Videó

A Hét 7enéje
BT - The Fast and the Furious theme

A "Halálos Iramban" filmsorozat első részének legszebb betétdalával szeretnék emléket állítani Paul Walkernek, aki Brian O'Connert, az illegális utcai autóversenyzővé vedlett nyomozót alakította. Tegnap, november 30-án 40 évesen elhunyt egy végzetes autóbalesetben, és a sors iróniája, hogy bár nem ő vezetett, egy utcai verseny- autónak minősülő Porschéban lelte halálát. - by adeeboy

Még több videó

Zöld cikkei

Utolsó kommentek

2011. június 30. csütörtök 08:00

EFOTT az esélyegyenlőség jegyében

Írta: 

Amióta csak EFOTT-ra járok, szinte minden évből vannak emlékeim, amikor a civil faluban bandukolva egy-egy közösség, alapítvány, egyesület sátra mellett haladtam el, akik valamilyen módon fogyatékkal élő embereket képviseltek. Itt mindig kedvesen fogadják az embert, és szívesen válaszolnak a kérdéseinkre. Nagyon jó, hogy ilyenkor kicsit közelebb tud kerülni egymáshoz ez a két világ. Én egy ilyen alkalommal, talán Velencén ismerkedtem meg a Braille írással, és kipróbálhattam pár percre, hogy hogyan tud tapintással tájékozódni egy vak ember. De láthattunk már EFOTT-on speciális táncprodukciót egy mozgás- és hallássérült társaságtól Debrecenben, és sorolhatnám.

FESZTIVÁLBÉRLETET NYERHET, AKI TÁMOGATJA A „NEM ADOM FEL” ALAPÍTVÁNYT

Idén talán az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a szervezők a sérült emberek támogatására. A „Nem Adom Fel” Alapítványt egy információs SMS számmal segítik, ami úgy működik, hogy az „EFOTT” szót kell SMS-ben elküldenie annak, aki támogatni szeretné a „Nem Adom Fel” Alapítványt. Aki ezt megteszi, egyben exkluzív információkhoz fog jutni a fesztiválról. A 06-90-642-000-es számra küldött SMS ára bruttó 315 Ft. Az SMS üzenetekből befolyt nettó összeget az EFOTT Kft. teljes mértékben a „Nem Adom Fel” Alapítvány részére utalja át. Minden századik SMS beküldő fesztiválbérletet nyer, ráadásul 30 myLife ponttal gazdagodnak a főtámogató fejlődésösztönző programjában, a myLife-ban regisztrált fiatalok, ha az EFOTT-tól kapott válasz SMS-t felmutatják a mobilmárka ügyfélpontján.

A „Nem Adom Fel” alapítvány együttese, kiknek neve nem meglepő módon: Nemadomfel, egy olyan banda, melynek tagjai kivétel nélkül sérült (értelmileg és látásban korlátozott) előadók. Színvonalas zenéjükkel, különleges stílusukkal, őszinte lelkesedésükkel fellépéseiken mindig nagy sikert aratnak. Az SMS-ben beérkezett összeget a 0. napon fellépésükkel szeretnék megköszönni a fesztiválozóknak. A sok-sok napközbeni program között pedig akad egy különleges, amit mi is ajánlunk szíves figyelmetekbe: csütörtökön 12.00 órától a HÖOK sátorban Interaktív játékok lesznek az esélyegyenlőség jegyében.

TEHETSÉGGONDOZÁS AZ EFOTT-ON

Az EFOTT már korábbi években is biztosított fellépési lehetőséget fiatal bandáknak. Idén sem lesz ez másként. A főtámogató segítségével minden délután új arcokkal ismerkedhetünk meg a Djuice U26 színpadán. Még nincs meg a szerencsés fellépők névsora, de az biztos, hogy aki bejut, annak ez hatalmas lehetőség rajongókat szerezni. Bár az időpont elég korai (szerdán és csütörtökön 17.00 órától, hétvégén pedig 16.00 órától láthatjuk őket), azért nagyon jó szórakozást, és sok-sok rajongót kívánunk nekik!

 

Egy kis kedvcsináló:

Programajánló

Ajánló

  • EZO –TÉR: Több, mint egy évszám?
    Gondolkodtatok már azon, van-e „arculata” egy-egy évnek? Az újévi elhatározások valóban meghatározzák az elkövetkezendő esztendőt? Az év számaiban lehet misztika? Volt, hogy erős megérzésetek támadt, mi vár rátok újabb 365 napon át? Nálam működik. Nagyon a mélyére lehetne menni ezeknek…
  • Hóban ébred….
    Azzal kezdeném, hogy senkit és semmit nem reklámozok, csupán egy nagyon bájos dalra hívnám fel a figyelmet! Imádom. Az egyik telefonos szolgáltató ez évi karácsonyi reklámjáról van szó, ahol ül egy lány a hintaszékben, hullik rá a hó, és a…
  • Szerethetünk egyszerre két embert?
    Szerethetünk egyszerre két embert? A szerelem önmagában sem egyszerű. Sokszor akarva akaratlanul bonyolítjuk életünket vele. De mi van akkor, ha valaki úgy érzi egyszerre két emberbe szerelmes és képtelen választani közülük? Lehetséges ez?
  • Január 22. - A Magyar Kultúra Napja
      Január 22. a Magyar Kultúra Napja, hiszen Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Tárlatmegnyitók, hangversenyek, színpadi bemutatók és gálaestek szerepelnek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett Pest megyei és budapesti programok között. Nézzük,…
  • Autizmustól epilepsziáig - különleges hétköznapok
    Autizmustól epilepsziáig - különleges hétköznapok „Te meg tudsz úgy állni, hogy keresztbe rakod a lábad?” Ezt kérdezte tőlem Christopher először. Azóta megkérdezte még párszor, és mindig borzasztóan örül, ha előrukkolok ezzel a tudományommal. És megmutatja, hogy ő is tudja. Ha együtt kajálunk, és épp mellette…