Videó

A Hét 7enéje
Avril Lavigne - Smile

Sokszor látok az utcán olyan embereket, akik semleges illetve kimondottan szomorú ábrázattal járnak-kelnek, mint valami érzelmi zombik az élők között. Őnekik szól ez a dal, melynek kissé együgyű és bugyuta klippje szerintem mégis sokatmondó, megfontol- andó és talán még követendő példa is lehetne. Ne feledd: ha a boldogság nem is mindig, de a vidámság mindenképpen belülről jön. - by adeeboy

Még több videó

Hirdetések

Hirdetés

Utolsó kommentek

2010. június 08. kedd, 07:00

Dalban az igazság

Írta:  balazs

Helló Kedves Olvasók!

Eljött az ideje új rovat indításának, melyet legújabb írónk rockanroll fog készíteni időről időre. A benyújtott pályázati anyaga alapján elég igéretesnek tűnik, úgyhogy úgy döntöttünk megérdemli, hogy elétek bocsássuk. Nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjön a bevezető rész, amit reményeink szerint rendszeresen újabbak követnek.


A fityisz.com bemutatja:

 

Dalban az igazság


Recept

Hozzávalók

Kiskorom óta szeretek zenét hallgatni, mindig is fontos volt számomra a szöveg és a zene által okozott együttes hatás. Kamaszkorom környékén pedig elkezdett érdekelni a pszichológiai is. Utolsó adalék pedig: az elmúlt egy évben fokozottan érzékeny lettem a hazugságokra, főleg azokra, melyekkel saját magam is átvertem.


Előkészületek


A mai világunkban a média fokozott szerepet játszik az ízlésvilágunk alakításban. A rádiók szinte bármilyen számot slágerré tesznek, ha elég sokat játszanak. A fülünkbe másznak, önkéntelenül is dúdolgatjuk. Hiszek abban, hogy az agyunkba „mesterségesen belecsempészett” gondolatok hatással vannak viselkedésünkre, gondolatainkra. A média felelőssége is tehát a népbutítás, de hát ugye mindig kettőn áll a vásár.


Kifőzés


Az előzőekből következik, hogy különböző dalszövegek elemzését szeretném –természetesen a saját véleményem alapján- megosztani veletek. Az utóbbi években egyre szélesebb körben teret nyernek az igényes zenét játszó és emiatt (?) alternatívnak nevezett zenekarok, de ahogyan régen, most is jelentős mennyiségben hallgathatunk megkérdőjelezhető igényességű számokat is.

Terveim szerint a dalokat humorosan, de az általam vélt gyenge pontokat pellengérre állítva mutatom (mutatjuk) be. Persze az is lehet, hogy csak humorosra, vagy csak fikázósra sikeredik.

A feladat természetéből adódik, hogy számunkra tartalmilag kifogásolható számokkal foglalkozunk csak, mivel az igazán jó számokat nem is nagyon szabad elemezni, azokat érezni érdemes. (Ha már itt járunk, egy kis ellentmondás az előbb leírtakhoz: az angol számok esetében javaslom a www.songmeanings.net oldalt. Itt az egyes dalokhoz mindenki kifejtheti, hogy neki mit jelent az egy-egy szám.)

Az egyes számokhoz várjuk véleményeteket, illetve egy-egy szám elemzésére szívesen veszünk kéréseket/javaslatokat, vagy akár beküldött elemzéseket is. Ki tudja, lehet idővel kinövi magát ez a dolog.


Tálalás

Az első számot csütörtökön olvashatjátok a Fityisz.com-on.

 

 

 

 

 


 

A kategória további elemei: « Dalban az igazság 1.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Programajánló