Displaying items by tag: szolnok

    Thursday, 21 July 2011 06:00

    EFOTT jelentés 2011

    ...Végül is eltelt az idő, megérkeztem. A többiek már vártak a helyszínen. Szerencsére a sátram már állt, legalábbis messziről úgy tűnt, ám mikor közelebb értem, láttam, hogy egy kósza szellő is elfújná. A csajok előző este iszogatás közben állították fel, röpke három óra alatt. De elmesélték, hogy voltak ott olyan gavallér fiúk, akik lovagiasan felajánlották a segítségüket, ám, amikor közelebb értek, és észrevették, az elmúlt három óra küzdelmének csálé eredményét, röhögve továbbálltak. Azt azért hozzátenném, hogy utolsó nap meg mi röhögtük hülyére magunkat őrajtuk, ahogy próbálták a kecsuát belegyömöszölni a tokjába. Na, de ennyit az előkészületekről. Bevágtam a sátorba a táskám, és indultam felfedezni a terepet...

     

    Published in Zöld
    Thursday, 30 June 2011 06:00

    EFOTT az esélyegyenlőség jegyében

    Amióta csak EFOTT-ra járok, szinte minden évből vannak emlékeim, amikor a civil faluban bandukolva egy-egy közösség, alapítvány, egyesület sátra mellett haladtam el, akik valamilyen módon fogyatékkal élő embereket képviseltek. Itt mindig kedvesen fogadják az embert, és szívesen válaszolnak a kérdéseinkre. Nagyon jó, hogy ilyenkor kicsit közelebb tud kerülni egymáshoz ez a két világ. Én egy ilyen alkalommal, talán Velencén ismerkedtem meg a Braille írással, és kipróbálhattam pár percre, hogy hogyan tud tapintással tájékozódni egy vak ember...

    FESZTIVÁLBÉRLETET NYERHET, AKI TÁMOGATJA A „NEM ADOM FEL” ALAPÍTVÁNYT

    Idén talán az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a szervezők a sérült emberek támogatására. A „Nem Adom Fel” Alapítványt egy információs SMS számmal segítik, ami úgy működik, hogy az „EFOTT” szót kell SMS-ben elküldenie annak, aki támogatni szeretné a „Nem Adom Fel” Alapítványt. Aki ezt megteszi, egyben exkluzív információkhoz fog jutni a fesztiválról. A 06-90-642-000-es számra küldött SMS ára bruttó 315 Ft. Az SMS üzenetekből befolyt nettó összeget az EFOTT Kft. teljes mértékben a „Nem Adom Fel” Alapítvány részére utalja át. Minden századik SMS beküldő fesztiválbérletet nyer!

    Published in Zöld
    Tuesday, 07 June 2011 06:00

    EFOTT 2011

    Gyöngyös, Baja, Dunaújváros, Zamárdi, Bélatelep, Pécs, Orfű, Velence, és még sorolhatnám. Ami közös bennük, hogy mindegyik otthont adott már valamelyik évben az EFOTT-nak. Ez az a fesztivál, ami mindig képes megújulni, ugyanis minden évben más város fogadja magába. Az 1976-ban Abaligeten megrendezett „találkozó” 350 látogatóval debütált, mára pedig már az egyik legsikeresebb hazai fesztivál. Idén Szolnokra esett a választás, pontosabban Tiszaligetre. Az elmúlt 10 évben nem rendeztek errefelé EFOTT-ot, úgyhogy remek alkalom lesz megismerkedni ezzel a környékkel július 12 és 17.-e között.

    Published in Zöld

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.