Gondolom mindannyiunknak ismerős az az élethelyzet, amikor valamilyen komoly vizsga, vagy felvételi vár ránk. Tegnap egy számomra nagyon kedves ember állt egy igen jelentős megmérettetés előtt. Izgultunk. Ő is, én is. Hol Ő jobban, hol én J.
Nem is igazán a vizsga volt a lényeg, hanem az, hogy miként tudunk átlépni saját korlátainkon, legyőzni a magunk által kreált rémeket és bebizonyítani, hogy igenis képesek vagyunk megcsinálni, véghezvinni, amit csak akarunk.
Ismét újabb munkahétbe fogtunk, sőt, már a felénél tartunk, úgyhogy gyorsan el is mondom, hogy mi volt a hétvégémben a legjobb. Miskolcra utaztam, csajbulit tartottunk. Hogy a férfiaknak is legyen elképzelése egy ilyenről, elmondom, hogy három, nagyon vicces és fiatalos nőci összeül, kidumálnak mindent és mindenkit, közben arcpakolásban ücsörögnek, és egymás lábujjait lakkozzák. Na jóóóóóó, ezt csak viccnek szántam. Volt, ami igaz belőle, volt, ami nem. A lábujjak kimaradtakJ.
Egy hete sántítok. Nem tudom, hogy hogyan kezdődött, de úgy rémlik, az egyik barátnőm fergeteges szülinapi buliján. Talán kicsit túltáncoltam magam. Másnap felébredtem, úgy tűnt, semmi bajom, aztán hétfőn elmentem táncórára és onnantól kezdve bicegek. Annyira vicces, hogy mindenkinek van egy tuti tanácsa, hogy mivel kenjem, borogassam, fáslizzam, hogyan üljek, álljak, járjak, pihentessen, vagy mozogjak rajta…
Az URH+ azt a célt szolgálja, hogy a manapság olyan általános szürkeségből és pesszimizmusból kitörjünk kicsit. Hiszen bármennyire is ronda, nyálkás kint az idő, bármennyire is agresszívak egymással az emberek, bármennyire is zsarnok a főnökünk, vagy követelőző a párunk, biztos, hogy mindannyian megtaláljuk a mindennapjainkban a jót, csak egy kicsit törekedni kell rá.