Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!

Mint sok más társam, szilveszterkor én is tettem egy újévi fogadalmat. Ritkán szoktam ilyet csinálni, hiszen az életemet általában a saját, jól kidolgozott szabályaim szerint vezetem, így nem nagyon kell fogadkozni, hogy rendre neveljem magam. Volt azonban egy dolog, amiben a barátaim és a szerelmem már régóta változtatásra ösztönöztek. A gyökere most nem is igazán fontos, a lényeg, hogy notórius segítség elutasító vagyok. Nem szeretek útbaigazítást kérni, ha eltévedek; nem kérek kölcsön, ha bődületesen meg is vagyok szorulva; és nem merem elfogadni a felajánlott segítséget sem, mert nem szeretek másnak kellemetlenséget okozni.

Jómagam persze pont az ellenkezője vagyok, bárkinek bármikor szívesen segítek, amivel persze sokan vissza is élnek, de szerencsére ők a kisebb hányad. Már meg sem lepődöm azon, ha emberek úgy kérnek ingyen munkát tőlem, hogy utána még megköszönni is elfelejtik, vagy éppen elsunnyogják a kifizetést, és persze számos ’kedves ismerősöm’ csak akkor találja meg a telefonszámom, ha kell neki valami. Ezzel szemben én meg még azon is napokig rágódom, hogy megkérjem-e a barátnőmet, hogy etesse meg a macskát, ha elutazunk.

Innen jött hát a fogadalom ötlete, hogy idén merjek segítséget kérni, és ha bárki felajánlja azt, el is fogadjam. Ez ugyan egyeseknek teljesen hétköznapi dolognak tűnik, nekem azonban elég nehezen megy a belerázódás. Egyszerűen egyfolytában az van a fejemben, hogy visszaélek más jóindulatával, vagy ez a másiknak mennyire sok nehézséget okoz, esetleg, hogy ha elfogadom, az milyen udvariatlanság.

Most viszont van egy nagy álmom, aminek megvalósításában szerencsére néhányan komolyan igyekeznek segíteni. Így történt, hogy az egyik barátnőm ’beajánlott’ minket egy nagyon kedves párnak. Szállásra volt szükségünk és ez a pár történetesen pont abban a városban/országban él, ahová elutazni vágyunk, így aztán írtam a lánynak, hogy mennyire örülnénk, ha meghúzhatnánk magunkat néhány éjszakára náluk. Kissé kínosnak éreztem a levelet, hogy vadidegennek miért tukmálom így magunkat a nyakára, de úgy voltam vele, hogy nekem ez most óriási segítség lenne, és van hát ugye ez a fogadalom is.

A válasz szinte azonnal érkezett és Patri annyira kedves volt, hogy el sem akartam hinni! Azt mondta, hogy a közös barátunk barátai az ő barátaik is, úgyhogy várnak minket szeretettel. Egyből felajánlotta, hogy nyugodtan mehetünk, megjelölte az időpontokat is, amikor nincs náluk másik vendég. Mindezt tetőzvén sikerült pont egy olyan időszakot kiválasztanom, amikor elutaznak majd, így aztán úgy kapjuk meg a lakást, hogy még csak nem is fogunk velük találkozni. Megdöbbentett és nagyon meghatott ez a fajta bizalom, itthon ilyennel ritkán találkozni, ráadásul tényleg nem is ismernek minket.

Néhány e-mail után Patri újabb ötlettel állt elő: tudta, hogy szeretném beutazgatni az országot, felajánlotta, hogy mivel úgysem lesznek otthon, és nem lesz a kocsira szükségük, ezért vigyük azt is nyugodtan. Na, itt már nem bírtam magammal, azonnal hívtam a Kedvest, hogy elújságoljam neki, micsoda felajánlást kaptunk, hozzátéve, hogy én ezt nem fogadhatom el. Persze egyből jött a kérdés, hogy ugyan miért nem, ha nem én kértem kölcsön a kocsit, hanem ők ajánlották fel.

Napokig rágódtam a dolgon, hogy illik-e ilyet, meg hogy biztos megbánták már, hogy felajánlották, meg hogy Úristen, most ha elfogadom, akkor az milyen nagy felelősség, satöbbi, satöbbi. Közben meg persze nagyon örültem a dolognak és fűnek-fának boldogan újságoltam, hogy micsoda fantasztikus élményben volt részem, és hogy mennyire meghatott a felajánlás.

A hétvégén otthon voltunk a családomnál, apukám születésnapját ünnepeltük és ott volt az öcsém egyik barátja is. Ezelőtt sosem találkoztam még vele, most is csak véletlenül kötött ki nálunk, mert tegnap csak a városunk határáig jutott stoppal, bár Budapestre indult. Így aztán nálunk aludt, reggel apa megreggeliztette, majd belecsöppent az ünnepi ebédbe, végül pedig még egy ingyen fuvart is leszerveztünk neki a fővárosba. Nagy nevetgélve mondom neki, hogy micsoda mázlista, apának van szülinapja, mégis ő ennek a napnak a nyertese, hiszen ingyen szállás, isteni ebéd és még egy potyafuvar is befigyelt neki. Erre Miki megrántotta a vállát és csak annyit mondott, hogy „Tudod, hogy van ez, ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!”

És ennél a mondatnál bevillant, hogy Miki egy nagyon okos gyerek, és tökre igaza van. Úgyis ez volt a fogadalmam, és az élet nem véletlenül kínálta fel nekem a lehetőséget Patriék személyében, így aztán nekiültem és megírtam a köszönő levelet, amiben elfogadtam a segítséget. És bár még mindig eléggé kellemetlenül érzem magam emiatt, szerintem fejlődöm, mert tudom, hogy a régi O. erre kapásból nemet mondott volna.

Most azonban már gyúrok az év ’Igen embere’-címre, mert ugyan adni jobb, mint kapni, néha azért megesik, hogy fordítva még jobb!

Boldog hétfőt Nektek!