×

Warning

JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

Print this page
Wednesday, 17 November 2010 06:00

Hat ok arra, hogy örülj annak, hogy turkálóban vásárolhatsz

Written by

Gyerekkoromban még elég ciki volt használt ruhát vásárolni és viselni. A menő családok csak butikban (akkoriban még nem voltak plázák) beszerzett ruhákban járatták szemük fényét, a többi családokban a tesók, uncsitesók egymás holmijait örökölték (nálam ez ellenkező nemű rokonokat jelentett, így nem volt túl nőies a ruhatáram akkoriban), vagy maradt a használtruha-bolt, ami a kilencvenes évek elején kezdett terjedni. Eleinte magánházakban rendeztek be egy helyiséget erre a célra az élelmesebb vállalkozókedvűek, így délutánonként bepillanthattunk a Szabó család ebéd utáni sziesztájába, miközben húsleves illattól körüllengve vadászhattunk a "kincsekre". Aztán egyre inkább elterjedtek a kifejezetten nyugati ruházatot árusító kisebb üzletek, a second hand-ek, majd megjelentek a csak márkás holmikkal foglalkozok boltok, manapság pedig igazi presztízskérdést jelent, hogy hogy a Gucci / Nike / Zara pulcsidat tízezrekért vetted-e vagy 900 Ft-ért. Persze sokakban maradt az a nézet miszerint "Soha nem vennék olyan cuccot, amit már hordott valaki. Ki tudja mit művelt benne..." Az egyik kolléganőm például már a turkáló szó hallatától rosszul van, míg egy másikkal rendszeresen elmegyünk beszerző körútra, együtt örülünk a ritkaságoknak, aztán salátázunk vagy lángosozunk egy jót. Ez már hagyománnyá vált. A cipőturi biznisz eleinte nekem is kicsit szokatlan volt, de aztán felfedeztem, hogy a kitaposott lábbelik nem kerülnek a polcokra, a cipőfertőtlenítésre pedig tuti receptem van, úgyhogy ma már a cipőket is szívesen szerzem be ezen a módon. De aki még idegenkedik a turizástól annak íme hat ok meggyőzésképpen.

 

1. Az árak. Ma már szinten bármit beszerezhetünk turkálóban: kiegészítőket, lakástextilt; könyveket (nem, nem antikvárium!); zenéket bakeliten, magnókazettán, CD-n; meséket dián; filmeket videókazettán, DVD-n; játékokat, bútorokat, kütyüket. Tizedannyiért, mint a "rendes" üzletben.
2. Manapság sajnos minden nagy cég a távolkeleten gyártatja a ruhadarabokat azért, hogy a lehető legalacsonyabbra csökkentse a kiadásait, és az árrés minél nagyobb legyen. Így amikor megveszünk egy márkás ruhát a márkaüzletben, akkor a cég székházának borovi fenyő padlóborításától kezdve a céigazgató szeretőjének rúzsáig minden benne van az árban. A minőség is persze, de az csak töredékben. Ha viszont turiban vásárolunk, akkor jóval olcsóbban szerezzük be a minőséget. Így már közelít a realitáshoz.
3. Nagyon jól lehet ismerkedni. Az ember néha tanácstalanul áll a tükör előtt, hogy bemerje-e vállalni, azt a kicsit merészebb darabot. Ilyenkor mindig akad a környezetünkben néhány önjelölt divattanácsadó, aki elmondja a leplezetlen véleményét. A butikok, plázák vásárlóközönsége ki van téve az üvöltő zenének, így esélytelen, hogy idegenek szóba álljanak egymással.
4. A márkaüzletekben végesek a készletek, mivel a cég marketingpolitikája nem engedi meg, hogy egy szezon divatdarabjait a következő szezonban árulják, így vagy megvetted akkor, vagy soha többé nem találkozol vele. Ha az egész 1998-as évben gyűjtöttél egy Levi's-re, de az egész év nem volt elég, hogy összegyűljön a pénz, akkor szánj rá egy napot és tuti megtalálod az egyik turkálóban az áhított fazont. Vagy valami egyéb különlegességet...
5. Biztos, hogy nem fog szembejönni veled az utcán, amit turiban vásárolsz. Ha valami divatba jön, akkor mindenki elkezdi azt nyakra-főre vásárolni. De előbb-utóbb elfogy a variációk száma, és azt vesszük észre, hogy túlságosan hasonlítunk. Vagy ránk hasonlítanak. Ha turiban vásárolunk, ahol mindenből csak egy van, ez a probléma nem fordulhat elő.
6. A hangulat kedvéért mindenképpen érdemes ellátogatni mindenkinek egy turkálóba. Válogathatsz az ömlesztett és az egyedi darabok között, találsz bébi holmitól kezdve a szexi hálóingen keresztül az otthonkáig mindent. Járjunk be minél több turkálót, aztán válasszunk néhány kedvencet, és rendszeres időközönként engedjünk a vadászösztönnek.

 

Latest from