Friday, 22 October 2010 05:00

    New York, New York

    Written by

     

    Régóta próbálom megfejteni, mi lehet New York titka. Nekem még sajnos nem volt szerencsém személyesen látni a Nagy Almát, de akárhány ismerősöm járt ott, mindannyian megbolondultak. Persze egy turista mindig kívülállóként látja a várost, elsősorban a szépet, a jót látja benne. Másnak nem is láthatja, mivel legalább egy évet spórolt az útra. De ugyanakkora tisztelet és rajongás látható a lakosok szemében is, akik a pólójuk helyett legszívesebben a felkarjukon hordanák az I♥NY feliratot.


    De gondolhatunk a newyorkságot erősítő sorozatokra is (Jóbarátok, CSI: New York, Szex és New York, Rúzs és New York, Így jártam anyátokkal), amiket már itthon is nagy sóvárgások közepette tudunk csak végig nézni. No, és ki ne szeretné a Manhattan koktélt…


    Mi lehet az, ami más ott, mint itthon? A nyolcmilliós várossal szemben, Budapest igencsak élhetőnek tűnik tömeg, dugó és szmog szempontjából is. A mi fővárosunk sem szégyenkezhet, ha szép látnivalókról, izgalmas éjszakai életről, fantasztikus kiállításokról vagy nemzetközi sporteseményekről van szó. Nekünk is van Szabadság-szobrunk sőt, Pesti Broadway-ünk is. Gyanítom, hogy a különbségeket nem a műemlékek számában, hanem a lakosság hozzáállásában kell keresni.



    Megkérdeztem jó pár ismerősöm, akiknek már volt szerencséjük A VÁROSHOZ (nem csak turistaként), és elolvastam jó pár véleményt, cikket, tudósítást. Ijesztő, amit találtam. Természetesen azok, akik egyébként sem nagyváros pártiak, azok a szokásos (szmog, kosz, tömeg) kritikával illették. Ám meglepő módon kiemelkedő számban találkoztam a következő véleményekkel:

    New York…

    • alázatos és szeretetteljes,
    • egyre inkább élhetőbb és tisztább,
    • családközpontú.

    New Yorkban…

    • hisznek a csodákban,
    • a pohár általában félig teli van,
    • a közösségi együttműködés példaértékű,
    • „meg tudom csinálni”.

    Akkor most szégyelljük el egy kicsit magunkat! Hiszen, ahogy a példa is mutatja, a város megítélése a városban lakó embereken múlik. A mi hozzáállásunkon, gondolatainkon, tetteinken. Lehet, hogy „csak” ennyi New York titka: az építő, mindenre elszánt emberek, akik összefognak, felkarolják az elesetteket, és ha valami nem a terveik szerint alakul, nem kívánják, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene.

     

    Egyetértesz? Nem?

     

    {youtube}WV02nP9PLnQ{/youtube}

     

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.