Videó

A Hét 7enéje
BT - The Fast and the Furious theme

A "Halálos Iramban" filmsorozat első részének legszebb betétdalával szeretnék emléket állítani Paul Walkernek, aki Brian O'Connert, az illegális utcai autóversenyzővé vedlett nyomozót alakította. Tegnap, november 30-án 40 évesen elhunyt egy végzetes autóbalesetben, és a sors iróniája, hogy bár nem ő vezetett, egy utcai verseny- autónak minősülő Porschéban lelte halálát. - by adeeboy

Még több videó

Utolsó kommentek

2010. április 13. kedd 08:00

Önzőnek lenni

Gyerekkorunk óta azt nevelik belénk, hogy nem szabad sem önzőnek sem irigynek lenni, ne bántsunk másokat és osszuk meg másokkal, amink van. Kicsiként próbálunk megfelelni ezeknek a „szabályoknak”, de az évek múlásával egyre világosabbá válik, az életnek vannak olyan területei, ahol kénytelen vagyunk ezeket áthágni.

Igenis van olyan helyzet, amikor ki kell állnunk maguk mellett és döntésünk meghozatalakor nem állíthatunk mást a középpontba, nem szabad mások érdekeit előrébb helyezni saját igényeinknél. Természetesen fontos, hogy másokra is tekintettel legyünk, de ne a saját boldogulásunk kárára. Eddig életem során két olyan terület volt, amelynél azt kérdeztem, ha én nem gondolok magamra, ha én nem állok ki magam mellett, akkor ki fog? Az egyik a munkahelyem volt, a másik a párkapcsolatom.

Kategória: Társas-játék
2004. november 26. péntek 02:00

Párkapcsolaton belüli tisztelet

Először is le szeretném szögezni, hogy az égegyadta világon semmilyen képzettségem nincs e téren. Egy hétköznapi nő hétköznapi gondolatait és vallomásait olvashatjátok majd itt, ebben a rovatban. A célom csupán az, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról, ami mindannyiunkat érint: a szerelemről, párkapcsolatokról, problémákról, boldogságról.

Kategória: Társas-játék

Programajánló