Videó

A Hét 7enéje
Butthole Surfers - Pepper

Az 1981-ben alakult vicces nevű amerikai rockbanda 1996-os "Electriclarryland" c. leme- zén található ez a dal, mely egyben mindenkori legsikere- sebb kislemezük is és amely eheti zenénk. - by adeeboy

Még több videó

Hirdetések

Hirdetés

Utolsó kommentek

Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64
2010. május 20. csütörtök, 22:42

Szerelmi vallomás

Írta:  S. Ernő

Lehet, hogy nem ez lesz a legnépszerűbb írás a fityisz történetében, de le kell írnom, mert minden szavát igaznak érzem. Az is valószínű, hogy az országban elenyésző kisebbségben vannak azok, akik hozzám hasonlóan hálát adnak azért, hogy az elmúlt hetekben itt lehettek az esőben, de ezt is le kell írnom. A tavalyi évem igen nagy részét Cipruson töltöttem. Valószínűleg sokan irigykedve olvassák az előző mondatomat, és éppen ezért szeretnék tisztázni pár dolgot; ennek az írásnak ez a célja.

 

Mikor kimentem oda, egy laza félmilliós adósság terhe nyomta a vállaimat és tudtam, hogy idehaza nem tudnék olyan hamar megszabadulni ettől a súlytól, mint odakint. Ebben igazam is volt, de mégis alig vártam már, hogy hazajöhessek. Elképzelem, ahogy hitetlenkedve rázzátok a fejeteket, mondván: „Na és a napsütés meg a tenger?” Ó igen, a pihentető fetrengés a napon, a tenger morajlásának hallgatása közben. Ez pont az a dolog, amire maximum egy hét alatt ráun a magamfajta ember. Arról nem is beszélve, hogy heti hat nap izzasztó felszolgálói munka mellett a pihenőidőmben a legkevésbé a tűző napra vágytam. Sportra szükségem volt, de pár nap után a tengernél töltött időm lecsökkent mintegy napi fél-egy órára: lementem a vízhez, úsztam, majd egy kicsit tébláboltam a parton, és még azelőtt elindultam haza, hogy a megizzadás veszélye fenyegetett volna hazáig.

 

Aki nem dolgozott még pincérként, el sem tudja képzelni, mennyire igénybe veszi a szervezetet ez a munka, minden tekintetben. Folyamatosan talpon kell lenni, menni (futni) előre, rengeteg dolgot észben tartani, elviselni a konyhai hőséget, a tálcák súlyát, a mindennapos vitákat kollégákkal-főnökkel-vendégekkel-önmagunkkal. A munkaidő végére az ember úgy érzi magát, mint akit megrágtak és kiköptek. És másnap kezdődik az egész elölről. Ez így volt velem is. Benne voltam a mókuskerékben, mindennap ugyanazt csináltam, ugyanazokkal az emberekkel találkoztam, akikkel mindig ugyanarról beszéltünk, közben pedig éreztem, hogy egyre kevésbé van meg bennem a kapacitás arra, hogy Magyarországra visszatérve újra felvegyem a fonalat: hogy normális munkát találjak, hogy befejezzem a főiskolát, hogy egyáltalán képes legyek értelmes beszélgetéseket folytatni a barátaimmal. Ne értsetek félre: nem azt mondom, hogy Cipruson nem lehet értelmes emberekkel találkozni és azt sem mondom, hogy rossz hely. Egyszerűen más. Más kultúra, más mentalitás, más értékek. És annyira más, hogy az ember önkéntelenül is elkezd benne változni. És van, akinek ez tetszik, de nekem speciel egyáltalán nem tetszett. Tényleg nem volt anyagi gondom, és hálás is vagyok a kinti főnökömnek ezért, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az, ami engem boldoggá tesz. Nekem ennél több kell.

 

Nem voltam Cipruson sokáig: nyolc hónap azért nem a világ, ezt be kell látnom. De már ez a viszonylag rövid idő is egy tisztán érezhető butulási folyamatot indított el nálam, amitől először megijedtem, majd továbbra is folyamatosan rettegtem tőle. Próbáltam küzdeni ellene, de éreztem, hogy hiába olvasok művészetről az interneten, hiába hallgatom az mr2-n játszott zenéket, hiába nézem a Himalájáról szóló dvd-imet, egyszerűen hiányzik a jól megszokott közegem, amiben szinte magától áramlik felém a rengeteg információ. Egyre messzebb és messzebb sodródtam mindattól, amit korábban a magaménak éreztem: a könyveimtől, a zenéimtől, a befejezetlen főiskolától, a gondolataimtól, önmagamtól. Szörnyű érzés, mikor nagyon szeretnéd használni az agyadat, de egyszerűen nem megy. Olyan ez, mint a honvágy, csak sokkal rosszabb: a belső otthonodat veszíted el szépen lassan.

 

A januári hazatérés maga volt a megváltás. Egyből bele a jéghideg télbe, a szürkeségbe, a latyakba, és mégis boldogan, mint egy gyerek. Hirtelen kivirultam, kinyílt a fülem és a szemem és elkezdtem beszívni magamba a külvilágot. Eleinte valóban inkább csak hallgattam a többieket, mikor összejöttünk a barátokkal, mert tényleg nehéz volt felvenni a beszélgetés fonalát. Egy idő után aztán elkezdtek jönni a gondolatok és a szám is kinyílt. Ekkor találkoztam Narayanékkal. Azóta pedig soha nincs idő szinte semmire és imádom ezt az érzést.

 

Hálás vagyok Ciprusnak, amiért befoltozta a pénztárcámon tátongó óriási lyukat, de még hálásabb Magyarországnak, hogy megmentett és keblére ölelt megint, mint már annyiszor, mikor hosszabb-rövidebb idő után ismét hazatértem. És köszönöm, hogy megtanított arra is, hogy semmivel sem vagyok előrébb attól, hogy negyven fok van odakint. Részemről lehet eső, szél, gázáremelés, vagy feketehalál, én szeretem ezt az országot, mert itt önmagam lehetek.

 

Végezetül egy tanárom szavait idézném: „Gyerekek, sokan azt mondják, hogy ne menjetek külföldre, mert rátok itthon van szükség. Ne hallgassatok rájuk! Menjetek ki, nézzétek meg, hogy mit csinálnak odakint jobban nálunk, aztán gyertek haza és tanítsátok meg az itthoniaknak, amit megtanultatok!” Jelentem, hazajöttem. És bár fogalmam sincs, hogy mit csinálnak jobban odakint, de egy dologra biztosan jó volt a távollét: felnagyította Magyarország szép vonásait és elhomályosította a csúfokat. Én akkor szerettem meg Magyarországot, mikor nem lehettem itt.

A kategória további elemei: « Korlátaink Az Élet nevű menü »

hozzászólás  

 
0 #2 a 2010-05-21 08:17
No előkerültél :-)
Idézet
 
 
0 #1 O 2010-05-21 07:56
:-) Vártunk már Tőled egy ilyet!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Programajánló

Ajánló

  • ...közkívánatra2?...

    ..folytatódik az „otthonajánló?!”       Továbbra is  tétovázgatok, mi az a valami, amit írhatnék, hiszen már nem lerágott csont e téma? De hajrá, hátha egy kis közös ötletelés - így blogon keresztül - új impulzusokat ad, esetleg egy-egy bohókásabb…





  • Hat ok arra, hogy örülj annak, hogy jön az ősz.

    Az ősz sajnos sokakban olyan kellemetlen emlékeket ébreszt, amilyen például a szél, a sár, az iskolakezdés, a csupaszodó fák, a megfogyatkozó napsütés. Nem is akarok vitatkozni azzal, hogy az őszben vannak kellemetlen részek. De! Mikor máskor, ha nem most kell…





  • De tényleg!

    A minap beszélgettem egy ismerősömmel, akivel már jó fél éve nem tudtunk rendesen beszélgetni, úgyhogy kicsit le volt már maradva az életem alakulásáról. Mikor meglátott végigmért és megkérdezte, hogy hogy vagyok. Mondtam neki, hogy ’Köszönöm, jól’. Mire a válasz: ’Na…





  • Mézes-mázas történet

    2009. december 24, délelőtt. Péterem és én otthon vagyunk a kis falumban, anyukámnál. Anyukám a konyhában sürög-forog. Illatos gyertyák meggyújtva, párologtatók illóolajjal feltöltve, a bátyám TV előtt szunyókálva, a kutyák a szőnyegen elheverve. Péterem és én nagy munkában vagyunk. Fát…





  • Optimizmus

    Elhatároztam, hogy ma megtanítom a Kedves Olvasókat optimistán viselkedni. Olyan sokszor látom környezetemben, hogy ismerőseim, barátaim menekülésszerűen kezelik a problémáikat, esetleg még rosszabb, és a bunkerstratégiát választják, azaz megpróbálnak nem reagálni a helyzetre, ezzel elódázva a döntéshozatalt. HELYTELEN! Életünk filmjében…