A nyár elmúltával sajnos már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy lesz, ami lesz alapon nekivágunk a hétvégének, aztán vagy a Mátrában alszunk a csillagos ég alatt, vagy a Balaton-parton. Eljött a tervezgetős-túrázgatós kirándulások ideje. Ez nem jelenti azt, hogy semmi spontaneitás nem fér a szabadidős elfoglatságainkba, de ilyenkor azért már nem árt érdeklődni arról, hogy van-e melegvizes zuhany és fűtés ott, ahol meg akarunk szállni, illetve milyen lesz az idő azokon a napokon.A szeptemberrel ezzel egy időben elkezdődik a hajtás is, hiszen - ha akarjuk, ha nem - az emberiség nagy részének életét befolyásolja az a tény, hogy életünk ikszedik évéig tankötelezettek vagyunk, utána pedig rövid időn belül egy vagy több tankötelezett gyermek szülei leszünk. Szóval suliban is, munkahelyen is megkezdődik a minél többet, minél gyorsabban, minél hatékonyabban társasjáték, amiből általában a nyári szünetig nincs kiszállás. Sem lurkóknak, sem szülőknek.
A gőzt azonban nem szabad sokáig magunkban tartani, és a kieresztésének egyik legjobb módja, ha elmegyünk dzsungeleset játszani. Nyilván nem az Amazonas mellé küldelek titeket - habár... -, hanem csak a magyarországi kötélpályákra. Ezeket tipikusan erdővel viszonylag sűrűn benőtt területen hozzák létre úgy, hogy a fákat ne kelljen kivágni, sőt a jó néhány évtizedes - tehát jó vastag törzzsel rendelkező - fák alkotják a kötélpályák oszlopait. Ezekre biztosítanak fel könnyebben vagy nehezebben teljesíthető pályákat, ahol a résztvevőknek küzdeniük kell gravitációval, csúszós cipőtalppal, tériszonnyal, illetve azzal az analógiával miszerint, ha egy csapat annyit ér, amennyit a csapat leggyengébb tagja, akkor az ember ennyit bír, amennyit a leggyengébb testrésze. Ezeken a pályákon biztosan...
Ha napi nyolc órában irodában vagy iskolapadban ülünk, és toljuk magunkba a menzás vagy a gyorskaját, akkor készüljünk fel rá, hogy ezeknek a pályáknak az első egyharmada életünk legkellemetlenebb perceit fogja nekünk okozni. A második szakaszon nem értjük, hogy ki vagy mi vett rá minket arra, hogy felmásszunk ide és még fizessünk is érte, a harmadik szakaszon pedig megfogadjuk, hogy ha hazamegyünk, akkor gyúrni / kondizni / aerobikozni / fitnessezni fogunk, és évente legalább egyszer betámadunk egy ilyen pályát.
A legtöbb kalandpark a kötélpályákra alapoz, de emellett mindegyik kínál további élményelemeket. A legtöbbjük dombos-hegyes környéken vagy tóparton került kialakításra. Az előbbi tényezőnek köszönhetően némelyik mellett bobpálya is található, a második tényezőből adódóan pedig tényleg dzsungelben érezhetjük magunkat, amikor végigcsúszúnk egy olyan szakaszon, ahol semmi más dolgunk nincs, csak csúszni egy drótkötélen két karabíner segítségével, de azt a víz felett sok-sok méter hosszan. Mivel a pályák üzemeltetőjének többsége nem ma kezdte a szakmát, így volt lehetőségük azon agyalni, hogy mivel könnyítsék (vagy nehezítsék) a kikapcsolódásunkat. Így lézerharcolhatunk, rodeóbikázhatunk, vízi dodzsemezhetünk, lovagolhatunk, quadozhatunk...
És hogy hol tehetjük ki magunkat ezeknek a megpróbáltatásoknak? A teljes igénye nélkül: Balatonfűzfő, Budapest, Debrecentől 16 km-re, Göd, Harsány, Kislőd, Mátra-Sástó, Pécs, Szeged, Szilvásvárad, Visegrád, Zamárdi.
Amellett,hogy ráébredünk testünk gyarlóságaira, a tüdőnk olyan szinten rácsodálkozik az oxigén töménységére, hogy egy hétig nem győzünk magunkhoz térni. Ezalatt az időszak alatt a gyarlóságból adódó izomlázzal is számoljunk, úgyhogy a kalandparkokat mindenképpen az őszi szabadság első napjára ajánlom.
Fákra fel!