A mai Zala megye területéről származó első tárgyi emlék az I. századból származó kelta ivóedény és boros korsó „Da Bibere” felirattal, melynek jelentése „Adj innom”. Az ásatási lelet Keszthely határából került elő és a Balaton Múzeumban őrzik azzal a 15. századi kőtáblával együtt, mely a szőlőre feszített Krisztust ábrázolja. A sok tárgyi bizonyíték közül való a fenékpusztai (Keszthely környéke) sírból előkerült római kori láda is, melynek verete a szőlőistennek rendezett ünnepi tiszteletet ábrázolja. Ezek a leletek is a szőlőkultúra korai meglétét bizonyítják e területen.

Meg kell említeni, hogy a történelmi Zala megye területe nem esik egybe a mai Zalai borvidék területével, mert az akkori terület magába foglalta Káptalanfüredtől a teljes Balaton-felvidéket és a Trianonnál elcsatolt Muravidéket is.
A borvidék hivatalos honlapján komoly történeti áttekintését találjuk a területnek és a rajta folytatott gazdálkodásnak. A filoxéra-vész kipusztította az addigi szőlőterületek nagy részét. Hatására teljesen átalakult a szőlőtermesztés szerkezete, területi megoszlása. A megye egyes területeiről teljesen eltűntek az európai fajták, valamint a kötött talajú borvidéken megindult a gyökeres oltványok telepítése. A zalai dombokat – az akkori piaci viszonyokhoz alkalmazkodva – zömmel csemegeszőlővel telepítették be. A megye egyes területein, főleg a göcseji hűvösebb, csapadékosabb részeken a Filoxéra-vészt követő rekonstrukció direkttermőkkel történt meg. Az 1923. évi törvény a direkttermők telepítésének tilalmával megpróbált gátat szabni ennek a kedvezőtlen folyamatnak, azonban a kívánt célt nem sikerült elérni vele, a direkttermők továbbra is terjedtek, tovább rontva a táj borainak hírét. Ezzel megtört a több, mint két évezredes borkultúra fejlődése a területen, 1941-től csemegeszőlő termelő körzetként szerepelt. 1949-ben a 3300/1949. számú Kormányrendelet megszüntette a hegyközségeket, a területre vonatkozó iratokat az illetékes megyei levéltáraknak kellett átadni. Ennek eredményeként a magyar szőlőkataszter nyilvántartási rendszere és Magyarország szőlő-bor jogrendszere megsemmisült. 1958-ban újra megalakultak a hegyközségek, amit az 1968. évi 36. tvr. ismét megszüntetett.

A történeti borvidékek ma is érvényben lévő besorolása 1959-ben történt meg, amely a borvidéket negyedik történelmi borvidékként Balaton-melléki néven említ. A szocialista időket a tervgazdálkodás jellemezte és a 40-50 év alatt okozott anyagi és erkölcsi kárt csak több évtizedes kitartó munkával lehet helyreállítani. A borvidék adottságainak megfelelően az itt termelt magas savtartalmú, korán szüretelhető fajtákból elsősorban pezsgőt készítettek. Jelentős mennyiségű szőlőt vásárolt fel az akkori Pannónia és Törley Pezsgőgyár, hosszú évtizedekre meghatározva ezzel a borvidék arculatát. 1995-ben hat hegyközség alakult meg Zalában - Zalaszentgrót, Pakod-Zalabér, Zalakaros, Nagyrada, Szentgyörgyvár, Pogányvár – amelyek a legközelebbi Balatonmelléki Hegyközségi Tanácshoz csatlakoztak. Ez a hat hegyközségi szervezet fordult kérelemmel a Földművelésügyi Miniszterhez, hogy Zala borvidéki besorolását állítsa vissza. A kérelemnek helyt adva, az 1997. évi CXXI. törvény értelmében megalakulhatott az önálló Zalai Borvidék. A 2006. február 15. napján hatályba lépő 9/2006. (II.3.) FVM rendelet, módosította a borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI.3.) FVM rendeletet, mely szerint a Balatonmelléke borvidék Zalai borvidék néven az ország 22. borvidéke lett.

A Zalai Borút Egyesület minősített borút állomásai lehetőséget teremtenek az igényes borkóstolásra és vásárlásra minden kedves vendég számára. 
A borivás kultúrájának hagyományait pedig a Da Bibere Zalai Borlovagrend őrzi.