Friday, 30 December 2011 06:00

    Budapesti Szilveszter 2011/2012

    Written by Melinda, Balázs

    Minden évben fejtörést okoz a megfelelő szilveszteri program kiválasztása, ami tökéletesen illeszkedik az éppen aktuális hangulatunkhoz, társaságunkhoz, időjáráshoz és a pénztárcánkhoz. Jól meg kell fontolni, hogyan búcsúztatjuk az óévet és ugrunk át az újesztendőbe. Csakúgy, mint tavaly, idén is megpróbálunk egy kis ízelítőt nyújtani a budapesti szilveszteri programokról.

     

     

     

     

     

     

     

    1. Házibuli
    2. Színház, mozi
    3. Utcabál
    4. Koncertek, bulik

     


     

    1. Házibuli

    A legkézenfekvőbb megoldás, ha házibulit rendezünk, hiszen rengeteg előnye van más ünneplési módokhoz képest

    -azt hívunk meg, akit akarunk
    -viszonylag olcsó, mivel belépőként pezsgőt, virslit, karácsonyi „maradékot” is kérhetünk vendégeinktől
    -olyan zene szól, amit mindenki szeret
    -megfelelő előkészületek mellett a buli utáni takarítás csak maximum fél órát vesz igénybe (szemét összeszedése és porszívózás)



    2. Színház, mozi

    Igen, a legtöbb színház és mozi december 31-én is várja a vendégeket ünnepi vagy kevésbé ünnepi előadással. Buli előtt, vagy buli helyett tökéletes választás.


    3. Utcabál

    Egy évvel ezelőtt szinte minden fontosabb téren volt valamiféle rendezvény, de idénre valahogy úgy tűnik, hogy a szervezőknek elment a kedve a szilveszteri budapesti utcabál szervezéstől.

    Azért nem kell megijedni, aki sok-sok ismeretlen emberrel garantált jó hangulatban szeretné tölteni az év utolsó napját, és a hideg sem zavarja, az látogasson ki a Március 15.-e térre, ahol Fluor Tomi, Zoltán Erika, a Compact Disco, a Bon-Bon, Gáspár Laci és a Hip-Hop Boyz koncertekre lehet számítani.

    Akinek nem jönnek be a fenti együttesek ne adja fel, a főbb csomópontokban biztos lesz erezd el a hajam éjfél tájékán.

    Aki útnak indul a védőitalról semmiképp ne feledkezzen meg!

     

     


    4. Koncertek, bulik

    Az összes szórakozóhely készül szilveszteri bulival, általában többféle ajánlattal. Érdemes átfutni a bulihelyek weblapját, mert igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk. Egyes szórakozóhelyek azonban limitált férőhellyel rendelkeznek, tehát előnyös minél hamarabb dönteni és lefoglalni a helyeket.
     

    Néhány ajánlat, a teljesség igénye nélkül:

     

    ALCATRAZ CLUB

    21:00 This Is How We Do It Szilveszter & Dj Quick
    Belépő:  7 000 Ft (All inclusive)


    AMIGO BÁR

    20:00 Clippers Szilveszter
     

    A38

    Belépő: 4000 Ft

    Buli több teremben.

    A nagyterem műsora:

    22:00-23:30 Irie Maffia Sound System
    23:30-00:30 Dj Karányi
    00:30-02:00 Dj Palotai
    02:00-03:00 Dj Juhász Laci
    03:00-04:00 Dj Mira
    04:00-06:00 Dj Ludmilla

    BUDAPEST JAZZ CLUB

    19:00 Jazz Szilveszter 2011

    Földszinti különterem:

    21:30 - 22:40 Tzumo - Egri Duo
    22:50 - 23:50 Csemer Boglárka - Sebestyén Áron Duo (sanzonok)
    00:15 - 00:45 Csemer Boglárka - Sebestyén Áron Duo
    00:50 - 01:40 Tzumo Trio
    02:00 - 04:00 Jam Session sztárvendégekkel

    Emeleti koncertterem:

    21:00 - 21:50 Micheller Myrtill - Révész Richárd Duo
    22:30 - 23:45 Szakcsi Lakatos Béla Trio
    00:15 - 01:30 Szőke Nikoletta "B" Verzió Projekt
    00:40 - 04:00 JazzMozi - hangulatos koncertfilmek


    Belépő: 16 900 Ft, 23:30 után 6 900 Ft


    CLUB 202

    20:00 AB/CD, DJ Paplan
    Belépő: 2500Ft


    CORO CAFÉ

    22:00 Minimal Diamonds Party
    Belépő: 1 500 Ft, 23:00 után 2 500 Ft


    CORVINTETŐ

    20:00 TESCO DISCO SZILVESZTER: RADIO PANIC, EZ BASIC, HANGMÁS, KECSKE & ADAM
    Belépő:1 500 Ft,


    COTTON CLUB

    20:00 Szilveszter 2011
    Belépő: 24 990 Ft (vacsorával, korlátlan italfogyasztással)


    DOKK ROOM (MAMUT)

    22:00 ByeBye 2011
    Belépő: 23:00-ig 1000 Ft, utána 2000, vacsorával 7 900 Ft


    DÜRER KERT

    22:00 “2012 Világvége” Utolsó Szilveszter a Tilos Rádióval

    Nagyterem: Zuboly búcsúkoncert, Korai Öröm, Palotai, Cadik, Titusz

    Kisterem: Fran Palerm, Vinyl Warriors (Q-Cee & Dugó) feat. Sonnycraft (RH Crew) scrathc show, beat box, live act& dj performance Tilos Live Acts with Ozon, iamyank, Wincent Sega, Gattio (Gimmeshot) Mc Kemmon & Busa P. Superman & Infraghandi

    Télikert: Tilos DJ Allstars: Vida G., Nixon, DJ Sztyepp, DJ Minek, DJ Sanyi, Gandharva, Richard Zázrivecz, Slicz és mások

    Belépő: elővételben 2 000 Ft, helyszínen 2500 Ft


    FONÓ BUDAI ZENEHÁZ

    20:00 Fonó Folk szilveszter
    Belépő: 6 900 Ft (vacsorával), 5 000 Ft (üdvözlő pálinkával és pezsgővel)


    JAM PUB

    21:30 Jam Szilveszter a Professor Brinkfunk zenekarral utána DJ Szerdahelyi
    Belépő: 5 000 Ft, 10 000 Ft (vacsorával), 15 000 Ft (asztalfoglalással)


    JELEN

    Szilveszteri Vacora 4 400 Ft

    0:30 A.K.T. SZÍNHÁZ KONCERTJE (ingyenes)
     


    MENTATERASZ

    19:00 80-as 90-es évek legjobb házibulizenéi
    Belépő: 10 000 Ft (vacsorával), 22:30 után 3 000 Ft (a fele lefogyasztható)


    MORRISON’S 2

    21:00 Szilveszteri Party
    Belépő: 4 000 Ft (korlátlan ételfogyasztás, 1 koktél, 1 pezsgő, állójegy) 6 000 Ft (asztalfoglalással), 1:00 után 1 000 Ft


    MORRISON’S OPERA

    21:00 Szilveszteri Party
    Belépő: 4 000 Ft (korlátlan ételfogyasztás, 1 koktél, 1 pezsgő, állójegy) 6 000 Ft (asztalfoglalással), 1:00 után 1 000 Ft


    MOULINROUGE

    22:00 Szilveszteri Classic Dance Party
    Belépő: 5 000 Ft, vacsorával 16 900 Ft


    ÓBUDAI SLÁGER PALOTA

    20:00 A legnagyobb Szilveszteri Házibuli!+ X-Faktor buli
    Belépő: az első 300 db 1 500 Ft, utána 2 000 Ft, 21:00 után 2500

     

    Reméljük, sikerült választani!


     

     

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.