Szeretem a jófajta humort. Sőt, bizonyos ismerőseim szerint én magam is művelem. Ezt persze olyan ismerőseim mondják, akiknek fizetek azért, hogy ilyesmiket állítsanak rólam.
Bár úgymond két fázisban, de kis hazánkba is bekígyózott a humor előadási módjának egy bizonyos műfaja, amelynek neve változatlanul, külön lefordítás illetve magyarosítás nélkül "stand-up", vagy ha úgy tetszik "stand-up comedy". Az első fázishoz, a nyolcvanas-kilencvenes évekhez nagyjából két nevet tudok illetve érdemes megemlíteni, ezek pedig Hofi Géza és Maksa Zoltán. Remélem egyiküket sem kell külön bemutatnom, és nyugodt szívvel leírhatom azt, hogy ki ne ismerné őket és hogy ki ne emlékezne rájuk.
Ez a cikk viszont nem róluk szól, hanem a második fázisról.
Na, mondom én, hogy itt mindenki milyen kedves – súgta a fiú a barátnője fülébe, amikor tavaly a Taliándörögdöt Kapolccsal összekötő úton felvettük őket, hogy a pár kilométeres szakaszt ne gyalog kelljen megtenniük. Kijelentésén elmosolyodtam, és igazat adtam neki. A Völgyben mindenki kedves és mosolygós, ezáltal mi is kedvesebbek és mosolygósabbak leszünk. Talán pont ez a Művészetek Völgye szinte megfejthetetlen titka, ami miatt minden évben késztetést érzek, hogy pár napig én is völgylakó legyek.