2010. március 22., hétfő 12:00

    A Játszma neve: ki nevet a végén

    Írta: R.S.

    Gyerekkoromban nem is gondoltam volna, hogy az egykori társasjátékot – a másik kedvenc, a „Gazdálkodj okosan!” mellett– felnőttkoromban is űzni fogom - azzal a különbséggel, hogy itt már tétre megy.

     

    Nemrégiben olvastam Joanne Harris Urak és Játékosok című könyvét, ugyanez volt a témája: a játék, pontosabban a játszma (milyen érdekes a magyar nyelv, pár betű, és a szó értelme máris negatív kicsengésű), ahol urak, és játékosok csaptak össze egymást intrikálva, csendesen. Az úr, aki mindvégig meg volt győződve úri mivoltáról, a háttérből mozgatva a szálakat, emberéleteket tett tönkre, csak hogy a maga állítólagos sérelmét rajtuk, a játékosokon megbosszulja.

     

     

    Utáltam a könyvet a gonoszsága miatt, és már alig vártam, hogy a végére érjek, de nem tettem le; kíváncsi voltam, hogy az úr vajon megbűnhődik-e tetteiért, azért, amit a játékosokkal tett.

    Aztán a könyv olvasása közben rájöttem, valami ilyesmi játszódik most az én életemben is. De a játszmát úrként, vagy játékosként élem-e meg? Kíváncsi lettem, és vártam a választ: a könyvtől.

     

    És jött a csattanó: valóban az az úr, aki mindvégig annak képzeli magát, aki meg van arról győződve, hogy ő van pozícióban, aki bármit megtehet a játékossal, ide-oda rángathatja, megalázhatja, aki viszont őt tűrni köteles?

    Vagy a játékos is lehet úr, még ha a körülményekből nem is ez látszik, ha rádöbben ellenfele gyenge pontjára, feldolgozatlan sérelmére, gyengeségére, hiányérzetére?

     

    Elgondolkodtam: vajon ha az úr helyébe lennék, mit éreznék, hogyan lépnék, mit tennék, hogy a játékost sárba tiporjam? Ha sikerül rájönnöm, már nyertem; a játékosból úr lettem. Az úr kiadta magát nekem, és győztem felette. Megtaláltam a gyenge pontját, és már ismerem, kiismerem.

    Ettől kezdve a játszma élvezhető játék lesz; az ember lecsendesedik, megnyugszik: nincsenek már dühös kitörések, felemelt hangú számonkérések, ordítozások, gyenge idegek.

     

    Valójában kik életünk urai, és kik a játékosok? Tényleg ismerjük őket? Tényleg olyanok, ahogyan és amit az évek során felfedtek és megmutattak magukból? A gyengeségeiket, az erősségeiket? Ezt kihasználva valóban jól játszunk-e? Nyerhetünk-e? Vagy minden játékosnak van egy másik, belső arca is, amit senki, vagy csak nagyon kevés ember láthat? Mindenki visel álarcot? Egyáltalán ismerjük mi, saját magunkat?

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.