Videó

A Hét 7enéje
BT - The Fast and the Furious theme

A "Halálos Iramban" filmsorozat első részének legszebb betétdalával szeretnék emléket állítani Paul Walkernek, aki Brian O'Connert, az illegális utcai autóversenyzővé vedlett nyomozót alakította. Tegnap, november 30-án 40 évesen elhunyt egy végzetes autóbalesetben, és a sors iróniája, hogy bár nem ő vezetett, egy utcai verseny- autónak minősülő Porschéban lelte halálát. - by adeeboy

Még több videó

Utolsó kommentek

2010. augusztus 28. szombat 10:44

Infantilis SZIN

Kedves Anya és Apa!

Mivel nem akartatok elengedni a SZIN-re, mert szerintetek ott csak züllés meg halláskárosodás vár rám, ezért megfogadtam, hogy semmi életjelt nem adok magadról, hogy értékelni tudjátok majd, hogy egyáltalán vagyok nektek. De mivel végül mégis elengedtetek, ezért ha telefonálni nem is telefonálok, de legalább írok. A megérkezés nagyon izgalmas volt, mert a bejárat felé közeledve egyre több kispajtás sodródott mellém, és amikor szóba elegyedtünk, akkor kiderült, hogy nem feltétlenül mindenki a kedvenc plüssállatait és mesekönyveit hozta magával, mint én, hanem inkább vetőmagot, vagy füvet, vagy ilyesmit, nem értettem pontosan, és nem is tudtam, hogy lehet kertészkedni is...

 

 

 

 

Kategória: Betekintő archiv
2010. augusztus 27. péntek 22:56

A vizes SZIN

Ha végigtekintünk a magyarországi fesztiválokon, akkor láthatjuk, hogy bizony a többség vízparton helyezkedik el: Fishing on Orfű, Balaton Sound, Sziget - csakhogy néhány példát ragadjak ki. Nincs ez másképp a SZIN-nel sem, hiszen a szervezők jó előre meglátták a lehetőséget egy Tisza-parti hepajban, ennek köszönhetően a kezdetektől fogva itt rendezik meg a fesztivált. És mivel a SZIN a rangidős a magyarországi fesztiválok között, felvetődik a gondolat, hogy talán a SZIN hatására vélte úgy minden későbbi fesztiválszervező is, hogy a fesztiválozni vágyók szeretnek vízparton nyüzsögni. Erre már soha nem fog fény derülni, ami nem is baj, mert nem az a lényeg, honnan van az ötlet, hanem hogy mindenki élvezi a pozitív következményeit.  A SZIN-es szervezők azonban nem elégednek meg a természetes folyóvíz közelségével. Medencék tömkelege található a partfürdőn, amik nem egyszerűen csak lubickolásra adnak lehetőséget. Azt már a bevezetőben is olvashattátok, hogy az egyik medencét éjszakai vetítések helyszínéül választották. Ennek köszönhetően minden nap éjféltől termálvízben üldögélve élvezhetjük az óriáskivetítőn a vetítéseket. Idén - időrendben - a következő filmek kerültek/kerülnek terítékre: Chaplin rövidfilmek, West Side Story, Nem vénnek való vidék, Az Álmosvölgy legendája, Az olasz meló, Szerelmes Shakespeare, Poligamy, Felkoppintva, Hihetetlen utazás, Vigyázat, ehető! - A francia bioforradalom...

Kategória: Betekintő archiv
2010. augusztus 26. csütörtök 00:59

A multikulturális SZIN

Multikultúra alatt sok mindent érthetünk. Egyrészt gondolhatunk a különböző anyanyelvű, nemzetiségű, állampolgárságú személyekre; gondolhatunk egy adott társadalom közkultúrájára, amit a többség (vagy az elit) normának fogad el és az ehhez viszonyított szubkultúrákra; gondolhatunk egy adott nép kultúráltságára, amely differenciálódik abból a szempontból, hogy hogyan viselkedik a fogyatékkal élők vagy a környezetvédelem kérdésében; gondolhatunk öltözködési kultúrára, ami a személyiség kifejezésének eszköze lehet; gondolhatunk a kultúra fogyasztására, amit szintén az befolyásol, hogy ki milyen temperamentumú és mire irányul az érdeklődése. És hogy miért ezek a magasröptű fejtegetések? Naná, hogy azért, mert a SZIN-en csak úgy nyüzsögnek a multikulti megnyilvánulásai.



 

Kategória: Betekintő archiv
2010. augusztus 25. szerda 07:00

A környezettudatos SZIN

Nem azért kezdjük ezzel a szemponttal az élménybeszámolót, mert a cikk írója ezt tartja a legfontosabbnak, hanem azért, mert ez a szempont már akkor is érvényesül, amikor a fesztiválozók készülődnek, utaznak a SZIN-re, illetve a fesztiválszervezők reményei szerint - ha tavaly mindent jól csináltak, akkor - tavaly óta már mindenki úgy él, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyoma, és a SZIN-re rutinos zöld fesztiválozóként érkezzen vissza.
Ha valaki csak a rangos, nemzetközi elismeréseknek hisz, akkor őket megnyugtathatjuk azzal, hogy a SZIN megkapta a Greener Festival díját, ráadásul első magyarországi fesztiválként.


Ha valaki a tapasztalatoknak hisz, akkor én személy szerint elmondhatom, hogy a riksák a nap minden szakaszában várták a hazaindulni vagy a városba kirándulni vágyó fiatalokat, és mindig újult erővel hajtották őket a "zsokék"; hogy én is az éjszaka tömegközlekedési eszközökkel jártam haza, nem pedig taxival; hogy én személy szerint részt vettem abban az akcióban, ahol mindenkit arra buzdítottak, hogy ne vásároljon, hanem cseréljen ruhadarabokat a SZIN ideje alatt ezzel is csökkentve az ökológia lábnyomot (azóta is hordom az ott beszerzett rózsaszín trikómat); hogy több olyan előadáson is részt vettem, ahol a fenntarthatóságot sok szempontból megközelítették, átbeszélték.
Ha valaki a szervezők szavának hisz, mert mégis csak az a tuti, akkor olvassátok a honlapot.
Ha valaki a netes társadalom szavára ad, akkor olvassátok a következő oldalak híradását, véleményét: alternativenergia; szelektiv blogter; index.


Szóval, ha CO2 kibocsájtó közlekedési eszköz tulajdonosa vagy, szabadulj meg tőle; ha dohányzol, akkor szokj le (na jó, egy kevés zöld maradhat); ha eddig hetente gyarapítottad a ruhatárad különféle trendi kiegészítőkkel, akkor az ezek beszerzésére fordított időt, pénzt, energiát ezentúl fordítsd cserepes virágok és csemeték vásárlására, ajándékozására, gondozására. Legyél ízig-vírig SZIN-es egyéniség, és fogj neki így az előtted álló hétnek!

Kategória: Betekintő archiv
2010. augusztus 24. kedd 11:15

Miért várjuk annyira SZIN-t?

A fityisz.com azon szerencsés helyzetben van, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok egyik főszervezőjével készíthetett telefonos interjút. Így aztán, mivel az ember lánya relatív ritkán ismeri a hazai nagy fesztiválok szervezőit, kapva kaptam az alkalmon és megkérdeztem mindent, amiről úgy gondoltam, hogy Benneteket is érdekelhet. Jöjjön tehát a válasz arra, hogy miért is olyan színes a SZIN:

Kategória: Betekintő archiv
2010. augusztus 23. hétfő 07:00

Boldog Hétfőt!!!!!

Ezt is megéltük. A héten megkezdődik a nyár utolsó hete. Legalábbis a meteorológiaié. Az utolsó hetet ne siránkozással töltsük, hogy jajj, megint itt a szeptember, hanem tessék kihasználni, mert bizony lesznek programok. Tessék például lemenni Szegedre, ugyanis szerdán kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok, amin lesz sok-sok koncert meg miegymás, ami a fesztiválokhoz hozzátartozik.
Ez a fesztivál két okból is különleges. Az egyik, hogy ez nem csak egyszerű buli fesztivál. Ez kérlek szépen zöld fesztivál, azaz próbál környezetvédelmileg is fenntarthatóvá válni. Nagyon szép kezdeményezés, ha már ott vagytok feltétlenül látogassatok el a Zöld-SZIN-térre is.
A másik ok pedig nem más, minthogy fél-hivatalosan mi is ott leszünk, ami annyit tesz, hogy ha kellőképpen ügyesek vagytok, és jókor vagytok jó helyen akkor kaphattok tőlünk fityisz.com-os matricát. Szóval már ezért is megéri lemenni Szegedre.
Én tuti mennék, ha nem éppen az ország teljesen másik részén tölteném megérdemelt éves pihenésemet!
A szabadságomról kívánok mindenkinek minden jót, Boldog hétfőt, és kellemes bulikban gazdag nyárzáró hetet!!!!

 

Kategória: BH
2010. július 22. csütörtök 07:00

Utcazene fesztivál - 2010

Az idei fesztiválszezon elérte csúcspontját. Alighogy véget ért a Volt, majd a Balatonsound, megkezdődött az EFOTT, a Hegyalja, és köztük megbúvva egy kisebb zeneünnep, a Veszprémi Utcazene Fesztivál.
Szerintem a fesztiválra járó emberek két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba tartoznak azok, akiket valamilyen fellépő érdekel, és csak és kizárólag az adott koncert miatt néznek ki a fesztiválra. A másik csoportba tartoznak azok, akiknek igaziból mindegy a zene, mert ők a hangulat miatt mennek ki, és mintegy járulékosan nézik meg a koncerteket. Én inkább az utóbbi csoportba tartozom. Jó, azért azt nem mondom, hogy a zene tök mindegy, de ahol sok vidám ember van, ott a helynek van egy nagyon jó kis atmoszférája. Ilyen hely az Utcazene fesztivál is Veszprémben.

Kategória: Zene
2010. július 18. vasárnap 16:58

Ernő is ott VOLT

Három éve nem voltam fesztiválozni. Valószínűleg ti ezt a vallomást mindössze egy vállrándítással nyugtázzátok, de el kell mondanom, hogy az elmúlt két nyáron, melyeket külföldön töltöttem, száguldozó honvágyvonatom serényen susogó gőzmozdonyát a fesztiválokról való távolmaradásom felett érzett mérhetetlen fájdalommal fűtötték izzadva lapátoló munkások. Valószínűleg amiatt, hogy fiatalabb koromban olyan kevésszer volt szerencsém (meg főleg pénzem) részt venni fesztiválokon, huszonnyolcéves koromra a legfőbb vágyam egy amolyan igazi fesztiválnyár lett. Fintorgók ezrei húzzák le a "sárbanfetrengős" rendezvényeket, de valamiért én imádom ezt a dolgot. Azokban a napokban, mikor fesztiválon vagyok, átalakulok egy két lábon járó multifunkcionális érzékszervvé és csak szívom magamba a rendezvény atmoszféráját.

Kategória: Zene
2010. május 06. csütörtök 08:00

Feszt körkép

Megállíthatatlanul tör előre a tavasz, zöldellnek a fák, a fű soha nem látott sebességgel nő, és lassacskán minden folyó- és állóvizünk bevehető lesz. Mai világunkban egyre fontosabb, hogy a kikapcsolódásunk, pihenésünk ne a természet rovására történjen.

 

A fesztiválok évét éljük.És legnagyobb szerencsénkre ezek nemcsak olyan mondva csinált fesztiválok, melyet azért dobtak össze sebtiben, mert muszáj, hiszen 2010 a fesztiválok éve, hanem kicsiny hazánk bizony rengeteg nagy múltú fesztivállal rendelkezik. És nemcsak „iszunk, hányunk, belefekszünk” fesztiválok ezek, hanem a gyerekektől kezdve a szakembereken keresztül a vájt fülűekig mindenkire gondoltak már évtizedekkel korábban, és gondolnak ma is.
Fesztiválozni nemcsak egyszerűen kikapcsolódás, hanem élmény. Lehet fesztiválozni szisztematikusan (tavaly a gasztronómiai fesztiválokon voltunk, idén a sportfesztiválokat választjuk, jövőre a zenei fesztiválokra megyünk), lehet spontán módon (OK, a múlt héten te böktél a térképre, akkor ezen a hétvégén én fogok), lehet meghívásos alapon (ugye nálunk töltitek a hétvégét, most lesz a…), lehet szervezőként,fellépőként és látogatóként. Lényeg, hogy nem létezik, hogy valaki egyetlen fesztivált se látogasson meg. Én minden évben kötelező terepgyakorlattá tenném, de idén meg aztán szervezett formában szállítanám az embereket a fesztiválokra országszerte.
Na, de hogyan fesztiválozzunk zölden? Az emberek egyharmada szerint napjainkban a csapból is zöldségek folynak; az emberek egyharmada szerint, ha valaki zöld, akkor az csak azért lehet, mert beteg; az utolsó egyharmad számára pedig zöldnek lenni életmód. Attól, hogy vigyázunk a környezetünkre, nem fogyasztjuk feleslegesen a természeti erőforrásokat, és nem szeméthegyet, hanem értéket hagyunk magunk után, attól még lehet felhőtlenül szórakozni. Sőt!

 

Kategória: Zöld
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
2. oldal / 2

Programajánló