Nos, magam is meglepődöm azon, hogy én írok fesztiválismertetőt, dehát a világban történnek furcsa dolgok, ugyebár. Megvallom őszintén, nem vagyok egy nagy fesztivál-arc. Sőt, ha anno a munkahelyemen nem dobnak meg egy Sziget hetijeggyel, valószínűleg a porban-fetrengős, rekedtre-üvöltős, nagyon-bekészülős, agyam-eldobós fesztiválok úgy maradtak volna ki az életemből, mint ahogy a házhozrendelős menzakajákból a jóindulat.

Történt azonban, hogy egyszer csak ott találtam magam életem első fesztiválján, rettenetesen öregen (ez persze nem igaz, de látom a nálam 9 évvel fiatalabb öcsém sokatmondó tekintetéből, hogy mégiscsak). Öregen és híján mindenféle hippi életérzésnek, kicsit úgy éreztem magam az elején, mint Alíz Csodaországban. Ennyi hupilila, leborotvált, rasztahajú, vagy az elfogyasztott alkoholtól fehér/zöld/vörös fejű embert egy helyen én még sosem láttam. Lenyűgözött ugyan a zenei sokszínűség, a különböző kultúrák találkozása és az, hogy az emberek milyen sokféleképpen tudják relatív normális, hétköznapi dolgos életet élő mivoltukat seperc alatt lecserélni egy papucsállatka igényszintű és gondolkodású oldalukra.

Az első sokk után, kedves barátosném fanatikus Csepi-rajongásának köszönhetően egy év múlva ismét a hajógyári porrengetegben találtam magam, kezemben az ominózus vödörrel. Töredelmesen bevallom, ekkorra egészen belejöttem a fesztiválos hejehujába, azonban az az örök stressz, hogy vajon hol fogok normális angol wc-t találni és lesz-e elég kitartásom kivárni a félórás sorokat, nekem sokat rontott az élvezeten.

Sebaj, tavaly már annyira rápörögtem a témára, hogy gyakorlatilag a vödrös koktélommal még csak addig jutottam, hogy elakadt a szívószálban a menta levél, amikor hatalmas lendülettel bezúgtam a wc-khez vezető lépcsők közé, ezzel gyakorlatilag sikerült beírnom magam a legnagyobb kamu-sportbaleseteket elszenvedők Guinness-könyvébe, hiszen az ott szerzett zúzódásaim még így egy év távlatából is látszanak. Viszont volt egy jó augusztusom, amikor úton-útfélen a gigantikus sérüléseimet mutogattam, így mindig volt helyem a BKV-n, előre engedtek a gyógyszertárban és fájós lábamra hivatkozással nyertem plusz két szabinapot.

Na, és így értünk (bicegtünk) el végül ez évi frenetikus fesztiváli élményemhez, amely nem más volt, mint egy „nap” a Balaton Sound-on. Az ok, hogy lemenjek a Balcsira és huszonsokezer ember között tomboljak, természetesen nem volt más, mint maga David Guetta és a ’Szekszicsikk’. Aki ismeri és szereti David Guettát és az ominózus nótát, annak azért nem, aki meg nem, annak meg azért nem fogom most kifejteni, hogy kiről és miről is beszélek, ajánlom figyelmetekbe ezt és ezt a linket! ;)

És most akkor átváltok a kedves kollégáim által felvázolt pontozási rendszerre. Íme, ahogy O. látta a ’Száundot’:
1.    Helyszín: Zamárdi (ami egyenlő azzal, hogy hurráááááááááábalcsi, tehát rossz már nem lehet, hiszen összeköthetjük egy kellemes kis lubickolással, és Balaton-parti naplemente nézéssel. Utóbbit semmiképp se hagyjátok ki, mert gyönyörű, és még a legkeményebb partiarcok szívét is képes meglágyítani, a giccs kedvelőinek pedig egyenesen kötelező) – 8 pont

2.    Megközelíthetőség: nos, most mit írjak arra, hogy a Balatonon van? Ha ügyes vagy, akkor nem tart tovább a fővárosból 47 percnél (mondjuk ehhez péntek éjjel 11 után kellett elindulnunk), ha kevésbé szerencsés, akkor meg 4 óra ugyanonnan. Viszont mehetsz vonattal, busszal, kerékpárral, vagy gumimatraccal is.- 6 pont

3.    Kaják és piák ára és színvonala: gőzöm sincs, mert csak egy indiait ettünk, az finom volt és nagyon drága, meg egy vödröset ittunk, az nem volt rossz és piszok drága. Összegezve: vannak jó és kevésbé jó kaják, mindegyik mocskos sokért (kicsit konkrétabban: 1 sör- 650,- Ft, 1 vödrös koktél- 3500,- Ft…)- 4 pont

4.    Szállások: gyakorlatilag májustól már ne nagyon keressél, mert nincs. Ha van, akkor messze, vagy gyatra, vaaaaaaaaaagy az agyadon ugrál a másik tízezer fős kempingező, a fejedben meg 160 órán át szól a tücc-tücc.- 3 pont

5.    Hazajutás: kempingbe- hányva, négykézláb, a közelbe – gyalog, kicsit messzebb- retro busszal (heheheeeeee, mi nem dőltünk be ennek a kamikáze járműnek odafelé és nagyon élelmes és jó helyismerettel rendelkező kispajtásunkra hagyatkozva végül felszálltunk egy teljesen üres helyközi járatra, és nagyokat kuncogtunk a markunkba a sok nyomorgó hülyén :P:D), még messzebb, vagy kevésbé messzebb, de mindenképpen drágábban- taxival. Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy sikerült egy frenetikus alkudozás után ugyanannyiért hazaszállíttatnunk magunkat Siófok túlsó felére, mintha csak Zamárdin belül kellett volna furikáznia minket. Egyetlen buktató volt, hogy közbeszólt a természet és muszáj volt nyomatni egy kézifékes megállj-t az első benzinkút női mosdója előtt. Hiába, ha a kislányok vödörrel vedelik a koktélokat, akkor az egyet jelent a 15 percenkénti menetrendszerű pipikéléssel. Hát hadd ne mondjam, átéreztem azon mondást, miszerint az idő hosszúsága azon múlik, hogy a budiajtó melyik oldalán állsz! :P:D. Nos, hát ez az életmentő ’műtét’ plusz ezer forintjába fájt a bandának. Taxisofőr bácsi élelmes volt, no!- 2 pont

6.    Előadók: ehhez igazán nem értek, én csak dévidgetta szekszicsikkje miatt mentem. Láttam Davidet, hallottam a Sexy Chick-et, magamon kívül hadonásztam a foszforeszkálós szívószállal (amúgy Ti azt levágtátok, hogy a koktélokban olyan szívószál volt, hogy ha ráharaptok, világít??? Vagy ez legalább olyan nyilvánvaló dolog egy fesztiválon, mint felnőttek számára, hogy Mikulás nincs, és csak én vagyok épp a nagy felismerések küszöbén???) Szóval megkérdeztem pár hozzáértőt, úgy, mint Öcsémet, aki szerint nagyon jó fellépők voltak. Na, tehát nagyon jó fellépők voltak!- (nekem, mivel én csak egyet ismertem és szerettem) 6 pont

7.    Hangulat és emberek: most jön az a rész, amikor nem fogtok szeretni, de nem tehetek róla, öreg vagyok én már ehhez. Kezdjük azzal, hogy rém rugalmatlan vagyok, sajnálom, de én kevésbé preferálom az egymást hátba rúgós, lökdösődős, maguk alá hányós-hugyozós, mindenféle bódító szerektől magukról nem tudó embereket. Engem riasztanak és sokkolnak. Én valahogy másmilyennek képzelem a bulikat, és nem hiszem el, hogy tényleg így kell kikapcsolódni, hogy maximum 13-14-15 éves tinilányok totál beszívva másznak rá mindenkire, aki szembe jön velük. Boncolgatnám, fejtegethetném, nem akarom, mert aki úgy gondolkozik, mint én, az úgyis azt fogja mondani, mint kedves barátosném (akinek egyébként az év összes fesztiváljára hetijegye van évek óta, de már unja az egészet), hogy majd jól nyakon is vágom a gyerekemet, ha kitalálja, hogy ő itt akarja eltapsolni a felmenői félhavi fizetését két nap alatt. Aki meg imádja mindezt, azoknak meg mondhatok én bármit is! – mínusz nagyon sok pont

8.    Konklúzió: Dévidgettát imádjuk, a remek társaságunknak köszönhetően felejthetetlen élmény marad, de az biztos, hogy számomra nem volt meg az ár-érték arány és elkeserítő, hogy a ’mai fiataloknak’ tényleg az a szórakozás, hogy öntudatlanra bódítják magukat. Ráadásul azt sem értettem, hogy miért kell ennyi színpadot összezsúfolni egy ilyen kicsi helyre. Konkrétan két óra múlva úgy éreztem, hogy kiszakad az agyam a helyéről, ugyanis nem volt egy négyzetcenti hely sem, ahol mondjuk nem épp hat színpad ’zenei’ káosza dübörgött volna a fejemben.

Summa summarum, fesztiválozni jó, de engem ez a Sound azért most nem győzött meg. Mindezek ellenére azért nagyon várom, hogy ismét egy vagyonért vedelhessek koktélnak álcázott jeges szirupot világítós szívószállal, köhögő-rohamot kapjak a portól, felavassam a nagyon menő pillangós gumicsizmámat és talán idén is gazdagodok még egy-két felejthetetlen zenei élménnyel, na meg persze az elmaradhatatlan sérüléseimmel. Ja, és az osztályzat, majdnem el is felejtettem: 10-ből 4-es.

A képekért köszönet többek között Miknyóczki Szandinak.