Mindenkinek mást jelent. Van, akit hidegen hagy, van, aki egy két kósza gondolat erejéig elmélázik rajta, mit is szerettek volna elérni az ötletgazdák ennek a napnak a nevesítésével, és van, aki tudja, miről is kéne szólnia mindennek. Van, aki tesz érte, van, aki csak nézi, hogy mások tesznek érte és sajnos vannak, kik nem hisznek az egészben.

Először is a tényekkel szeretném kezdeni, rövidre fogva. Denis Hayes kezdeményezésére, még az ősapáink idejében (1970) elhatározta néhány (mintegy két és fél Magyarországnyi) lelkes jenki, hogy igenis tudatják az emberiséggel, hogy a környezetvédelem az egyik legfontosabb tevékenységeink közé kell tartozzon. Lelkességüket és szorgalmasságukat mi sem magyarázza jobban, hogy azóta az egész világon elterjedt és 1990-ben nemzetközileg is hivatalossá vált, hogy minden év április 22-én környezettudatosságot terjesztő eseményeket szerveznek, szerencsére egyre többen.

A környezetvédelem egy igen kényes téma napjainkban. Mindenki szerint kell és fontos, mindenki egyetért vele. Amikor azonban konkrétan cselekedni kell, akkor már a fogunkat szívjuk. Amikor le kell mondani a luxuscikkekről, az eddig megszokott kényelemről, és legfőképpen a cégeknek a mértéktelen profitról. Túlontúl homályos és átláthatatlan összefüggések halmaza ez az egész téma sokaknak. Miért ültessek fákat, hisz eddig is elvoltam nélküle. Eddig is bementem a boltba, és megvettem, amit akartam, egy fa ültetése mit változtat rajta? Ha nem szemetelek, akkor a szemétszedőknek nem lesz munkájuk. Eddig is elvoltunk, mit kell ezt ennyire erőltetni? Egy saját tüdejét mérgezőnek mit számít, hogy tisztább lesz a levegő, egy nagyvárosi beton-dzsungelharcosnak mit számít már néhány zöld levél? „Ugyan már - legyintenek – a modern korban nincs helye ilyesminek, a természet felett diadalmaskodik az ember!” Biztos találkozott már mindenki eme szemlélet lelkes képviselőjével, ki féligazságokat puffogtatva állította maga mellé a kétkedőket.

A mértéktelen fogyasztás és pazarlás áldozatai vagyunk. Mindenhonnan ezt sulykolják belénk, semmiségeket kiáltva ki státusszimbólumként és trendiként, amivel kitűnhetünk az embertömegből. Alapjában véve is önzőek vagyunk, hisz ezt diktálják génjeink, erre rásegítve kicsit, igen el tud gurulni a gyógyszer. Minél kevesebb jutott valakinek, annál jobban el tudja fogadni, hogy nem ő áll minden felett. Minél többet harácsolt össze valaki, annál nehezebb emlékeznie, ki is ő. Természetesen nem lehet általánosítani, ahány ember, annyi féle. Szerencsére egyre kevesebben vannak, akik valamelyik szélsőséget képviselik. Az arany középútban hiszek.

Vannak, kik úgy hiszik, nincsenek véletlenek. Vannak, kik azt vallják, Földünk is egy élőlény, kit Gaia-nak neveznek, és egyre rosszabbul tűri a rajta lévő parányok mozgolódását. Időnként megrázza magát. Ekkor a parányokat hurrikán, földrengés és árvíz mossa el, ám ők vakon újra kezdenek mindent, ugyanúgy, mint eddig. Talán véletlen, hogy a föld legpazarolóbb országában vannak az évről évre legpusztítóbb hurrikánok és tornádók, legnépesebbjében a legnagyobb árvizek, és a csúcstechnológia, túlnépesedés jeles képviselőjében most volt majdnem az eddigi legnagyobb földrengés, mit az emberi emlékezet óta láttak? A könnyed örömök, könnyű pénzek és nemzetközi körözött bűnözők dél-kelet ázsiai honát pedig elmosta a víz pár éve… Ez is egy elmélet.

Mielőtt eldöntenénk, nekünk mit is jelent mindez, olvassunk utána, járjuk körbe, legyünk kritikusak. Addig ne nyugodjunk, amíg át nem rágtuk magunkat rajta, hiszen a féligazságokkal teletűzdelt elméleteknek se szeri se száma, amikkel összezavarják az embereket, míg végül a közönyösség mocsarába süllyedve legyintenek rá, és minden zajlik ugyanúgy tovább.

Számunkra talán annyi elég, hogy ezen a napon gondolkodjunk el kicsit, honnan van az étel, honnan vannak a tárgyak, mik körülvesznek minket. Nem a bolt polcáról. Egy helyről származnak mindezek: a fák a föld tüdejéből, a fémek, a kőolaj és szén a föld gyomrából. A minden napi betevő falatok sem csak úgy nőnek maguktól, szépen becsomagolva a boltok polcain. És talán merész gondolatmenetünk végén eljutunk a felismeréshez: minden egyes alkalommal, mikor felkel és lenyugszik a nap és a hold, a természet éltet minket. Minden nap a Föld Napja.