Igen, tudom, hogy a nap minden reggel felkel és minden este lemegy. Sőt, azt is tudom, hogy ez minden városban így van. A balatoni nyaralás sem múlhat el egy jó kis naplementenézés nélkül, persze akkor igazán látványos, ha a tó déli partján állsz.
Én napfelkeltés lány vagyok. Szó se róla, gyönyörű a naplemente, ahogy a vöröses árnyalatok beszínezik az égboltot, de mindig elszomorodok, hogy lemegy. Már nem látom, mindjárt itt az éjszaka, lehet menni aludni (vagy nem aludni), de akkor is a napnak már vége van. Ezzel szemben a napfelkelte mindig valami újnak a kezdete. A sötétből világos lesz, a hidegből meleg, a lentből fent, a csendből nyüzsgés. Látványos változás mindössze pár perc alatt. Ilyenkor érzem, hogy én egy pont vagyok az univerzumban (másokkal ellentétben, ez nekem pozitív érzés), hogy a Föld másik felén is élnek emberek, hogy a város él: alszik, majd felébred.
A naplementét általában véletlenül kapja el az ember. Pont ott van, amikor lemegy. Persze lehet rá készülni egy üveg borral a kedvesünk kezét megfogva, vagy több üveg borral a haverok kezét megfogva, de valljuk be, naplementében többször van részünk, mint napfelkeltében.
A napfelkeltéért meg kell dolgozni. Először is kell egy helyszín, ahonnan zavartalanul végignézhető a „műsor” (Budapest, Halászbástya). Ki kell deríteni, hogy mikor engedi az időjárás teljes pompájában látni, és mikor lesz percre pontosan a napfelkelte (előre tervezésnél: met.hu, hirtelen felindulásnál: 197). Ha a könnyebb utat választod, akkor addig maradsz a buliban, amíg majdnem felkel a nap (egyébként ezt nem nehéz elérni ebben a városban), majd felsprintelsz a barátaiddal a Halászbástyára, a lépcsőket hármasával szedve, mivel már világosodik, miközben oxigénhiánnyal küszködve bíztatod a mögötted lévőt és magad: „mindjárt ott vagyunk, már mindjárt ott vagyunk”. Ezzel a fitnesz megoldással az a probléma, hogy elfáradsz. 3 perc múlva, összecsapod a tenyered: „Oké elértük. Hívunk egy taxit?” – Taxiba be, irány haza, zuhanás az ágyba.
Egy rutinos napfelkeltés viszont előre tervez. Felkel időben, hogy elérje a még hézagosan közlekedő BKV járatokat, visz magával termoszban meleg teát vagy kávét és egy plédet. Így kényelmesen ki lehet élvezni a napfelkelte minden percét, lehet elmélkedni az élet nagy dolgain (univerzum, a Föld másik fele…). Miután teljesen kivilágosodott, a napot már nem kell nézni. Az már nem napfelkelte, az már maga a Nap. :-) Ilyenkor én már a várost figyelem. Hihetetlen számomra, hogy amint kivilágosodik, a nyüzsgés is elkezdődik. Mintha minden, és mindenki úgy lenne beprogramozva, hogy fényre elkezdjen működni. A madarak elkezdenek csipogni, megjelennek a rakparton az első autók, egyre sűrűbben járnak a villamosok a Margit hídon, a buliból hazamenő embereket felváltják a munkába sietők. A város egyre hangosabb, hátunk mögött, a templom melletti szállodához is megérkezik a friss kenyérszállítmány. Ezek után „lemászunk” a hegyről és keresünk egy reggelizésre alkalmas helyet a Moszkva téren, vagy ha nagyon lelkesek vagyunk, akkor a Vörösmarty téren (gyalog át a Lánchídon). Ezzel elkezdődik a nap. Igen elkezdődik. Nem elmúlik, lemegy, véget ér, hanem elkezdődik.
Nyilván földrajzi fekvés kérdése, hogy ezt az élményt melyik város tudja nyújtani…
de I♥Budapest, amiért te ezt megadod nekem!
[Aztán nehogy holnap reggel tumultus legyen a Halászbástyán! :-)]