Videó

A Hét 7enéje
BT - The Fast and the Furious theme

A "Halálos Iramban" filmsorozat első részének legszebb betétdalával szeretnék emléket állítani Paul Walkernek, aki Brian O'Connert, az illegális utcai autóversenyzővé vedlett nyomozót alakította. Tegnap, november 30-án 40 évesen elhunyt egy végzetes autóbalesetben, és a sors iróniája, hogy bár nem ő vezetett, egy utcai verseny- autónak minősülő Porschéban lelte halálát. - by adeeboy

Még több videó

Utolsó kommentek

2013. november 28. csütörtök 20:30

Így könnyű!

Írta: 

Hát így könnyű! Ágival - akit egy ezer éves fórumról ismerek - a kedvenc játékunk az, hogy elmondjuk, kivel milyen gáz sztorik történtek az elmúlt napokban, hetekben, években, aztán akié a legdurvább, az nyer. Mondjuk Ágival nem igazán jó játszani, mert ő bedobta a joker lapot, így aztán most esélyem sem volt. Persze kis tétekkel kezdte ő is, hogy én, balga elhiggyem, lehet esélyem. Finoman adogattuk egymásnak a gyászeseteket, válást, szülési traumát, szakítást, depressziókat, költözéseket, hormonproblémákat, kisállatparákat, hitelpánikot, stb. De Ági az a típus, aki nem tud veszíteni... Nyilván nem bírta ki és benyögte az aduászt: tripla negatív típusú mellrák.

F: A múltkor már úgy tűnt, hogy megegyeztünk egy döntetlenben. Miért kellett Neked most ez a mellrákos sztori?

Á: Egyszerűen nem bírnám elviselni, ha nyernél. Muhaha.

F: Logikus érvelés. Te is, én is és igazából mindenki szereti magát abba a hitbe ringatni, hogy ez csak mással történhet meg, velem nem. Mi volt az első pont, amikor realizálódott Benned, hogy most Te lettél a 'más'?

Á: Nem gondoltam ilyenre. Igazából fel sem merült bennem, hogy miért én, inkább olyan érzés volt, mintha lebegnék, mintha víz alatt lennék, és öleltem a kisebbik fiamat, aki akkor 9 napos volt.

F: Borzalmasan nehéz pillanatok lehettek ezek. Mi történik ilyenkor a családban? Hogyan reagálnak azok, akik a legközelebb állnak hozzánk? Lehetnek ilyenkor ők is kétségbeesettek? Vagy elvárás ilyenkor velük szemben, hogy erősen álljanak melletted, mögötted?

Á: Sokk. A többi kérdésre csak a saját meglátásomat tudom írni: nagyjából egy hét után úgy voltam vele, hogy ha még egyszer meghallom, a "gyerekek miatt élned kell" vagy "erősnek kell lenned” mondatokat, illetve a "a hoz-zá-ál-lás a fontos" és a "csak pozitívan" bölcsességeket, akkor sikítva elrohanok Timbuktuig. Ilyenkor egy "tudom, hogy rossz; tudom, hogy félsz, de itt vagyok veled" a legjobb.

F: Megértem. Néhány évvel ezelőtt én is megtapasztaltam, hogy milyen nehéz a hozzátartozói oldalon állni, ha egy komoly betegségről vagy műtétről van szó, és hiába is szereted a világon a legjobban a másikat, ezt a küzdelmet nem vállalhatod át helyette. Akkor úgy éreztem, hogy rém béna hozzátartozó vagyok, sírtam, amikor nem szabadott volna; megnevettettem a beteget, amikor tilos volt; bárgyú kérdéseket tettem fel, és úgy éreztem, hogy csak szerencsétlenül téblábolok össze-vissza a kórházban. Te hogy éled meg a környezeted, barátaid, családod igyekezetét? Lehet ilyenkor rosszul szeretni, rosszat csinálni, vagy rosszat kérdezni?

Á: Rossz az, amikor úgy gondolnak a betegségre, mint valamire, amit meg kell ugranod. 

"Ha szereted a gyerekeidet, meggyógyulsz" - ez instant sírás.

"Aki akar, meggyógyul"- tehát azért lettem rákos, mert nem akarok élni? Ugyan...

F: Egyébként van bármi, amit szeretsz ebben a betegségben, vagy ami vele jár?

Á: Vicces, de nem mondanám, hogy ez életem legszörnyűbb időszaka. A halál mindenkinek ott az út végén, most egy kicsit előrébb csúszott az a vágókép, és megmutatta magát, hogy hahó, itt vagyok a végén, ugyan töltsd már ki jól, ami addig van, mert irgumburgum. És az ember egyből hálásabb a házon belül szétszórt fél pár zoknikért, az esőért, az óvodai gyümölcsnapért, a vasárnap esti lábköröm vágásért - mert még itt lehetek. Mert még vághatom neki.

F: Hibáztatsz-e bárkit, vagy bármit ennek a kialakulásáért?

Á: Azt hiszem, ludas vagyok benne. Talán nem szerettem eléggé magam. Talán minden fontosabb volt, mint a nyugalmam. Talán képtelen voltam meghozni bizonyos áldozatokat. Nem, nem több erőfeszítés kellett volna, hanem kevesebb. Igen, határozottan három ember helyett éltem/dolgoztam.

F: Számomra Te egy roppant erős, kitartó és mégis hús-vér figura vagy. Az a típus, aki nem akar se mintafeleség lenni, se ősanya, se celebbeteg, semmilyen piedesztálra emelt figura. Mersz tévedni, mersz dolgokat rosszul csinálni, mersz rosszul lenni, mersz gyönge lenni, és mindezeket képes vagy kellő öniróniával szemlélni, és derülni a saját nyomorodon. Szerintem erre nagyon kevés ember képes és épp ezért szeretem olvasni az írásaidat, mert nem lesz bűntudatom attól, hogy egészséges vagyok, vagy attól, hogy nem vagyok a világ legjobb anyukája, gazdija, felesége, akármije. Olyan érzésem lesz az írásaidat olvasva, hogy ha Te emberből vagy, akkor én is lehetek.

Á: Ne hízelegj, nem jár érte pont! De azért köszönöm. Megkönnyeztem.

F: Nem hízelgésből mondtam (bár az arany napocskára azért gyúrok). Mi hiányzik legjobban a régi életedből?

A régi melltartóim, a fodrásztól kijövős haj illata, és a boldog nyugalom, hogy 'sosehalunkmeg', és hogy biztosan látom még az unokáimat is. 

F: És mi hiányozna a legjobban ebből a mostaniból (ha nem itt tartanánk, vagy ez az egész nem történne meg)?

Á: A változás. Felszámoltam olyan dolgokat az életemben, amiket azt hittem, sosem tudok majd elengedni. Kitöröltem pár telefonszámot. Kidobtam jó pár ruhát. Elengedtem néhány álmot. Végre a jelenben élek, nem abban, hogy mi lesz majd akkor, ha ezt meg azt elérjük. És iszonyú sok erős nőt ismertem meg, akik hasonló utat járnak be, mint én. Csodás emberek.

Azon kívül meg: issssteni úgy belemerülni egy kád vízbe, hogy nem kell azon gondolkodni, hogy a tarkódnál vizes lesz a hajad, attól meg a párna. Tudom, tudom, de tényleg. Hangosan felnevettem, mikor szembesültem a dologgal!

F: Hmmm. Mondasz valamit! Szinte megirigyeltelek érte! Figyelj, érdekelne néhány technikai kérdés, amelyek zöméről persze ejtettél szót a blogodon is, de szerintem ezek amolyan gyakori kérdéseknek is betudhatóak. Szóval:

- Megbarátkoztál már a műtét utáni új testeddel? -A műtét előttivel sem, hisz szülés után voltam. Egyelőre nem beszélünk egymással, most a lelkem fontosabb. 

- A kemó, az fáj? -Maga az, hogy bekötik, nem. Az egy infúzió. Nekem az íz rettenetes, amit a számban érzek közben: ahogy folyik le, átható vegyszerszag árad szét a számban.

- Mindig hordod a kendőt a fejeden? -Nem. Itthon például soha. Van is nagy kapkodás, mikor csenget a postás, nem egyszer fordult elő, hogy micimackós meg verdás sapkában mentem átvenni az ajánlott küldeményt. Az volt kéznél.

- Lehet házas életet élni az ilyen kezelések között? -Nos, nem tiltja semmi. De ez most szó szerint nem az "ereszd el a hajam" időszaka. Egészen új értelmet nyer számomra például a tökéletes férfi fogalma. Az elfogadás, a megbecsülés, a másik felépítése akkor, amikor nemhogy nőnek, de embernek sem érzed magad... Nagyon sírós és nagyon szép pillanatok ezek.

- Tudsz így dolgozni? -Folyt már úgy be kemó, hogy jobb kézzel ütöttem a billentyűket... Nagyjából öt nap nálam, amíg a kemó keménykedik velem. Az pokol. Abban az öt napban a rutin dolgok mennek (internetes kommunikációval foglalkozom), minden, ami "kreatív", vagy ki kell mozdulni, az csak utána jöhet. Szerencsére csodásak a Megbízók is, a Munkatársak is, amiről pedig le kellett mondanom, arról lemondtam.

- Többet alszol most, mint régen? -Van egy öt hónapos és egy három és fél éves fiam. Szerinted mennyit alszom??

- Máshogy kell táplálkoznod? -Nem, nem kell. De célszerű. Magamnak állítottam fel a "diétát", és egyetlen elemét tartom be nagyon keményen: a cukrot száműztem, csak nyírfacukorral, eritritollal sütök-főzök, a cukor ugyanis táplálja a rákos sejteket. A diéta többi elemét szégyenszemre inkább csak szegem: fehér liszt nagyon kevés fogy, de néha eszem egy kis vörös húst. Tejet nem iszom, de a kefir, a tejföl és a sajt nagyon csúszik kemó után.

- A gyerekeid érzékelnek ebből bármit is? -Igen. A nagyfiam (fú, de furcsa leírni) három és fél éves. Elmondtam neki, hogy mi van. Nyilván nem úgy, hogy nézd, fiam, anyának ductalis invasiv carcinomája van, ami grade 3 és triplanegatív, hanem a korának megfelelően. Elmondtam, hogy van a cicimben egy rossz rész, de semmi baj, mert a doktor bácsi kiveszi onnan. Most be kell mennem a kórházba, és nagyon rossz lesz, hogy nem tudunk este mesélni, de majd beszélünk telefonon, és meg is látogathat. Aztán mikor az onkoteam döntött arról, hogy kemóra van szükségem, akkor elmondtam,hogy nagyon erős gyógyszereket fogok kapni, amik meggyógyítanak, és szuper, hogy megkaphatom őket. De sajnos ki fog hullani a hajam, és olyan leszek, mint egy kopasz kukac, de semmi baj, mert majd nagyon vicces lesz, és kinő újra. És ezt mondogattuk, mondogattuk, míg végül súlytalanná vált, és beleépült a mindennapjainkba. Mese volt, igaz mese, egyszerű mese - és engem is megnyugtatott.

F: Huhh. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet ilyet mesélni a gyerekednek és kvázi arról győzködni, hogy minden rendben lesz. Nem tudom, én elhinném-e a saját mesém. Neked mi jut gyakrabban eszedbe? Hogy meggyógyulsz, vagy hogy meg is halhatsz? 

Á: Nem halhatok meg. Van két gyerekem és egy szuper férjem. Nem halhatok meg. Na jó, nyilván, statisztikailag de, de nem.

F: A környezeted mer az utóbbiról beszélni? És Te?

Á: Ó, igen. Beszéltünk róla a férjemmel. Még a legelején. Zokogtunk mindketten, és mondtam neki, hogy egyet ígérj meg, hogy ha meghalok, akkor nagy szeretetben és legjobb tudásod szerint felneveled a kincseinket. Nagyon sírt. Bólogatott. Én pedig mondtam, hogy akkor én meg most jól meggyógyulok.

F: Változtatott bármit a betegség a személyiségeden?

Á: Nem tudom.

F: Mit gondolsz, ha felépülsz ebből a betegségből, szeretnél ezzel bármilyen szinten foglalkozni, másoknak segíteni, stb.?

Á: Mindenképp. Mindenképp.

F: Ha most én lennék az aranyhal, jó tündér, Dévényi Tibi bácsi, stb. és kívánhatnál hármat, mi lenne az? 

Á: Az, hogy mindenki, akit szeretek, legyen egészséges. Az, hogy együtt lehessünk, élhessünk, hogy legyen időm elmondani, megmutatni, átélni, megélni. Hogy itt maradhassak - több alázattal magam felé és a világ alapvető igazságai felé. Hogy érezzem az illatukat, kenhessem a vajas zsömlét, én lehessek a játékban a világítós triceratopsz, és bosszankodhassak, hogy Drágám, nem tudom, hol vannak a fekete zoknijaid. Hogy ne vedd észre, hogy ez a harminchatodik kívánságom a három helyett. És persze karcsú derekat, hejehuját és arannyal teli bödönt a szivárvány alján.

F: Figyi, Ági, tudom, hogy menő ez a betegség-sztori, meg minden, de nem egyezhetnénk meg mégis inkább egy döntetlenben? A jövő évi projekt lehetne, hogy Te meggyógyulsz, én meg kipipálom a nagy álmaimat. Mit szólsz?

Á: Deal. 

 

 

Ezúton is köszönöm Áginak, hogy elkészíthettem Vele ezt a cikket. Itt is, most is kívánom Neki, hogy minél hamarabb az legyen a legnagyobb baja, hogy a gyerekei rágót ragasztottak a szélben lobogó aranyszőke/barna/vörös/kanárilila hajfonataiba!

Ági ajánlásai blogjáról: katt és katt

A képekért köszönet a Photoszíntézisnek.

A képek elkészítése között időrendben 20 perc telt el. 1. kép: Ági a nagyobbik fiával és férjével. 2. kép: Ági talizmánjával hajvágás közben. 3. kép: Ági hajvágás után a testvérével.

Kapcsolódó elemek

Tovább a kategóriában: « Vakáció munka mellett

Programajánló

Ajánló

  • Budapest mánia
    Budapest mánia A kedvenceinket igyekszünk valamilyen módon magunk köré gyűjteni. A kedvenc színünket ruhával vagy tapétával építjük be az életünkbe. A kedvenc zenekarunkról ált suli alatt a szobánk falára ragasztunk egy méretes posztert, később pedig megszerezzük az összes létező CD-jét. Aki szereti…
  • A hópehely jelentősége
    A téli motívumok közül a szarvas mellett a hópehely a kedvencem. A hópehely már gyerekkorunk óta jó barát. Viccesen csiklandoz, amikor ráhullik az orrunkra; nagyon kellemes látvány a meleg szobából egy meleg takaró alól, és olyan díszítőelem, amit nem érez tolakodónak az ember,…
  • Magányos Karácsony
    Már csak alig nyolc nap van Karácsonyig. Az emberek izgatott várakozással tekintenek az ünnepek elé. A levegőben forralt bor és bejgli illat terjeng, a rádióból karácsonyi muzsikák áradnak és mindenhol ajándékot bontogató boldog családok képei néznek ránk a reklámokból vissza.…
  • Október 23.
    Ismét kordonok nélküli, családi programokkal teli nemzeti ünnepre hívnak minden korosztályt a szervezők október 23., a szabadság napja alkalmából. Szombat délután a Műegyetemen lesz megemlékezés, onnan fáklyás menet indul a Bem térre, majd a Kossuth térre. Vasárnap a Kossuth téren…
  • Sikerrel vettük az akadályt!
    Gondolom mindannyiunknak ismerős az az élethelyzet, amikor valamilyen komoly vizsga, vagy felvételi vár ránk. Tegnap egy számomra nagyon kedves ember állt egy igen jelentős megmérettetés előtt. Izgultunk. Ő is, én is. Hol Ő jobban, hol én J. Nem is igazán…