×

Warning

JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

Print this page
Friday, 29 March 2013 06:00

Utazás kívül, belül

Written by

Kicsit félve léptem át 2013-ba, annyira tökéletesnek hittem 2012-t, hogy úgy éreztem, ezt már nehéz lesz felülmúlni, de mint örök kíváncsi, aki hisz a változások pozitív erejében (és mivel úgysem tudunk mást tenni, az idő telik, akár akarjuk, akár nem), biztos voltam benne, hogy idén is fantasztikus dolgok fognak velem történni.

Egy hatalmas utazásra készültem útitársammal, a gondolataim csak e körül forogtak, tele voltam megvalósítandó tervekkel, annyira akartam, hogy már ott tartsak, mint még semmit soha.

Aztán egy reggel felkeltem és kimondtam egy mondatot, ami már egy ideje nyomasztott. Nem akartam túl nagy hangsúlyt fektetni erre, hiszen a rossz dolgoktól való félelem csak bevonzza azokat, azt meg nem szeretném. Úgy éreztem, hogy idén - kerek tíz évvel életem legnagyobb vesztesége után - ismét gyászolni fogok. Éreztem, hogy ebben az évben így, vagy úgy el kell engednem valakit. És alig néhány órával a kimondott szavak után a dolog meg is történt.

Szerencsére nem a legszörnyűbb tragédia következett be, de a veszteség így is padlóra küldött. Hirtelen volt, nem voltam rá ott és akkor felkészülve, boldog voltam és tele álmokkal, tervekkel. De az élet ilyen, dob egy lapot, vagy játszol azzal, vagy szállj ki a játékból! Kiszállhattam volna, úgy éreztem, semmi kedvem tovább az egészhez. Mintha egyedül maradtam volna egy repülőn, kiszállt a pilóta, én meg zuhantam lefelé. Azt hiszem, még soha ilyen ijesztő élményben nem volt részem. Rémálmok gyötörtek, nem aludtam éjszakánként, és mindenem fájt. Aztán megjelent a segítség. Megtanultam kérni és megtanultam elfogadni. És ezzel kezdetét vette egy teljesen másfajta utazás, mint amire készültem, de azt hiszem, ennél nagyobb kalandban nem is lehetett volna részem.

Az utazás főszereplője én lettem. Először az elmúlt tizeniksz évben. Még nézegetem ezt a filmet, próbálom megérteni, hogy a főszereplő mit miért csinált eddig és miért csinál most. Elemezgetem a jeleneteket és keresem a tanulságokat. És vizsgálom a mellékszereplőket is. Vajon miért tartanak velem, miért akkor jöttek és miért addig maradtak. Mit kaptam tőlük az út során és mit kaptak ők tőlem? Barátaim és szeretteim, akik nem csak mentőmellényt dobnak a fuldoklónak, hanem utánam is ugranak. Ha kell, gondolkodás nélkül.

Próbálom elfogadni, hogy fájdalom nélkül nincs újjászületés, erőnek erejével kell kimászni a gubómból és elrepülni, mint egy pillangó. A világ gyönyörű és ez akkor is így van, amikor összeszorított fogakkal és szemekkel fetrengünk a jéghideg padlón.

Így aztán a jól bevált módszerhez folyamodtam: csak mentem és mentem. Országokba, városokba, hegyekbe, vidékre. Vezettem, repültem, sétáltam, vagy épp csak vonszoltam magam. De mentem. Fantasztikus feltöltődés volt, imádok új helyeket felfedezni, új emberekkel, kultúrákkal megismerkedni. Imádom azt a speciális stresszt is, ami csak az utazással járhat: lekésni a csatlakozást, rossz buszra szállni, rohanni a vonat után, bajlódni a rosszul záródó bőrönddel, gőzerővel rágózni landoláskor, hogy ne fájjon a fülem, bőrig ázni naponta háromszor.

És miután ápoltam a lelkem, megpróbáltam odafigyelni a testemre is. A tavalyi visszafogott sikerű 40 napos böjtöt, ami akkor csak az édességekre vonatkozott, idén kicsit megfejeltem. 47 nap édesség, hús, kávé és alkohol nélkül. És míg tavaly kb. két hetet sikerült nagy nehezen kibírnom belőle, addig idén úgy telt el ez a 47 nap, mintha 3 lett volna. Régen nem (vagy tán sose) ettem ennyi zöldséget, gyümölcsöt és halat. A hatás nem maradt el, az agyam eszméletlenül pörög (persze ennek a hátulütője, hogy nagyon nehéz egy dologra koncentrálnom), kicsattanok az egészségtől, úgy nyomtam le egy műtétet, hogy meg sem éreztem, alig van szükségem alvásra, és lelkileg is hihetetlenül feltöltött. Eszméletlen jó érzés, hogy meg tudtam csinálni, ráadásul úgy, hogy egyszer sem omlottam össze egy csoki tortáért, sőt, egy ádáz rántott hússal is sikerült farkasszemet néznem, és én nyertem. De hogy a teljes igazságot tálaljam, a böjtöt kétszer törtem meg pálinkázással, egyszer húsevéssel, egyszer kávéval és kétszer ettem édességet. Mivel a 47 napos böjtből a vasárnapok kivételt jelentenek, így azt hiszem, hogy egész szép teljesítményt nyújtottam.

Kicsit bánom is, hogy véget ér, de azért kár volna tagadnom, hogy alig várom, hogy ismét bármit főzhessek vacsira, megigyak hozzá egy finom pohár bort, vagy épp apukám pálinkáját, és hogy végre ehessek is abból, amiket sütök, vagy amiket nálam sokkal ügyesebbek sütnek!

Emellett pedig elkezdtem sorra járni az orvosokat. Na, nem lettem hipochonder, de úgy vagyok vele, hogy szeretném, ha nem csak a fejemben lenne rend és egészség, hanem a testemben is. Mert akkor rohangálni, ha baj van, már régen rossz.

Szóval, utazok kívül és belül is. Ez most az első nagy kaland idénre. Valószínűleg magamtól sosem vágtam volna bele ebbe, de tudom, hogy e nélkül a többi álmom sem tudnám megvalósítani. Azt pedig nem hagyhatom!

Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tűnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.” (MIT)

Latest from O.

Related items