Print this page
Thursday, 31 May 2012 06:00

Önkéntes szobafogság

Written by

O: Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam egy linket, mondván jó poén. Először egy szót sem értettem az egészből, ugyan miért lenne nekem jó, ha bezárnak egy szobába hatvan percre, de aztán elkezdett a dolog érdekelni és egyre több mindent derítettem ki a helyről. A szobafogsag.hu ötletgazdái hónapok óta dolgoznak azon, hogy két igazán izgalmas és furfangos szobával lephessék meg az ide látogatókat. És hogy mi is ez? Tulajdonképpen egy új dimenziós csapatépítő játék. Eljössz ide 3-4 barátoddal, besétálsz egy szobába, ahová jól bezárnak, aztán van rá egy órád, hogy kiszabadulj. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, egy rakás logikai fejtörőt kell megoldanod. Erő semmihez sem kell, de ész és leleményesség annál inkább!

Amikor beléptünk a Visegrádi utca 8. szám alá, én már eléggé izgultam. A házigazdák nagyon kedvesen fogadtak minket, igazán barátságos és vidám hangulat uralkodott a lakásban, de azért érzékelhető volt a játékosok izgatottsága (fejenként átlagban két pisi még a bemenetel előtt). Miután megtudtuk a legfontosabb játékszabályokat, bevonultunk a szobába, leültünk a kényelmes kanapéra és már csak azt hallottuk, ahogy elfordul a kulcs a zárban. Be voltunk zárva, de ez öt másodpercig sem motoszkálhatott az agyamban, ugyanis megjelent egy történet a képernyőn, ami egyből elvonta a figyelmünket.

Én még a látott információkat próbáltam értelmezni, amikor lelkes kis csapattársaim már kiforgatták a szobát a négy sarkából. Innen az események már szélsebesen röpültek és az egész olyan volt, mintha kb. hét percet töltöttünk volna bent. Mondanom sem kell persze, hogy a megannyi furfangos próbatételhez képest egész gyorsan megoldottuk a feladatot, dehát nem is csoda, hiszen remek kis csapatunk egy tapasztalt szökevényből, egy matematika-fizika agyú szupernőből (na, ez nem én vagyok), egy örök túlélő bölcsibácsiból és belőlem állt.

Az én logikai képességemmel inkább mondjuk hátráltatni tudok bármilyen géniusz csapatot, de szerencsére egyetlen feladattal sikerült magam lekötnöm kb. 20 percre, így a többiek nyugodtan és mindenféle zavaró körülménytől (azaz tőlem) mentesen oldhatták meg a fejtörőket. Lényeg a lényeg, hogy kijutottunk, és aztán annyira vidáman, felpörögve ugrabugráltunk és örömködtünk, hogy még órák múlva is tartott a 'flow élmény'.

Én tehát ajánlom mindenkinek, aki szereti a különleges programokat, szereti használni az eszét és nem esik pánikba, ha bezárják egy órára!

Ladybird: „Szupernőként” elmondhatom, hogy sem a fizika, sem a matematikatudásomra nem volt szükség. A logikára azonban annál inkább. Amire azt hiszed, hogy az, na, az véletlenül sem az, aminek látszik. A kezdeti tanácstalan arcok, kérdőjel- és információhalmazok azonban az első sikerélmények nyomán fokozatosan motiváló és édes kihívássá alakultak át, miközben szinte észrevétlenül a teljesen más gondolatvilágú négyes egyszer csak már csapatként dolgozott és egy emberként gondolkodott a szabadulásig. Sőt! Még egy kicsit tovább is.

Már alig várom a következő helyszínt! Ki tart velem?

S.Ernő: A péntek esténk hihetetlenül gyorsan eltelt. Be kell vallanom, hogy férfi létemre talán én féltem a legjobban az elején, mert már a honlap megnyitásakor a Fűrész és a Motel című filmek jutottak eszembe, amiket jó érzésű embereknek nem ajánlok megtekintésre. Aztán mégis igent mondtam a meghívásra, és miután elfordult a kulcs a zárban és már benne voltunk a slamasztikában, egyszerre csak azt láttam, hogy mindegyikünknek kiélesedtek az érzékei és megszűntünk létezni, mint hétköznapi emberek. Hátra maradtak a kinti gondok, problémák és teljes agykapacitásunkat az előttünk álló logikai feladatsorozat kötötte le. Ügyesen megosztottuk a feladatokat, szortíroztunk a jelek és áljelek közt, hívtuk fel egymás figyelmét releváns, avagy irreleváns információszeletekre. A feladatok sikeres megoldása után kijöttünk a szobából, de az adrenalin még annyira dolgozott bennünk, hogy jó ideig gondolni sem tudtunk az alvásra. Szóval válaszolnék „Szupernő” fenti kérdésére: ÉN, ÉN, ÉN!!!

Bővebb információt a honlapon, vagy a fb-on találtok.

Latest from O.

Related items