Az emberek két nagy táborba tartoznak: akik szeretik magukat nézegetni a tükörben, és akik személyes sértésnek érzik, ha visszanéz rájuk a saját tükörképük.

Most, hogy jön a tavasz, sőt, egyesek szerint szinte már itt toporog a nyár, nyilván mindenki szeretne kicsit jobban kinézni. A pasik izmokat akarnak növeszteni két hónap alatt, a nők meg lefogyni, feszesedni, lebarnulni.

Ez az elszánt küzdelem azóta tart, amióta kimentek a barokk szépségek a divatból, és átvették az irányítást a negyven kilós modellek. Bár lassan már nyomokban látni törekvéseket arra, hogy visszaállítsák a természetes szépség iránti igényt, ez még tényleg annyira csak nyomokban található meg, mint az ecetes uborkában a földimogyoró.

Én személy szerint lelkes üdvözítője vagyok a természetes szépségnek, bár nem mondom, hogy ha módomban állna, nem változtatnék meg magamon úgy 8712687512512 dolgot. Legalább. De számomra mindig is sokkal szebb volt az a nő, akinek még van némi eredeti szőre (és mondjuk optimális, ha az nem bajusz, hanem egy szemöldök), sajátok a mellei és mondjuk nem annyira barna, mint akit egy hétre száműztek Szomáliába.

Szerintem egy ember akkor szép, ha van kisugárzása. Jajj, tudom, hogy ez rém közhelyes, de úgy látszik, én szeretem a közhelyeket. Nincs fix elképzelésem arra nézve, hogy milyen kinézete legyen az ideális nőnek vagy férfinak. Az összkép számít. Az a hangulat, amit áraszt magából. Szerintem kevés szexisebb dolog van annál, mint ha valaki megnevettet, vagy jóízűeket tud nevetni saját magán is. Aztán nagyon fontos az illető szeme, hogy mond-e számomra valamit. És hogy amit mond, az érdekel-e. Mert szemezni olyan jó dolog. Már csak azért is, mert amíg szemezünk, addig is elvonjuk a figyelmet azokról a testrészeinkről, amelyeket nem szívesen mutogatunk. Mondjuk tény, hogy van az a szituáció, amikor már nem szemezünk, és nem takargatunk. De az úgyis egy olyan helyzet, amikor már nem is a szemekre koncentrálunk.

Persze természetesség ide vagy oda, az egésznek csak akkor van pozitív sugallata, ha az igényességgel is társul. És az igényességbe bizony beletartozik az is, hogy vigyázunk a vonalainkra. Azokra a vonalainkra, amelyek nekünk a legjobban állnak. Éppen ezért az egyik ételfutár cég most azzal rukkolt elő, hogy lefogyaszt egy nagy rakás embert. Négy héten át ingyen küldték a zsírégető menüjüket, miközben bőszen regisztrálták a vércukor, a koleszterin, a vérnyomás, a has körfogat, a BMI és a testzsírszázalék alakulását. A tíz legtöbbet fogyó személy pedig egy éven keresztül kapja majd ingyen az adott cég ételeit. Egész jó motivációt találtak ki.

Ezen a versenyen vett részt az egyik nagyon kedves barátnőm is. Ő mesélte el minden nap, hogy mi mindent kellett enniük. Néhol egész irigyeltem, néha viszont egyáltalán nem. Bár tény, hogy kényelmes volt, hogy egy hónapon keresztül semmit nem kellett főznie, és napi ötször ehetett, amiben még desszert is volt, azért nehezen tudnék lemondani a paradicsomos tésztámról és egy finom sütiről. Neki viszont ment, és fogyott is nagyon szépen. Azt kell, hogy mondjam, nagyon büszke vagyok rá! Tudom persze, hogy azért nem napfényen kellett élnie egy hónapig, szóval nem volt ez annyira kemény és önsanyargató dolog, de belevágott, lelkiismeretesen végigcsinálta és most örülünk. Ő azért, mert fogyott, én meg azért, mert végre vége a kúrának és elmehetek megkóstolni a régóta beígért harcsapaprikását!

Kedves Olvasóim! Mindenkinek kívánom, aki szeretne nyárra még szebb lenni, hogy legyen hozzá elegendő kitartása és türelme. Aztán meg majd győzzétek bezsebelni a bókokat! ;)