Ahogy azt Melinda múlt heti cikkében parancsolta volt, szombaton összepakoltam a cuccomat és célba vettem Veszprém városát (ezen a nyáron már harmadszor, a Fityisz tali és az Utcazene Fesztivál után). Ezúttal a 11. Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál vonzott oda, és épp időben értem oda ahhoz, hogy Tünet kollégám társaságában végignézzem az esti koncertet illetve kórusok közti versenyt.

Aki nem olvasta volna Melinda cikkét, annak elmondom, hogy egyrészt ez többet ne forduljon elő, másrészt pedig azt, hogy mindegyik kórus tizenöt percig volt színpadon: ennyi idő alatt kellett bizonyítaniuk a zsűri előtt szakmai felkészültségüket és egyben elvarázsolniuk a közönséget. Professzionalitásukhoz – amint azt a Magyarországot képviselő Jazz And More (JAM) kórus egyik tagjával beszélgetve megtudtam – nem fért kétség. „Iszonyatosan izgultam. Mi voltunk az utolsó fellépők, így végignézhettük a többiek előadását. Egyszerűen félelmetes, hogy mennyire pontos volt mindegyik kórus. Sehol egy kis csúszás vagy intonációs hiba. Minden a helyén volt.” Ez a nézőtérről is így tűnt, és nemcsak a jelen cikket firkáló botfülűnek: ezt bizonyította az enyémnél jóval magasabb átlag életkorú és a kórusok világában minden bizonnyal jártasabb közönség tapsvihara, ami az egyes előadások után betöltötte a teret.

Az est folyamán két jelentős díj talált gazdára: az egyiket a meghívott zsűri komoly szakmai szempontok alapján ítélte az általa legjobbnak talált kórusnak, a másikat pedig talán még ennél is nehezebb volt kiérdemelni: ennek helyét ugyanis a közönség szavazta meg. A szakmai zsűri díját idén a Jekatyerinburgi „Sverdlovsky” Kórusiskola Ifjúsági Férfikara vihette haza, a közönségdíj pedig a hihetetlenül szórakoztató műsort bemutató – és a fesztiválon egyedüli magyarként fellépő - Jazz And More kezében landolt. Ez már csak azért is óriási elismerés, mert a fesztivál tizenegy éves történetében magyar kórus ezt a díjat még nem vihette haza. Ezt a hagyományt egyébként a JAM tagjai sem törték meg, tekintve, hogy a közönségdíj idén a környék boraiból összeállított ajándékcsomag volt, mely a verseny utáni jól megérdemelt ünneplés során került végső nyughelyére.

A rendezvény legemlékezetesebb pillanata számomra az volt, mikor a közönségszavazatok számlálása alatt az összes résztvevő kórus a színpadra vonult és közösen elénekelték az egyes országok képviselői által kiválasztott, az országukra szerintük leginkább jellemző dalt. Van abban valami hátborzongató, amikor az ember ül egy színpaddal szemben, amin körülbelül háromszáz – különböző országokból jött - énekes áll és azonos nyelven énekel. Soha nem gondoltam volna, hogy életemben eljön az a pillanat, amikor egyszerre látok japánokat, izraelieket, oroszokat, tajvaniakat, cseheket, katalánokat és ukránokat, amint az István, a királyból énekelnek együtt dalbetéteket. Szombat este ezt a pillanatot átéltem. Na, ezt vajon hány ember mondhatja el magáról?

Másnap délelőtt az egyes kórusok külön-külön is felléptek a környék bizonyos pontjain, ki Veszprémben, ki Balatonfüreden. Én Várpalotára utaztam, ahol a JAM adott egyórás műsort a Thury Vár udvarában. Az előttem ülő középkorú házaspár rosszalló tekinteteket lövellt felém, mikor az egyes számok között visítva tapsoltam, dehát ami jó, az jó. Boldog hétfőt a Jazz And More tagjainak és rajongóinak! Magyarország büszke rátok.