Videó

A Hét 7enéje
Avril Lavigne - Smile

Sokszor látok az utcán olyan embereket, akik semleges illetve kimondottan szomorú ábrázattal járnak-kelnek, mint valami érzelmi zombik az élők között. Őnekik szól ez a dal, melynek kissé együgyű és bugyuta klippje szerintem mégis sokatmondó, megfontol- andó és talán még követendő példa is lehetne. Ne feledd: ha a boldogság nem is mindig, de a vidámság mindenképpen belülről jön. - by adeeboy

Még több videó

Hirdetések

Hirdetés

Utolsó kommentek

2010. augusztus 09. hétfő, 07:00

Boldog Hétfőt!!!!!

Írta:  balazs

Találjátok ki mi történik Budapest VIII. kerületében egy félig lehúzott ablakkal. Hát semmi. Maximum beázik az esőben. Szóval történt, hogy egy ismerősöm vasárnap félig lehúzott ablakkal hagyta a VIII. kerület szélén az autóját. Sötét volt amikor leparkolt, azt mondta háromszor is megnézte, hogy be van-e zárva, de az ablakra nem pillantott rá, és az bizony félig lehúzva maradt. Pénteken délután ment legközelebb a kocsihoz, és ekkor látta meg, hogy az bizony nyitva van. Megijedt, hogy biztos feltörték, kirabolták, de végül mindent a legnagyobb rendben talált. Csak az ülés volt totál vizes a héten lehullott esők miatt. Azért ez egy kisebb csoda nem?

De hogy a jó híreknek ennyivel ne legyen vége, ma kezdődik a legnagyobb magyar zenei fesztivál a Sziget. Ez lesz már a 17. 1993 óta azért igen szépen kinőtte magát a fesztivál. Emlékszem, amikor először voltam, akkor 1200 Ft volt a napijegy. Most meg 12 000. 12 év alatt 10-szeresére nőtt az ára. Hogy még mindig megéri-e? A fene tudja, döntsétek el. Az biztos, hogy a hangulat hatalmas.

Azért olcsóbban is lehet Szigetre menni. Például ma, ugyanis ma lesz a Kispál és a Borz Búcsúkoncertje. Reméljük azért nem az utolsó, mert a 90-es évek egyik legmeghatározóbb magyar együtteséről van szó. De nem kell aggódni, ha abba is hagyják egy darabig a Kiscsillag megmarad.

A következő Kispál és a Borz számmal kívánok Nektek Boldog Hétfőt és kellemes hetet!

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Programajánló

Ajánló

  • 6 ok arra, hogy örülj az év eleji pénztelenségnek

    A december tipikusan az a hónap, amikor egyrészt elköltöd az összes pénzt, amit egész évben gyűjtögettél, másrészt, ha nem gyűjtögettél, akkor elköltesz ugyanennyit. Ebből kifolyólag a január tipikusan az a hónap, amikor nem elég, hogy elfogyott a pénzed, de még…





  • A Budai-hegység és a tél

    A Budai-hegység és a tél   A tél kétség kívül itt van. Ránk zuhantak a súlyos mínuszok, a múlt hétvégi szél pedig tuti, hogy az Északi-sarkról érkezett. Az elmúlt heti korcsolyapálya körképünk, remélem, mindenkinek kellő inspirációt adott, hogy leporolja és megélezze bedobozolt korcsolyáját. A következő…





  • Wiener Weihnachtsmarkt helyett Budapesti Karácsonyi Vásár

    Wiener Weihnachtsmarkt helyett Budapesti Karácsonyi Vásár   A Bécsi Karácsonyi Vásárról azok is hallottak, akiknek fogalmuk sincs, hol van Bécs. Igazi turistacsalogató meseszerű álomvilág. No, de nem irigykedünk! Örülünk! Ugyanis nekünk is van egy legalább olyan karácsonyi vásárunk, sőt a miénk talán még olyanabb. A Vörösmarty…





  • Csodálatos ébredés

    Az ember azt gondolná, amikor történik vele valami szörnyűség, hogy sebaj, ha ezt túléli, akkor ismét ez már nem fog lesújtani rá. Legalábbis én mindig ezzel áltatom magam, mert ami nem öl meg, az ugye erősít. Az alábbi történet engem…





  • Pannon Borrégió - Tolnai Borvidék

    Bár méret szempontjából az ötödik legnagyobb és történelme a rómaiakig nyúlik vissza, mégis minden leírás azzal kezdődik, hogy magyarázni kell, bizonygatni kell, hogy a Tolnai borvidék igenis aktívan jelen van napjainkban, és a semmivel sem marad le minőségben a többi…