Tesómtól már sokszor halottam EFOTT-os élménybeszámolót, most eljött az ideje, hogy saját élményeket gyűjtsek, és jól elraktározzam az utódoknak. Pasis fesztiválnak indult, koleszos szállással, de aztán úgy alakult, hogy csajos lett sátorral, és sok-sok őrültséggel. Már az odaút is kalandos volt, ugyanis pár nappal a 0. nap előtt kitaláltam, hogy leugrok a Balcsira, majd hazamegyek Paksra, és onnan irány Szolnok.
A hazafelé úton viszont kiderült, hogy az irataimat az eszemmel együtt a Balcsin hagytam, arra márpedig szükségem lesz, hogy igazoljam, elmúltam 18, és jogosult vagyok a következő dolgokra: sört inni, bodzafröccsöt inni, pálinkát inni. Szóval törtem a kis fejem, hogy hogyan szerezhetném vissza az irataimat, anélkül, hogy újabb 100 km-t tennék meg feleslegesen. Szóba jött a postai csomagküldés, a balatoni szomszédok, akik oda-vissza járnak a két város között, de semmi nem jött össze, így hát maradt a 2 órás út curükk. Még jó, hogy mára egy kis enyhülést mondott Noémi, nem lesz 38 fok, csak 37. Szóval uccu vissza Balcsi, majd föl Pest, és estére már az EFOTT-on vagyok. Gondoltam, a vonaton majd jól rápihenek az esti bulira, mp3 lejátszó a fülembe, tekintetem az ablakon, és reménykedem, hogy most kivételesen senki sem ül mellém, pláne nem olyan, aki beszélgetni akar. Abban a pillanatban ült le mellém egy bácsi, aki beszélgetni ugyan nem, de beszélni, annál inkább akart. Így hát a tervem, miszerint az úton majd összeállítom a programot, hogy melyik koncerteket fogom megnézni, az melyik sátorban lesz, és az milyen messze van az előzőtől, valamint, hogy mennyi pálinkázó esik útba, füstbe ment.
Végül is eltelt az idő, megérkeztem. A többiek már vártak a helyszínen. Szerencsére a sátram már állt, legalábbis messziről úgy tűnt, ám mikor közelebb értem, láttam, hogy egy kósza szellő is elfújná. A csajok előző este iszogatás közben állították fel, röpke három óra alatt. De elmesélték, hogy voltak ott olyan gavallér fiúk, akik lovagiasan felajánlották a segítségüket, ám, amikor közelebb értek, és észrevették, az elmúlt három óra küzdelmének csálé eredményét, röhögve továbbálltak. Azt azért hozzátenném, hogy utolsó nap meg mi röhögtük hülyére magunkat őrajtuk, ahogy próbálták a kecsuát belegyömöszölni a tokjába. Na, de ennyit az előkészületekről. Bevágtam a sátorba a táskám, és indultam felfedezni a terepet.
Copyconra mentünk, a koncert marha jó volt. Itt szereztük az első sérülést. A nagy ugrálás közepette barátnőmet fejbe találták egy vizes palackkal, aminek következtében a homloka közepén megjelent egy dudor, ami 3 napig nem volt hajlandó távozni. A koncert után kicsit szétnéztünk, betévedtünk a Silent discoba, hát az hatalmas volt! Aki nem tudná, mit jelent, annak mondom: bemész a sátorba, kapsz egy fülhallgatót, azon jön a zene. Két csatorna közül lehet választani, szóval mindenki más ütemre táncol, lötyög, szeletel. Vicces látvány, hát még hallani, hogy különböző szövegeket énekelnek az emberek. A következő móka az volt, hogy hazafele menet nem találtuk a sátrunkat. Szerintünk valaki odébb tette, végül is nem volt nehéz dolga. Sokáig nem bánkódtunk, odacsapódtunk egy csapathoz, akik még javában buliztak a kempingben, majd mikor teljesen kivilágosodott, felkerekedtünk, hogy most aztán tényleg hazamegyünk. Felálltunk, megfordultunk, és megpillantottuk az otthont, tőlünk 10 lépésre. Ott feszített az a kis dög, aki addigra magába szívott minden meleget, csak hogy ne fázzunk, és rendesen ki tudjuk magunkat pihenni a következő esti bulira. Kb. fél óra „alvás” után rájöttünk, hogy ez a hőmérséklet nem megfelelő a pihentető alváshoz, ezért felkerestük a strandot, ami egy áldás volt. Hűs fák alatt pihentünk, csobbantunk a medencébe és magunkhoz vettünk egy kis szilárdat is.
A következő este hasonlóan jó bulit hozott, mint az előző. Fény helyett bodzafröccsöt ittunk, végigjártuk az összes sátrat, ami nem volt könnyű feladat, ugyanis elég nagy területen helyezkedett el a fesztivál. Egy-egy helyen bulizva nem is éreztük igazán, hogy több ezer ember van velünk. Utólag ki is derült, hogy egész pontosan 67420 látogatója volt a fesztiválnak, ezzel kis híján meg is dőlt a tavalyi rekord. Sebaj, majd talán jövőre. Mi egyébként nagyon drukkolunk, hogy jövőre balatoni EFOTT legyen. Na, de kanyarodjunk vissza az utolsó két naphoz. Érezhetően megugrott a látogatók száma hétvégére. Ami különösen jól sikerült, az a Kiscsillag koncert. Aznap ünnepelte a zenekar az ötödik szülinapját, ráadásul az EFOTT-on volt az első fellépésük, úgyhogy ennek örömére a szervezők egy tortával és ötös számú EFOTT pólókkal ajándékozták meg Lovasit és a fiúkat. A szombati nap egyik nagy meglepetése számunkra az Animal Cannibals volt. Hatalmas bulit csináltak, végig röhögtük az egészet. Majd zárásként (már ami a nagyszínpadot illeti) jött a várva várt Quimby, végül pedig levezetésként beugrottunk a Silent-re úgy hajnal háromig.
Hazafelé szerencsére már autóval mentünk. Hulla fáradtan, de teli élményekkel. Már alig várjuk a következőt!