Thursday, 05 January 2012 06:00

    2011 legjobb filmjei

    Written by

     

    Nos, mivel ilyenkor évváltáskor mindenki orrba-szájba összesítéseket végez, úgy gondoltam én is elkészítem a sajátomat, természetesen a filmekről. Akadnak olyanok, akik ilyenkor inkább a jövőbe tekintenek, és az új évben nagy izgalommal várt filmeket veszik lajstromba már jó előre, de azért a többség inkább a már lezárt esztendő termését szokta górcső alá venni. Én is ez utóbbinak látom értelmét, hiszen egy "mit éri meg megnézni" témájú cikk kapcsán nyilván csak olyan alkotásokkal érdemes foglalkozni, amit már legalább mások láttak és jóra értékeltek, de a legjobb ha már mi magunk is láttuk és aztán méltónak találtuk felvenni egy ilyen listára.

    Egy kis kiegészítésként megjegyezném, hogy számomra a 2011-es év filmrepertoárja egy-két kivételtől eltekintve nem egészen a tavaly mozikba került, hanem inkább is a tavalyi évben dvd-n megjelent filmekből tevődik össze, hiszen több tucat filmre nyilván nem járhattam el moziba. Ily módon viszont az év utolsó negyedében a mozikba érkező filmek sajnos csak személyes tapasztalatot nélkülöző, másodkézből származó vélemény(ek) alapján szerepelnek a cikkben.

    Akik szeretik az animációs filmeket és/vagy gyerekük van, azoknak nagyjából öt filmet nem szabadott kihagyniuk. A még 2010 végéről visszamaradt Őrzők legendáját Ga'Hoole baglyaival, a keméleonos Rangót Johnny Depp hangjával, a Shrekből leszármazott Csizmás a kandúrt, az Északi-sarkon játszódó Karácsony Artúrt, valamint a már nem is annyira kisgyerekeknek szóló, francia képregényes gyökerekkel bíró Tintin kalandjait.

    A vígjátékok kedvelői tavaly leginkább a Könnyű nőcske botladozásain; a Förtelmes főnökök cselszövésein; az Őrült, dilis, szerelem csajozási technikáin mulathattak. Szintén komédiák még, de már más stílusok jegyeit is felvonultatják a kémes-ügynökös RED (akció), a trancsírozós Trancsírák (horror) és az itt ragadt földönkívülis Paul (sci-fi).

    És ha már a témánál járunk, fussuk át, hogy a sci-fi illetve fantasy elemeket többé-kevésbé tartalmazó filmek rajongói miken ámulhattak-bámulhattak a tavalyi évben. Szintén itt ragadt földönkívülis, de már komolyabb hangvételű történet a Super 8. Történetével nyilván nem annyira kiemelkedő, viszont látványvilágával és zenéjével különleges élményt nyújt a TRON - Örökség. Volt továbbá egy életvonalunkat manipuláló Sorsügynökség, egy agyi aktivitásunkat manipuláló Csúcshatás, valamint a majmok intelligenciájával manipuláló, meglepően jó előzményfilm, a Majmok bolygója - Lázadás. A robotos filmek közül a Vasököl az, ami minőségileg illik erre a felsorolásra, és akadt még kvázi időutazós sztori is, mégpedig a folyton ugyanazt a nyolc percet újraélős valóságszimulációs Forráskód. A fantasy keret mellett már inkább is az érzelmekre fókuszálnak a Másik Föld és a Melankólia.

    Egy pillanatra visszakanyarodva a horror témára, a műfaj kedvelőinek kötelező darab az Engedj be, ami tulajdonképpen egy vámpírsztori, viszont egyáltalán nem a szokásos irányból megközelítve.

    A szigorú akciófilmek vizeire evezve mindenképpen megemlítendő a sokadik folytatásfilm létére mind kritikusi, mind átlag mozinézői szemmel pozitív csalódást keltő és elismerést kiváltó, év végén megjelenő M:I - Fantom protokoll. A másik akciófilm, ami tökéletesen ideillik (sokadik rész - mégis nagyon jól sikerült), az a gyorsulásos-rablós Halálos iramban - Ötödik sebesség.

    A komolyabb hangvételű filmekhez érkezvén az év másik autós kalandja a szintén kritikus- és közönségkedvenc Drive - Gázt! volt, nem is véletlenül. A továbbiakban a legkülönfélébb műfajokkal találkozhatunk, például tavasszal érkeztek meg dvd-re a friss Oscar és egyéb díjnyertes alkotások, úgy mint a Közösségi háló, a Király beszéde, a Fekete hattyú, a Félszemű és a Harcos. Megtörtént (bal)esetet tár elénk a 127 óra, és valós társadalmi problémákat feszeget úgy a Trust, mint a Gyerekek jól vannak is. Az Ismeretlen férfi saját személyazonosságát és a vele történteket kutatja, míg az Élve eltemetve című filmben már a főszereplő pontos holléte a legnagyobb rejtély. Az Igazság ára egy jó kis ügyvédes-bíróságos krimi, míg a most még csak Warrior néven futó boxolós film nem csak Rocky Balboa rajongóinak ajánlott.

    Végül következzen egy csokor azokból a tavalyi filmekből, amelyeket én személyesen még nem láttam, de témájuk és/vagy mások általi értékelésük alapján vaktában is merem ajánlani őket. Szintén sport-témájú (baseball) film Brad Pittel a Pénzcsináló; fekete-fehér ellentéteket dolgoz föl a Segítség; romantikus vígjáték Woody Allentől az Éjfélkor Párizsban; amolyan szatirikus életrajzi film a Barney és a nők; 50-es évekbeli családi dráma az Élet fája; valamint igaz történeten alapuló tragikomédia egy rákos fiatalról a Fifti-fifti.

    Ez volt tehát az a bő három tucatnyi film, amit a 2011-es év mozi- illetve dvd-terméséből mindenképpen érdemes volt (avagy lesz) megnézniük mindazoknak, akik film- és mozirajongóknak tartják magukat.

     

    More in this category: Kari filmek top 10 »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.