menni és megnézni valami aktuálisat, annak - szintén csak vaktában - a Szilveszter éjjel című filmet tudom javasolni.

Véget ért a lista mára, zárul Ádi laptop zárja. Úgyhogy az alkalmat megragadva ezúton kívánnék minden olvasónknak békés boldog karácsonyt, valamint minden negatív dolognak egy nagy fityiszt mutató Újévet!

Latest from adeeboy

Related items