Hazánk 22 borvidéke közül méretében a kisebb, hírnevét tekintve a jelentősebb borvidékek közé tartozik a Móri borvidék. A borvidékhez tartozó hegyközségek: Mór és Pusztavám Közös Hegyközség, Csókakői Hegyközség, Vértesalja Hegyközség, Velence-tavi borok.
Bár múltja a történelmi időkbe tekint vissza, hatályos bortörvényünk 1996-tól mondja ki, hogy e borvidékhez Mór, Pusztavám, Söréd, Csókakő, Zámoly és Csákberény I. és II. osztályú szőlőkataszteri besorolású határrészei tartoznak. A Vértes és Bakony völgyében fekvő települések életében mindig meghatározó szerepet játszott a szőlő- és bortermelés. Alapvető hatása volt az emberek megélhetésére, gazdagodására, az egyes települések fejlődésére. Évszázadokon át a szőlő műveléséhez és a borkészítéshez igazodott az itt élő emberek természetes életritmusa, és ehhez kapcsolódott számos ünnep, társadalmi esemény és kulturális hagyomány is.
A bor és szőlőtermesztés kultúrája egészen a római korig nyúlik vissza, amit majd az avarok is ápolnak.
A Honfoglalás idejében Mór lakott terület volt, Árpád törzse ide telepedett le.
A XIV. századi iratok már rendszeresen említik a szőlőt, Mór település neve előszőr a XV. században kerül megemlítésre. A vidék szőlő és bor kultúrája a XVI. századra teljesen kifejlődik. Ezt a kort úgy jellemzik, hogy a megtermett bor sok, a jó ivóvíz pedig kevés, így sokan a betegségeket megelőzvén rászoknak a borfogyasztásra, és kialakul egy borivó társadalom. A török hódoltság idején a vidék csaknem teljesen elnéptelenedik, és megakad a fejlődésben. Természetesen ez a szőlők pusztulását is okozza.
A XVIII. században, mikor újraindul a vidék bortermelése, már nem a régi hagyomány feltámasztásáról van szó, hanem egy teljesen új gazdasági korszak megalapozása. Valószínűleg ekkor találkozott és forrott össze a borvidék és az Ezerjó története.
A Mór környéki szőlészet-borászat újabb kori történetében a főleg német telepesek által lakott vidéken a kapucinusok bizonyultak a legjobb szőlőtermesztőknek. 1694 és 1696 között a kapucinus barátok rendházat alapítottak Móron, ezzel is segítve a szőlőtermesztés fejlesztését. A móri kapucinusok szoros kapcsolatban álltak tokaji rendtársaikkal, akik szőlővesszők küldésével segítették a szőlők újratelepítését. A borvidék későbbi fajtáját, az Ezerjót is ők telepítették be.
A XVIII. század végi és XIX. század eleji állapot a jobbágyság elszegényedését, a szőlőművelés gazdaságtalanságát, a bor értéktelenedését mutatja.
A XIX. században a kereskedelm és a gazdaság fellendült. A Móri borvidék borai jó szállíthatóságuknak köszönhetően egyre nagyobb mennyiségben kerültek az osztrák kimérésekbe. Ebben az időszakban a móri bor eladási ára olyan magas volt, hogy a magyar borok közül csak a tokaji borok előzték meg.
1872-ben észleltek Magyarországon először szőlőgyökértetűt, a filoxérát. A lakosság nagy része ekkoriban a környéken a szőlőtermesztésből élt. A szőlők pusztulása gazdasági katasztrófát okozott.
Mór község képviselőtestülete 1901-ben kérvényezte, hogy „Mór és vidéke, mint önálló borvidék szerepelhessék”, mert addig a Neszmélyi borvidékhez tartozott.
A II. világháborút követően hazánkban a legjobb állapotú szőlők a soproni és a móri borvidékeken voltak, de az egyéni borosgazdákra mégis nehéz idők következtek a beszolgáltatási rendszer bevezetése és az erőszakos kollektivizálás miatt. Az új termelési rend jegyében 1949-ben alapították meg a Móri Állami Gazdaságot, majd 1950-ben megalakult a móri Szőlészeti Kutatóintézet. Létrejöttek a szőlőtermelést is, folytató mezőgazdaság termelőszövetkezetek is, melyek 1960-ban Kossuth Termelőszövetkezet néven egyesültek. A szocializmus időszakában a Móri borvidéken a nagyüzemi szőlő- és bortermelés vált jellemzővé, emellett a szövetkezeti szakcsoportokban folyt jelentősebb mennyiségű szőlőtermesztés. Az 1970-es, '80-as években a borvidéken a szőlőművelés, feldolgozás modern technológiai hátterét, a szükséges tárolókapacitásokat és az értékesítési lehetőségek jelentős részét a Móri Állami Gazdaság biztosította. Az 1990. évi rendszerváltást követően az Állami Gazdaságot és a Kossuth Termelőszövetkezetet felszámolták, borászati kapacitásait megszüntették, így a borvidék sorsa újra a helyi döntéshozók és az egyéni gazdák kezébe került.
A modern kor beköszöntével a bortermelés gazdasági jelentősége visszaszorult, de Mór és a borvidék települései arculatában, identitásában, turisztikai vonzerejében, építészeti emlékeiben, a hagyományok őrzésében, a mindennapi emberi kapcsolatokban továbbra is óriási jelentősége van a szőlőművelésnek, a borászatnak és a borkultúrának.
A borvidék az utóbbi időben folyamatosan csökkent, 2002-től viszont újabb telepítési kedv tapasztalható, a korábbi kivágási hullám megállt. A borvidéken 2003-ban 18-20 ezer hektoliter bort állítottak elő. Ez a mennyiség elsősorban a gazdák megélhetését fedezi, a termelés bővítését egyelőre nem biztosítja. A móri bort kizárólag belpiacokon értékesítik, illetve jelentős részben nem a bort, hanem a szőlőt adják el a gazdák a nagyobb feldolgozócégeknek.
A Móri árokban, a Dél-Nyugat-Vértes-perem Antal és Csóka-hegy találkozása között terül el. Az árokjelenség sajátos huzatos adottsága előnyt jelent a szőlőt károsító gombabetegségek ellen, valamint a fagyveszély mérséklésében. A hegyek, dombok déli, délnyugati oldalain a kedvező mezo- és mikroklíma viszonylag jó termőhelyi viszonyokat alakít ki.
A terület a Dunántúli-középhegység éghajlati körzetébe tartozik. A táj napsütésben közepes értéket mutat, a nyár mérsékelt.
Jellemző sajátossága a körzetnek függőleges tagoltsága. A táj arculata eltér talajtani, geológiai, klíma és botanikai vonatkozásban a Dunántúl egyes területeitől, így ez a körzet résztájnak minősíthető.
A szőlőövezet a hegységperemen közvetlenül érintkezik a Vértesi Tájvédelmi Körzettel. Talaját fő tömegében löszön, mészkőtörmelékkel kevert löszön, dolomiton kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalajok, barnaföldek, rendzina, löszfelületek és oligocén homok.
Móri borvidék borai jellemzően fehérborok. A meghatározó fajta Ezerjó mellett a Leányka, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és a Chardonnay a leggyakoribb szőlőfajták.
Az Ezerjó - amely ma már a hungaricumok közé tartozik - a 19. századi filoxéra-vészt követő újratelepítések során lett a fő szőlőfajta a borvidéken. A móri bor, így az Ezerjó is kemény, későn érő borfajta. A szüret utáni harmadik évben fejlődik ki teljes erejében, és ekkor érződik igazán egyéni íze. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárgára érnek és csodálatos zamattal rendelkeznek. Különösen jó idő esetén a töppedt szőlőszemekből aszúbor készíthető, amely a hozzáértők szerint ízben és minőségben a tokaji aszúval vetekszik. Az ezerjó egy magyar történelmi fehérbor szőlőfajta, hungarikum. Nógrád- és Hont vármegyékből szármzik, de az egész országban elterjedt. A kéknyelű beporzója, továbbnemesített fajtája a zengő. Fürtje nagy, ágas, tömött; bogyói nagyok, hosszúkásak, sárgászöldek, áttetszők. Korán érik, bőtermő fajta, de fagy- és rothadás érzékeny. Bora alkoholban gazdag, kemény, kissé fanyarkás ízű, markánsan savas, zöldesfehér színű, száraz, nem illatgazdag bor. A Mór környéki gazdaságokból származó gyümölcsök bora a legjobb minőségű és jól érlelhető. A Móri Ezerjó 2003-ban megkapta a Magyar Zászlósborok rendjének a zászlós bora kitüntető elismerést.
"A móri bor meszes, aki issza, eszes." tartja a mondás, pedig valójában a móri borok mésztartalma semmivel sem nagyobb, mint más magyarországi borvidékeken termett boroké. A móri borok férfias jellegüket magas savtartalmuknak köszönhetik, ez azonban mértékletes fogyasztás esetén nem okoz fejfájást, másnaposságot, mint a magas karbonát tartalmú borok.
A szőlőhegyek legfontosabb építménye a présház és a pince. A különböző bortermő tájak eltérő történelmi fejlődése, az ott termelt borok jellemzői, a táj természeti adottságai mind-mind hatással voltak a présházak, pincék építésére. Az építtető személye is meghatározta, hogy paraszti, polgári, uradalmi vagy kifejezetten kereskedelmi célú pincészetet építettek elődeink.
A 17-18. században Mórra és környékére betelepült sváb családok szőlőművelési kultúrájuk mellett sajátos présházépítési stílusukat is magukkal hozták. Ennek jellegzetessége a pince hossztengelyére merőleges présház, középen díszes, nagy ajtóval, kétoldalt szimmetrikusan elhelyezkedő egy-egy ablakkal. A présházon belül pedig a pihenőszoba és a kősúlyos faprés adja meg e présházak sajátos jellegét. A présházakból közvetlenül nyílik a borospince bejárata. A pincék boltozatos kialakításával érték el, hogy az se túl nedves, se túl száraz ne legyen, és tartsa a bornak leginkább megfelelő 10-14 oC közötti állandó hőmérsékletet.
A borkészítés folyamata a szüret után a préseléssel kezdődik. A prések kialakítása, a préselés során alkalmazott technika is fontos jellemzője egy-egy borvidéknek. A Móri Borvidék jellegzetes bálványpréseinek többsége a 18-19. században készült és becslések szerint még az 1960-as években is legalább 200 db ilyen sajtó működött a borvidéken. A vörös süttői mészkő alapból és bálványfából készült prések az egyes borospincéknek sajátos arculatot és rangot adtak eltérő méretüknek és díszítésüknek köszönhetően.
A Móri Borvidék hagyományos karós szőlőiben még ma is alkalmazzák a borvidékre jellemző kopaszmetszést. A módszer lényege, hogy az első évben kihajtott és beérett vesszőket sárszemre metszik, vagy teljes egészében eltávolítják. A kopaszmetszéses művelésű tőkéken a fürtök közelebb kerülnek a nappal átmelegedő talajhoz, mely kedvező beérést és jobb minőséget biztosít. A módszer hátránya a fürtök nagyobb szennyeződése, amely a feldolgozás során okozhat többletmunkát.
A Móri Borvidékre jellemző hagyományos szőlőkötözési módszer a zsúpszalmás kötözés, amelyet Móron és környékén "gica" néven ismernek. A rozsszalmából készült, kb. 80 cm hosszú kévékbe kötött gicával a szőlőkben általában évente háromszor kötöztek. A gicás kötözés után a szőlőtőkék sajátosan esztétikus, hengeres alakot kapnak.
A borvidéken, Móron és Csákberényben minden évben, októberben rendeznek bornapokat, de természetesen szeptemberben a Csókakői Napokon és a Pusztavámi Szüreti Napokon is a bor az egyik főszereplő. A bor ünnepét a településeken látványos szüreti felvonulással, zenei programokkal, táncbemutatókkal, bálokkal és mulatozással kötik össze. A Móri Bornapok a 20. század végére nemzetközi hírnévnek örvendő rendezvénnyé vált. Évről évre több tízezer látogató számára nyújt rendkívül sokrétű hagyományőrző, kulturális, sport és szórakoztató programokat. A rendezvény ideje alatt borutca tart nyitva, ahol a borvidék termelői kínálják legjobb boraikat. A Móri Bornapok legnagyobb érdeklődésre számot tartó látványosságai a borkirálynő választás, a színpadi műsorok, a szüreti felvonulás és a rendezvényeket záró ünnepi tűzijáték. A Móri Bornapok ideje alatt minden páros évben Nemzetközi Fúvószenei Fesztivált is rendez a Móri Fúvószenei Egyesület.
További információk: