Vannak olyan időszakok az ember életében, amikor költöznie kell. Ennek persze sok oka lehet, jó és rossz egyaránt, de mi optimisták vagyunk, tehát feltételezzük, hogy bármilyen indíttatásból is költözünk, az csak jobb dolgokat hoz majd az életünkbe.
Most épp mi is egy ilyen fejezethez értünk, lezárni készülünk a korábbi életünket és lépni egy nagyot. Mindig is nagyon irigyeltem azokat, akiknek saját lakásuk van. Kicsi korom óta ez a leghőbb vágyam, hogy berendezhessek egy saját kis zugot, ahol nem bánt senki és semmi. Ahol kizárhatom a külvilágot és a küszöböt átlépve elönt az otthon semmihez sem fogható, biztonságos melegsége. Persze tudom, hogy a képlet nem ilyen egyszerű. Én is éltem már úgy lakásokban, hogy egy cseppnyi otthon-érzetem sem volt. Hiába voltam a saját kis dolgaim között, a falak mégsem védtek meg.
Itthon, Magyarországon erősen eltér az általános vélekedés arról, hogy mi is számít otthonnak: nálunk még mindig csak az számít biztos pontnak, ha saját lakásunk van, az albérletről még mindig úgy gondolkodunk, mint valami szükségszerű, átmeneti rosszról. Pedig Nyugat-Európában az emberek kb. 80 %-a abban él, sokszor generációkon át, évtizedekig lakik egy család egy lakásban. Ott a főbérlők tudják, hogy a bérbeadás nem egy egyoldalú üzlet, az kölcsönös dolog, ahol mindkét félnek egyformán jól kell járnia.
És ezzel a gondolattal el is jutottam ahhoz a fő problémához, amivel a magyar albérletpiac évtizedek óta nem tud megbirkózni.
Hetek – sőt, bátran állíthatom, hogy hónapok - óta nézegetjük bőszen a lakásokat. Persze mondanom sem kell, hogy nem vagyunk vastagon eleresztve, hisz ha úgy lennénk, akkor nem is albérletben laknánk. Aztán az sem újdonság gondolom, hogy az albérletárak a svájci frank bődületes szárnyalásának következtében felmentek, hisz aki már nem tudta fizetni a saját lakásának törlesztőit, az szintén beállt az albérlők népes táborába. A helyzet tehát az, hogy normális albérletet próbálunk találni olyan áron, amivel talán a fizunk felét megtarthatjuk. Ehhez még hozzájön az, hogy van egy macskánk, nem akarunk távfűtést, és muszáj, hogy a lakás jó közlekedéssel legyen megáldva. Áh, és még egy borzalmasan nagyon, de nagyon fontos kritérium: a KONYHA!
Nem tudom, hogy a magyar főbérlők zöme hol siklott el a jóízlés és a korrekt szolgáltatás vágányáról, de hogy emberek miket nem képesek lakásként hirdetni, az már tényleg sértő. Nekem nem konyha a két fa lécből összetákolt valami, ahová jobb esetben azért beraknak egy tűzhelyet, rosszabb esetben még azt sem. Az OTTHON legfontosabb ismérveinek egyike az épp a konyha. Hiszen itt készítem a családomnak és a barátaimnak a finomságokat, itt bontakozom ki egy hosszú hét után, itt próbálok alkotni valami újdonságot, hogy a szerelmem kedvébe járjak.
A másik sarkallatos pont meg a macska...már elnézést, de nem hagyom hátra a családtagjaimat! Vajon miért hiszik azt az emberek, hogy egy kisállat bármi problémát tud okozni? Ha a gazdája igényes, akkor észre sem lehet venni, hogy valahol egy állat van, hiszen azok 99%-a szobatiszta, rendszeres takarítással a szőr-kérdés is orvosolható és főként a bútorozatlan lakásban el nem tudom képzelni, hogy mire gondolnak. Szétrágja az eb a vízvezetéket? Vagy felbontja a macska a csempét? Ja, és hogy gyerekes párok nem jöhetnek, az meg aztán külön agyrém. Mégis mit tud csinálni egy kisgyerek egy lakással? Ha csak nem Chuck Norrisból van, akkor nem hinném, hogy lebontja álmában a falat, vagy egy óvatlan pillanatban a sírásával megolvasztja az elektromos vezetékeket.
És azt sem értem, hogy azok, akik kínálják ezeket a szörnyűségeket, soha, egy pillanatra sem állnak meg a saját lakásuk közepén, hogy ugyan ők hajlandóak lennének-e ott, akár csak egy éjszakát eltölteni? Igazából én csodálom az ingatlanosokat, akik képesek fantasztikus kísérőszövegeket írni a legordenárébb tákolmányokhoz is. Így lesz tehát a szedett-vedett nagymama bútoroktól fullákoló lakásból ’kellemesen retró hangulatú lakás’, a minősíthetetlenül kicsi, penészes és retkes fürdővel rendelkező kócerájból ’jó állapotú lakás’, a világ végére kipakolt, kertben felhúzott fa tákolmányból ’ csendes romantikát ígérő álomlak’. Én már esküszöm, hogy élvezem: egy nagyon kedves barátnőmmel minden nap megkeressük a ’Hányás lakik napi top 10’ nevezetű versenyének győzteseit és komolyan, ha nem a saját költözésem múlna rajta, imádnám az egészet. Mondjuk, így is rém szórakoztató.
És akkor most nézzünk néhány példát, csak hogy értsétek mi folyik itt ’otthon, édes otthon’ szlogen alatt:
1. Ők inkább tévézni szeretnek, nem főzni...
2. Hát itt sem Nigella lakott...
3. Tudom, tudom, hogy még mindig a konyhán pörgök, na, de most komolyan...ez mi??
4. Áttérhetünk a fürdőre...ugye milyen hasznos kép sikeredett?
5. Eskü, már csak a kefír miatt kiveszem...
6. Ez ugye nem sok???
7. Tiszta kékfény...a fényképeken az arcokat elhomályosították...
8. 'Á, hagyja csak Margitka az edényeket, gyorsan csinálok egy képet, hadd lássák milyen otthonos itt minden!'
9. Nincs is jobb, mint egy fárasztó nap után megpihenni otthon...főleg a szemünknek...
10. Ezt még tényleg nem tudtam megfejteni, hogy mire jó....
11. Az a Jar és a tálca vajon találkoztak-e valaha?
12. Most már azt is tudom, hogy az 'igényesen berendezett' az egyenlő a 'művirágokkal tarkított'-tal...
Na, hát ennyi mára a kis albi-körképünkből, tényleg igazi csemegéket lehet a neten találni, semmiképp ne hagyjátok ki! Mindezek ellenére én azért tudom, hogy vár valahol a mi kis otthonunk egy élhető nagyságú konyhával, ajtókkal a falakon, macskabarát főbérlővel és korrekt árral. Laki, nemsokára jövünk!