Videó

A Hét 7enéje
BT - The Fast and the Furious theme

A "Halálos Iramban" filmsorozat első részének legszebb betétdalával szeretnék emléket állítani Paul Walkernek, aki Brian O'Connert, az illegális utcai autóversenyzővé vedlett nyomozót alakította. Tegnap, november 30-án 40 évesen elhunyt egy végzetes autóbalesetben, és a sors iróniája, hogy bár nem ő vezetett, egy utcai verseny- autónak minősülő Porschéban lelte halálát. - by adeeboy

Még több videó

Utolsó kommentek

2014. március 14. péntek 08:00

A gyáva oroszlán meséje

Írta: 

Manapság elég sok ilyen történetet hallani és úgy gondoltam, hogy talán másnak is tanulságos lehet, ezért elmondom Nektek a gyáva oroszlán meséjét:

Szóval, adott korunk nője és férfije. Nem, nem fogom egyelőre egyiket se nagy kezdőbetűvel írni, döntse el mindenki magának, hogy megérdemlik-e a nagybetűt. A nő érzékeny, romantikus, nyíltszívű és fájdalmasan őszinte típus. A férfi erős, elszánt, céltudatos, értelmes. Az élet egymás útjába sodorja őket, és a munkakapcsolatból hirtelen szerelem lesz.

Nem az a szép, finom, simogató szerelem, hanem az a tornádó-cunami-atomrobbanás féle, ami úgy toppan be az ember életébe, hogy mire észbe kap, már át is vonult rajta és tönkre is tette…

Két ember, akik tele vannak sérülésekkel, múltbéli csalódásokkal, hirtelen azt veszik észre, hogy szinte minden idejüket egymással töltik, órákig képesek beszélgetni bármiről, vagy csak kézen fogva bámulni a plafonon a repedéseket és boldogan hallgatni. Akik nem érzékelik az idő múlását, ha együtt vannak és kiszorul a külvilág. Akik hirtelen egy teljesen értelmetlen, de új egységet képeznek.

Tudnak egymásról minden lényegeset és nem érdekli őket semmi lényegtelen. Tudják, ki és hogyan bántotta őket. Tudják, hogy kinek hol fáj a legjobban. Tudják, hogy mit jelent egy szemöldökráncolás, hogy miért kell az álarc, vagy hogy hogyan kell a másikat úgy átölelni, hogy a világ rendje helyreálljon. De nem tudják, hogy hogyan kell közösen haladni előre. Nem látják az irányt.

És akkor elkezdődik a falak felhúzása, amikor az egyik, az erősebbiknek hitt, visszavonulót fúj. Nem kell a felelősségből, nem kell a fájdalomból, nem kell a kísérletezgetésből! Bár azt hiszi magáról, hogy erős, és bátor, valójában retteg. És korunk férfija nem arról híres, hogy szembenézne a félelmeivel és dolgozna magán. Inkább dühös. Dühös a múlt démonjaira, akik bántották, akik elhagyták, akik megsebezték és dühös saját magára, mert gyáva – bár ezt persze szinte sose vallaná be. Minden lépése dühből táplálkozik. Képtelen elengedni magát és belefeledkezni az egészbe, mert nem akarja, hogy megint bántsák.

Csernus egyik idézete jutott ezen a ponton eszembe:

„A pasik, amikor azt hiszik, hogy ők a teremtés koronái, nagyon tévednek! Csak tetszelegnek ebben a szerepben! (...) Én bizony azt látom, hogy a férfiak csak erősnek látszanak, de nem azok. Persze valahol el kell kezdeni. Nagy izomzat, adott helyzetben erős hang, karakánság. De vajon mitől fordul mindez az ellenkezőjébe, ha egy adott érzésről kell beszélni? Érzésekről. Mi történik ilyenkor egy pasiban? Miért félnek a férfiak kimondani az érzéseiket? Azt hiszik, attól gyengébbek lesznek?”

És pont ez történt most is. A férfi gondolkodási időt kért, és csak teltek a napok némán, kegyetlenül. Míg a nő meg szenvedett, mert nem értette, hogy mi történik.

A barátnőm próbálkozott többször is visszarángatni a férfit a falak mögül. Sokat beszélgettünk arról, hogy vajon ez szánalmas megalázkodás vagy nagyvonalúság-e. A barátnőm szerint nagyvonalúság tenni egy gesztust a felé az ember felé, akit szeretünk, és segítő kezet nyújtani neki, ha épp zuhan, vagy mögé állni, ha arra van szüksége.

Aztán a férfi persze eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Időnként felbukkan egy „Hiányzol!” sms-sel, vagy egy „Találkozzunk!” üzenettel, és talán abban a pár percben/órában visszakapnak valamit a régi érzésből, de valójában oda az egész. A nő belevetette magát az érzésbe, a férfi inkább megtorpant a szikla szélén.

Beszélgettem erről a pszichiáteremmel, aki baromi élesen látja mindig a helyzetet, és ő csak így foglalta össze a lényeget:

Igen, sajnos manapság a nők a bátrabbak, a férfiak kórosan félnek mindenféle felelősségtől, érzelmi megnyilvánulástól és a félelmeik olyan erősek, hogy inkább kidobják a kukába az egészet, még akkor is, ha tudják, hogy ebből valami nagyon jó lehetett volna. Mert ha az elején szállsz ki, akkor (úgy hiszed) csak kicsit fáj, győzködheted magad, hogy úgyse ment volna, nem volt alkalmas rá a hely, az idő, sok a munka, nem állhatsz a másik álmainak útjába, blablabla. Ha meg belemész, és ne adj isten jó lesz és mély és nagy szerelem lesz belőle, akkor az ugye egyszer nagyon fog fájni. Mert a nagy szerelmek már csak ilyenek.

Egy titkot azonban elárult Tünde: a nagy szerelmek az elején is iszonyatosan fájnak, ráadásul gyávaságból kilépni valamiből gyakorlatilag önmagunk szembeköpése. És ezek azok a dolgok, amiket később őrületesen megbánunk majd. A kihagyott dolgokat.

Tünde okos; én is így vagyok ezzel: én is vetettem már oda a szívem a másik lába elé, hogy itt van, nézd meg, dobog és szeret, kezdj már vele valamit! Aztán a másik rám nézett nagy boci szemekkel, hogy ó! és bárcsak!, majd egy elegáns mozdulattal belerúgott. Akkorát, hogy még a pályáról is kiszálltam…

De én legalább tudom, hogy megtettem mindent! És mivel azt is megtanultam, hogy egy párkapcsolatba mindkét fél csak a saját 50%-át teheti bele, így már nyugodt szívvel tudok eljutni arra a pontra, amikor elengedem a nem működő dolgokat. Senki zsebébe nem lehet ugyanis bátorságot tömködni, a magunkéból nem tudunk átadni a másiknak. Mutathatunk példát, amit vagy követ a másik, vagy sem, de a bátorság nem fog a bőre alá bekúszni senkinek; az belülről jön.

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a gyenge embereknek nincs helyük az életében, mert csak elveszik az energiáit, és erre neki nincs felesleges. Nagyon durva és önző mondatnak tartottam ezt akkor, de utólag valahol értem már, hogy mit mondott: nem azokkal van gond, akik időnként gyengék, hanem azokkal, akik bár erősnek hiszik magukat, vagy annak akarnak látszani, de közben képtelenek a saját boldogságukért küzdeni. Senki helyett nem lehetünk boldogok, ezt mindenkinek magának kell megharcolnia.

Egy utolsó gondolatot fűznék még ehhez a történethez: könyörgöm, ne bénázzatok már! Éljetek, érezzetek, merjetek szeretni! Aki felhúzza a falakat, és védi magát mindenféle fájdalomtól, az a jóból is csak korlátozottan részesül. Mi, akik mindig minden érzésünket maximálisan megéljük, mi gyakran halunk bele dolgokba, annyira fáj, de mi érzünk olyan mély szeretetet és jutunk el olyan magasságokba is, ahova mások nem képesek. Lehet választani a könnyebbik utat persze, csak kérdés, hogy érdemes-e!?

„A gyávaság az önmagam boldog léte elleni erőszak.”

/Csernus Imre/

Tovább a kategóriában: « Legjobb tanáraimnak...

Programajánló

Ajánló

  • Példaértékű vállalkozás - interjú Dórival és Zsuzsival
    Mióta elkészítettem az interjút Narayannal, éreztem, hogy ki kellene állni hasonló ügyek mellett, hogy támogatni kellene valahogy az efféle kezdeményezéseket. Ugyanakkor az is szöget ütött a fejemben, hogy valami közelebbi dologra lenne szükség, amiért lehet lelkesedni. Valami, ami itt van,…
  • Vinum Academiae at Universitatis
    Eddig - nem teljesen szándékosan, de - talán azt a látszatot keltettem, hogy a bor a léhaság, a könnyelműség, a mámor itala. Írók, költők, zenészek jelentek meg az eddigi boros cikkekben itt a fityiszen, na de most...
  • Támasz
    Először is hálát szeretnék mondani azért, hogy kvázi sosem vagyok beteg. Persze náthás voltam már, meg néha elkap egy-egy nyavalya, de a szó klasszikus értelmében, hosszú ideig ágyban fekvős, kórházból ki-bejárkálós, műtéteken átesős beteg nem voltam még. Éppen ezért el…
  • Budapest újratöltve
    Ebben a szolid 13⁰C-ban az is felfogja, hogy vége van a nyárnak, aki az előző évek szeptembereit a nyári fotók nézegetésével mindig átugrotta. Elkezdődött a suli, és a jó szokásokhoz híven az első tanítási napon nemcsak hőmérsékletileg, hanem közlekedésügyileg is…
  • 6 ok arra, miért jó ha nagyon szükséged van valamire, de sehol nem lehet megvenni.
    Igaz, hogy Szegeden élek, de a gyökereim egészen Debrecen környékéig nyúlnak vissza. Hál’ Istennek édesanyám a mai napig abban a kis faluban él, ahonnan én is származom. Ez csak azért fontos, mert ha azzal a mondattal indítottam volna, hogy kiskecskéink,…