azaz interjú Ken Hobey-val, aki kortárs magyar szerzőként debütál júniusban. Fiatal kora ellenére egy nem könnyű témát feszeget: melegnek lenni kis hazánkban.
Az Amnesty International idén is kiadta jelentését, amelyben Magyarországról elég lesújtó véleménnyel vannak. Hazánkban még mindig nagy probléma a rasszizmus és a melegekkel szembeni előítélet. A jelentés sajnos nem téved, még mindig hihetetlenül el vagyunk maradva e téren a nyugati országokhoz képest.
Számomra mindig is egy nagy talány volt, hogy kinek mi köze ahhoz, hogy mások mit művelnek a hálószobában, vagy ki kit szeret, ezért maximálisan támogatom azokat a személyeket, akik hangot mernek adni érzéseiknek és vágyaiknak, még ha a bigott társadalmunk miatt sokszor álnév mögé bújva is teszik.
Talán azért már látszik némi fény az alagút végén és kezdünk egyre toleránsabbakká és rugalmasabbakká válni. Éppen ezért különösen nagy örömmel mutatom be Ken Hobey-t, akinek hamarosan a könyvesboltok polcain fog virítani az első és egyben igen rendhagyó könyve.
O: - Bár nyilván sejtem, de mi az oka annak, hogy művésznéven adtad ki ezt a könyvet?
KH: -Egyszerű a válasz sajnos. Mert itt, Európa közepén, még mindig gáz, ha valaki meleg. Munkámból adódóan meg hatványozottan kényes lenne egyelőre, ha tudnák, én rukkoltam elő ezzel.
O: - Szerinted miért számít akkora szenzációnak a könyved?
KH: - Azt nem mondom, hogy szenzáció! Örülnék, ha népszerű lenne, de Magyarországon a szenzáció valami mást jelent. A lényeg, hogy az olvasók szeressék, és tudjanak belőle erőt meríteni. Talán attól különleges, vagy újszerű, hogy eddig ilyen nem igazán jelent meg. Ifjúsági meleg regény. De sokkal több annál. Van a magyar piacon pár meleg verses mű, ill. egyéb anyag. Egy másik kortársam pedig pedzegeti a témát ifjúsági krimijében, de eddig még senki sem ment el. A könyvem ízig-vérig magyar.
O: - Miben mutatkozik ez meg?
KH: - Magyarországon játszódik, magyar szereplőkkel. Nem Budapest a fő helyszín. A neveken túl is, a karakterek szokásaiban, körülményeiben is mindenhol érződnek a magyar szimptómák. A humorában nem kevésbé.
O: - Az jó. Szerintem humorral lehet legjobban oldani azt a fajta merevséget, ami ezt a témát jellemzi. Szerinted miben különleges még?
KH: - Kicsit olyan, mint egy motivációs könyv. Azon túl, hogy átéled a szereplőkkel a történéseket, akarva-akaratlanul tanulsz az esetekből. Erőt adhat, ha épp hasonló élethelyzetben vagy, nemedtől függetlenül. Megoldást kínál, és sugallja, hogy nem vagyunk egyedül. Mindig van kiút, és mindig van holnap, ami jobb lehet. Emellett gyakran van benne zenei utalás. Ha valaki olvasás közben beindítja a számot, amire utal a sztori, máris könnyebben érezheti a karakter lelki állapotát. Tehát nem a legfrissebb slágereket találod csak benne, hanem amit az a rész tükröz. Mintha filmmé elevenedne ezáltal az egész.
O: - Honnan jött az ötlet, hogy írj egy ilyen témájú könyvet?
KH: - Nem volt kifundált dolog ez. Nem úgy indult, hogy na, majd én piacra dobok valamit, ami még nincs. Amikor elkezdtem, csak a lelki nehézségeimet szerettem volna könnyebben feldolgozni. Kiírni magamból, ami foglalkoztat, vagy bánt. Aztán azon kaptam magam, hogy a szereplőim saját életet élnek, és én magam is kíváncsi lettem, mi fog velük történni. Megmutattam egy-két barátnak, majd egyre több ismerősnek a kéziratot. Annyira tetszett mindenkinek, hogy ösztönözni kezdtek a kiadásra.
O: - Ezek szerint a regényt már olvasták páran. Odaadtad olyan személynek is, aki eddig még nem tudott a másságodról?
KH: - Igen, oda. Volt nagy meglepődés, de mindig óriási öleléssel zárult a dolog. Nagyon szerette eddig mindenki, aki olvasta, és elismerésüket fejezték ki.
O: - Ha jól értem tehát, akkor ez valahol a te naplódnak indult, csak aztán regény lett belőle. Mennyire alapszik végül a valóságon és mennyi benne a kitalált rész?
KH: - Igen, a saját életem és ismerőseim történetei ihlették. Azonban ember nincs, akivel annyi minden történne, mint az összes szereplőmmel. Így nagy része fiktív, főleg a második kötetnek. A váz, az alapok személyesek. Ezért nem a véletlen műve, ha valaki felfedez benne ezt-azt.
O: - Mikor kezdted el írni a regényt és mennyi ideig tartott?
KH: - Négy éve írtam meg az első könyvet, ami most megjelenik. Egy évig íródott, majd pihent a „fiókban”. Nem gondoltam akkor még, hogy ez másoknak is fontos lehet. A második kötet pedig most zárult le, készen van. Persze attól függ, hogy valaha lesz-e abból is könyv, hogy mennyire szeretik majd az elsőt.
O: -Mit gondolsz, milyen lesz itthon a fogadtatása?
KH: - Nagyon sokat gondolkodom rajta! A könyv nem bántó, nem polgárpukkasztó vagy obszcén. Nem botránykönyv! Az érzelmi oldalát mutatja be ennek a létnek. Sok-sok humorral, némi spiritualitással fűszerezve. Ezért szerethető, és azonosulni tudnak a karakterekkel a nem meleg fiatalok is. Hisz az emberi érzések egyformák! Bízom benne, hogy jó lesz a fogadtatás, és eljut azokhoz, akiknek szánom, akiknek segíteni szeretnék vele!
O: - Szerinted kik fogják elsősorban megvenni?
KH: - A szuper rendes csajok a meleg barátaiknak, akik nem merik megrendelni! Persze valószínűleg a „más” típusú fiatalok eleinte. Ha híre megy, akkor esélyes, hogy bárki. Tényleg jó szívvel merem ajánlani szülőknek, pedagógusoknak, sőt, még a homofóboknak is. Nem egy hetero ismerősöm tátotta el a száját, és közölte könnyes szemmel, hogy mekkora hülye volt eddig.
Mindenkihez szól, korra, nemre és szexuális irányultságra való tekintet nélkül. Elénk tárja azt a küzdést, vívódást, fejlődést, érzéseket, amelyeket valószínűleg csak egy, a társadalom által „más”-nak címkézett ember él át. Vagy talán mégsem csak?
Mindezt olyan köntösben, ami nem rettent meg senkit, nem vált ki viszolygást, nem akar senkire nézőpontváltást erőltetni. Bemutatja, hogy a média által sugallt képpel ellentétben másnak lenni nem divatos hóbort, nem önként választott pálya, nem betegség. Egyszerűen van, amivel születünk. Mint a hajszínünkkel. Csak azon lehet korrigálni!
O: - Szerinted mi az a fő üzenet, amit hordoz a könyved?
KH: - Az, hogy butaság egymást felcímkézni. Naponta sokféle szerepnek kell megfelelnünk, de a személyiségünk eszenciája nem attól függ, hogy éppen mik vagyunk. Nem attól jó vagy rossz ember valaki, hogy szőke/barna, kövér/sovány, férfi/nő, homo/hetero. Az érzelmek egyformák, az értékek pedig egyetemesek. Mindenkinél. Szeretet, tisztelet, megbecsülés, szerelem, elfogadás, bánat, csalódottság, közöny. Egyformák vagyunk, mert mindannyian különbözünk!
O: - Vájkáljunk egy kicsit a magánéletedben is! Mesélj arról kérlek, hogy mik a céljaid a közel- és a távoli jövőben!
KH: - A könyvem népszerűsítése, és az üzenet eljuttatása minél szélesebb körben. Boldog lennék, ha vállalhatnám saját nevemmel, és segíthetnék embereknek erről beszélni, megérteni. Sajnos az ország még nem tart itt. Szomorú, hogy nem vállalhatja az ember büszkén, ha értéket tesz le az asztalra. Mert hiszem, hogy néhány embernek igenis az lesz. Talán eljutunk oda is egyszer, hogy hazánkban sem kell majd „szégyenkezni”, ha valaki bármiben is más. Tényleg, nem vicces? Hisz mind mások vagyunk!
Célom, hogy tanítsak a könyvvel, és példát mutassak. Nem csak a heteróknak. A melegekre is ráfér az erkölcsi fejlődés. Minden emberre. Ebben is egyformák vagyunk! A nemzetünknek kell fejlődnie, közösen.
O: - Nagy szavak ezek. Jó tudni, hogy még vannak, akik ilyen őszinte hittel, tényleg szeretnék formálni a világot! Akkor hát kereshetjük majd a boltokban a második részt is?
KH: - Remélem! A második rész még izgalmasabb, dupla ilyen terjedelmű, és még több fordulatot tartogat. A szerencsés blogolvasók már élvezhetnek belőle szösszeneteket. Azonban most a nyitó darabra kell koncentrálni! Szorítsatok, hogy siker legyen!
O: -Ez csak természetes! Megy a csuri! Nagyon remélem, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeid és adsz egy kis lendületet a társadalmunknak!
KH: - Én is kérdezhetek? Te is olvastad már. Hogy tetszett? Milyennek tartod dióhéjban?
O: - Mindenképpen azon könyvek közé tartozik, amit már csak azért is elolvasnék, mert rendhagyó a témája. Annyi a téves elképzelés arról, hogy a melegek vagy leszbikusok ’direkt’ választják ezt a helyzetet, és csak azért csinálják, hogy hergeljék a környezetüket. Még mindig elsősorban a valóban sokszor polgárpukkasztó felvonulások jutnak eszünkbe a melegekről, meg a magukat keresgélő, divatból homo celebek. Jó volt olvasni egy olyan könyvet, ami ennyire bensőségesen mutatja meg ezt a témát, hogy beleláthatunk valaki lelkébe, aki nap, mint nap szembesül az előítéletekkel, valamint a belső csatákat, a megfelelni akarást és a szerelem iránti vágyat. A makacs hitet, hogy ők is ugyanúgy megérdemlik a boldogságot, mint mi, heterók. Emellett nagyon tetszett, hogy tényleg humoros. Az a jó nagy adag önirónia teszi ezt a ’drámát’ nagyon könnyűvé és pozitívvá! Mindenképpen nagy bátorság volt ezt a könyvet megírni. Egyetlen apró kis kritikai észrevételem az, hogy nem kaptam szerepet benne, úgyhogy remélem, ha hét kötetes lesz, mint a Harry Potter, akkor a maradék hatban már benne leszek! No, de a viccet félretéve, tiszta szívből nagyon sok sikert kívánok a könyvedhez!