2011. július 15., péntek 11:29

    Művészetek Völgye 2011

    Írta:


    Na, mondom én, hogy itt mindenki milyen kedves – súgta a fiú a barátnője fülébe, amikor tavaly a Taliándörögdöt Kapolccsal összekötő úton felvettük őket, hogy a pár kilométeres szakaszt ne gyalog kelljen megtenniük. Kijelentésén elmosolyodtam, és igazat adtam neki. A Völgyben mindenki kedves és mosolygós, ezáltal mi is kedvesebbek és mosolygósabbak leszünk. Talán pont ez a Művészetek Völgye szinte megfejthetetlen titka, ami miatt minden évben késztetést érzek, hogy pár napig én is völgylakó legyek.

    A Művészetek Völgyének több mint húsz évvel ezelőtti alapötlete a Balaton-felvidéki falvak turizmusának fellendítését célozta meg. Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Monostorapáti, Pula, Öcs és Nagyvázsony példás összefogásából pedig mára az év egyik (számomra) legértékesebb fesztiválja lett. A fesztivál élete nem egyszerű, gyakorlatilag minden évben meg kell küzdenie életben maradásáért. De nem kell szomorkodnunk, mert szerencsénkre idén is vár minket a Művészetek Völgye.

    {youtube}ZXzAEQ8mpD0{/youtube}
    Közös éneklés Palya Beával I.

    2011. július 22. és 31. között – a korábbi évekhez hasonlóan – kapolcsi központtal, számtalan programmal (kézműves foglalkozás, kiállítás, színházi előadás, koncert, táncház, játszóház, stb.) csalogatnak minket a völgyfalvakba. Annak érdekében, hogy minél hamarabb beilleszkedhessünk a völgyéletbe idén is megjelenik a Völgyfutár (a Művészetek Völgyének lapja), nézhetjük a WölgyWebTévét (Novák Péter tudósításaival), hallgathatjuk a Völgyrádiót (Tudás.FM – A Művészetek Völgye hivatalos rádiója), utazhatunk Csigabusszal (a völgyfalvak közti ingyenes járat), unalmat űzhetünk Völgyjátékokkal, olvashatjuk a Völgyblogot, csatlakozhatunk a Völgyjárók Klubjához (közösségi felület a völgykapcsolatok ápolásáért) és segítséget kérhetünk az önkéntes völgymunkásoktól.

    És, mit tegyenek azok, akik idén lemaradnak a fesztiválról? Miután jó alaposan kisírták magukat, fogadják meg, jövőre ott lesznek. Addig meg csatlakozzanak a közösséghez a lehető legtöbb felületen.

    {youtube}wrm89RnV554{/youtube}
    Közös éneklés Palya Beával II.


    Völgyinfók:

    Jegyek

    Programajánló (PDF)

    Völgytérkép

     

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.