Videó

A Hét 7enéje
Avril Lavigne - Smile

Sokszor látok az utcán olyan embereket, akik semleges illetve kimondottan szomorú ábrázattal járnak-kelnek, mint valami érzelmi zombik az élők között. Őnekik szól ez a dal, melynek kissé együgyű és bugyuta klippje szerintem mégis sokatmondó, megfontol- andó és talán még követendő példa is lehetne. Ne feledd: ha a boldogság nem is mindig, de a vidámság mindenképpen belülről jön. - by adeeboy

Még több videó

Hirdetések

Hirdetés

Utolsó kommentek

Fityisz.com - BetekintŐ

2011. október 24. hétfő, 08:38

Boldog hétfőt

Régóta téma itthon, hogy fogy az ország népessége, és tenni kéne valamit ellene. Minap ismételten azt olvastam, hogy valamelyik jóképességű politikusunk a gyerekszám növelését határozta meg célként. Ez egyébként teljes mértékben támogatandó, azonban az eszközöket is helyesen kell megválasztani a cél eléréséhez, amit nem igen látok, ezért úgy gondoltam ideje egy kis segítséget nyújtani ezen a téren.

Előszőr is abból kell kiindulni, hogy a gyereket ugye nem a gólya hozza. Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a kicsiny kis spermiumok eljussanak a végcélhoz. Ehhez a folyamathoz elengedhetetlen a szex. Namármost a mai túlhajszolt világban az emberek egyre többet dolgoznak, ezért mire hazaérnek örülnek, hogy ledögölhetnek a kanapéra a tv elé, és bambulnak ki a fejükből.
És ebben a mondatban a kulcs a tv. Van négy darab közszolgálati csatornánk. Mi lenne, ha az egyik csatornát felnőtt csatornává alakítanák. A nap 24 órájában menne a szex, az erotika. Fix, hogy megnőne a kedv, és az esti elfoglaltságok közé gyakrabban kerülne be a nemi együttlét.

De ez csak az első lépés. Ezek után arra is meg kell hozni a kedvet, hogy...

Kategória: BH

Hazaérsz nap végén, fáradtan. Még nem jött meg a fizud, ezért nem tudtál bevásárolni, vagy megjött a fizud, de elfelejtettél bevásárolni. Benézel a hűtőbe, és szinte semmi más nincs benne csak két kiló sárgarépa. Mielőtt elmenne az életkedved, megmondjuk, miért kell ennek örülni. Hat ok arra, hogy örülj annak, hogy ha csak répa van otthon.


Kategória: Naposoldal
2010. március 12. péntek, 10:48

Veronika meg akar halni

Azt hiszem a héten megint sikerült pár dolgot kivesézni. Így péntekre jöjjön egy idézet Coelho Veronika meg akar halni c. könyvéből. Aki nem ismeri a könyvet annak elmondom, hogy nem  a szexről szól, hanem arról, hogy az emberek miért nem mernek élni. Azonban az alábbi idézet is érdekes dolgokat boncolgat. Lehet kommentelni a véleményeket.

 

Kategória: Könyv
2010. március 04. csütörtök, 09:22

Nem kellesz eléggé

Ma egy olyan filmet szeretnék ajánlani, amelynek a megnézését kötelezővé tenném minden 6 és 99 év közötti személynek. És a nőknek pedig évente lejátszatnám újból. Csak a miheztartás végett. A címe: Nem kellesz eléggé (He's Just Not That Into You)

Kategória: Társas-játék
2010. február 23. kedd, 09:50

Szex, bújás, simisumi

 

Még mielőtt bárki is magára venné a témát, közlöm, hogy 1. nem rólam szól, 2. nem értek hozzá, 3. de igény van rá.

Szóval: SZEX.

Igazából fogalmam sincs, hogy hol kezdjem, és hogy mit is írjak róla, de az utóbbi időben megfigyeltem, hogy nagy rá az igény. Mármint úgy általánosságban. Az általánosságba persze én is beletartozom, szóval nem akarok úgy csinálni, mint akinek az összes e témához kapcsolódó ismerete a ’szűz’ szó és azt is csak azért tudja, mert az a horoszkópja.

 

Kategória: Társas-játék

Programajánló