Tuesday, 12 March 2013 06:00

    Cipő és a Republic

    Written by

    Hétfő hajnalban elhunyt Bódi "Cipő" László. Ugyanebben a pillanatban a magyar popzene égboltjának egyik legragyogóbb csillagának fénye fakult meg. Ez a csillag természetesen nem más, mint a Republic, melynek Cipő frontembere, énekese és elsődleges dalszerzője volt. Az együttes pedig a mindenkori magyar poprock történetének egyik alapvető és megingathatatlan mérföldköve, hiszen a zenekar az elmúlt 23 év során vitathatatlanul örök létjogosultságot szerzett magának kis hazánk zenetörténelmének lapjain.

    És hogy ki ismeri őket? Én inkább úgy kérdezném, hogy ki ne ismerné őket? Tény, hogy leginkább a '70-es és a '80-as években született generáció életébe és szívébe égett bele a banda és zenéje, hiszen ezek azok a generációk, amelyek akkor lettek lázadó kamaszból értelmes felnőttek, vagy épp tudatlan kisgyerekből tudatos tinédzserek, amikor az együttes a fénykorát élte és legnagyobb slágereit készítette. Ezek viszont olyan slágerek voltak, amelyeket a mai napig gyakorta hallhatunk, és egyáltalán nem csak a rádiókban, hanem olyan egyetemi és egyéb bulikon illetve rendezvényeken, amelyek a poprock zenei vonalat (is) képviselik. Ezt figyelembe véve pedig bátran nevezhetjük - nem csak az előbb említett két, de - a '90-es évek generációjának meghatározó zenéjének is a Republicot. Mindezt már csak azért is, mert a kezdeti sikerek után egyáltalán nem álltak le, hanem mind a mai napig folyamatosan írták a dalokat és adták ki az albumokat, valamint szintén mind a mai napig híresen aktív koncert-életet is éltek.

    Egy rövid történet az életemből:

    Bő egy évvel a Republic megalakulása után, '91 nyarán részt vettem egy iskolai táborban. Még csak tíz éves voltam, de ennek ellenére több emlékem is megmaradt erről a táborról. Ezek közül pedig a legerősebb az, hogy minden nap a "Jó reggelt kívánok!"-ra ébredtünk, napközben pedig többek közt a "Repül a bálna" c. számot énekeltük. Így hát a Republic tényleg rögtön rám talált, amint - mondhatni - benőtt a fejem lágya (bár egyesek szerint ez még mind a mai napig nem történt meg, de erről most nem nyitnék vitát). Azt pedig büszkén mondhatom el, hogy életem további részében - hirtelen összeszámolva - nem kevesebb, mint hat koncertjükön voltam jelen, és éreztem remekül magamat, többek közt olyan rendezvények keretein belül, mint a Sláger Megaparty, az EFOTT és a Veszprémi Egyetemi Napok.

    Néhány érdekesség Cipőről és a Republicról:

    Cipő ezt a becenevét még a gimnáziumban alapított, Cipőfűző nevű együtteséből örökölte, mely egyébként öt évig (1980-1985) működött.

    A zenekar szimbóluma, azaz a hal onnan ered, hogy február 23-án tehát a hal csillagjegyében alakultak meg.

    A 23 év alatt rengeteg kisebb-nagyobb díjat és elismerést kaptak, egyetlen egyet kiemelendő a megalakulásuk huszadik évfordulóján megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést.

    Annyi zenei számot jelentettek meg, hogy ha minden egyes nap meghallgatnánk közülük egyet, akkor három évszakig kitartana. Ezek közül a befutott slágerek száma ötvenes nagyságrendű. Népszerűségüket tükrözi, hogy 22 albumuk (ebben a speciális albumok nincsenek benne) közül mindegyik aranylemez lett, sőt kilenc platina és kettő pedig gyémánt.

    Tehát ezeket hagyja itt nekünk örökségül Cipő, akit jelenleg egy egész országon kívül felesége (Zsuzsa), két ikerlánya (Petra és Réka), az együttes (Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, Tóth Zoltán) és annak menedzsere (Abella Miklós) gyászol.

    Köszönünk neked mindent Cipő, nagyon fogsz hiányozni!

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.