- Hiba
Fityisz.com - Naposoldal

Van az a pillanat, amikor befejezel valamit és megfogadod, hogy soha, de soha, de soha többé. Ilyen pillanat, amikor befejezel egy sulit. Ott a kezedbe a diploma, és azt mondod: ennyi volt, én többet egy szót nem vagyok hajlandó megtanulni. Vagy végre sikerül a nyelvvizsgád, és olyan ívben vágod a sarokba a nyelvkönyveidet, hogy rögtön fel is vesznek a nemzeti kosárlabda csapatba. Lesz újra szabadidőd, ráérsz találkozni emberekkel, akiket már igen régóta hanyagolsz, újra kinyílik előtted a világ, és élvezed azt, amikor korábban megvontál magadtól. Egy idő után viszont rájössz, valami hiányzik az életedből.

A maják 2012. december 21-re jósolták a világvégét. Mindenki izgalommal teli kíváncsisággal várta a napot, vajon történik-e valami. Eljött az új év, látszólag nem történt semmi. Aztán egymás után jöttek a hírek családtagok, barátok, ismerősök életében bekövetkezett változásokról, amik jóindulattal sem nevezhetők mini drámáknak. Sokkal inkább világvégéknek, az eddig biztonságot nyújtó személyes világok végének.

Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról.
Karácsonyi teendők:

2009. december 24, délelőtt. Péterem és én otthon vagyunk a kis falumban, anyukámnál. Anyukám a konyhában sürög-forog. Illatos gyertyák meggyújtva, párologtatók illóolajjal feltöltve, a bátyám TV előtt szunyókálva, a kutyák a szőnyegen elheverve. Péterem és én nagy munkában vagyunk. Fát díszítünk.

