- Írnom kell egy cikket reggelig! Segíts már, miről írjak?
- Írj az akváriumunkról – válaszolta a barátnőm.
- Mégis minek írjak egy akváriumról?
- Akkor írj Párizsról!
- Miért pont Párizsról – kezdtem elveszíteni a türelmemet -  még nem is voltunk ott! Figyelj, felejtsd el a lányos témákat, én fiú vagyok. Mondj valami fiús témát!
- Oké – bökte oda azzal a hangsúllyal, amiből azonnal világossá vált számomra, hogy minden reményem odaveszett egy normális válaszra. - Autós pornó. - Mindketten azonnal elkezdtünk röhögni, mert tudtuk, hogy egy nagyon sarkított sztereotípiát hallottunk, de a poén ült. Autós pornó. Hát ez a mi gondolatvilágunk kvintesszenciája a nők szerint. Egyszerű, felszínes... és kicsit tapló.

Eszembe is jutott egy másik beszélgetésem a mai napról. Épp egy középkorú nőt kalauzoltam a városban, mikor a Deák Ferenc térre érvén egyszer csak megszólalt:
- Itt már jártam ma. - Próbáltam elkapni a tekintetét, hogy megtudjam, melyik épületet ismerte fel, de ő a földet nézte.
- Honnan tudod? – hitetlenkedtem.
- Itt nőnek a lila és a fehér virágok. Az azt jelenti, hogy az ott szemben a metrólejáró. Igazam van?
- Igazad van – képedtem el. - El is felejtettem, hogy egy nővel beszélgetek. Én észre sem vettem a virágokat – mondtam, mire elkezdett mosolyogva bólogatni:
- Ez a baj a férfiakkal. Sosem gondolnak a virágokra. Pedig egy csokor virággal óriási örömet lehet szerezni egy nőnek.
- Na, éppen ezért veszek olyan ritkán virágot – vetettem oda és egyből tudta, hogy viccelek. - Minél gyakrabban vennék, annál kisebb hatást érnék el vele.
- Nehogy azt hidd! Rendszeresen kéne virágot venned.
- Az évi egy is rendszeres, nem?
- Havonta kell.
- HAVONTA??? Az kizárt. Az túl sűrű. És mi van, ha egyszer elfelejtem? Egyből jönne a kérdés, hogy már nem szeretem-e.
- Hát igen, ezzel óvatosan kell bánni, de a megoldás egyszerű. Jegyezd meg, hogy a fizetésnap virágnap! Nem lehet elrontani.
- Különben is, már olyan régen nem vettem virágot, hogy ha most hazaállítanék egy csokorral, a barátnőm azt hinné, megcsaltam. Vagy hogy meghalt valaki. Vagy még rosszabb: hogy meg akarom kérni a kezét. Látom magam előtt, ahogy meglátja a csokrot és már nyújtja is a gyűrűsujját:
„- Nyuszi, hoztam nek...
- IGEEEEEN!!!!!” Nekem nem kell ez a macera. Ez túl veszélyes. Olyan régóta végzem a virág-nem-vásárlást, hogy egy esetleges rózsaszál megjósolhatatlan következményekkel járna. Szerintem ha legközelebb virágot veszek a barátnőmnek, futárral küldetem ki neki. De meghagyom a futárnak, hogy tegye le a virágot az ajtó elé, kopogjon be, aztán fusson, amerre lát. Ki tudja, milyen intenzitású érzelmek törnek ki majd a barátnőmből ennyi virágtalan idő után. Lehet, hogy előtte evakuáltatom a háztömböt is.
- Igazad van, Ernő – adta fel sétapartnerem ezt az egyébként ártatlan és komolytalan vitát – lehet, hogy jobb, ha te nem veszel virágot a barátnődnek.

Hát ennyi. Ennyi a különbség a között, amit a nők gondolnak a férfiakról és viszont. Mi vagyunk az egyszerűség és a felszínesség, ők pedig a beláthatatlan következményekkel járó folyamatos kombinálás. Az autós pornó és a zsákutcákkal és csapdákkal teli labirintus. Így hát pihentetem a virágos tervet. Sokkal jobb ötletem van: édesség. Az édesség mindig jó. Veszek mondjuk a barátnőmnek egy doboz bonbont vagy egy tábla csokit ajándékba és tuti, hogy a felét úgyis én fogom megenni. Éljen a romantika!