×

    Warning

    JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

    Wednesday, 09 February 2011 06:00

    Első a biztonság!

    Written by

     

    Ma azokat a magyar mesefilmeket gyűjtöttem össze, amelyek kicsit demagóg stílusban készültek, de ennek is megvan a célja, hiszen a gyerekek biztonságérzete 100%-ban csak hat éves korukra alakul ki, addig meg kell nekik mondani, hogy merre hány méter. (Hogy aztán később eldönthessék, hogy hallhatnak ezekre a megmondásokra.) Ezekben a sorozatokban pedig meg is mondják. Úgyhogy az óvodáskorú gyerekünket, tesónkat, bébisitteltünket nyugodtan ültessük le a következő darabok elé.

    A legkorábbi mű a Vili és Bütyök címet ciseli, és Dargay Attila sorozatai közé tartozik. Legnagyobb bánatomra erről a gyöngyszemről sem az emlékeim, sem az internet áldásos segítsége alapján nem sikerült sokat megtudnom. A Honvédelmi Minisztérium megrendelésére készült, ebből gondolom, hogy valószínűleg nem az "Angyalbőrben" című nagysikerű sorozat szemüvegén át láttatja a sorkatonai életet. Arról viszont semmit sem tudni, hogy a gyerekeknek akarja bemutatni a katonák mindennapjait, vagy honvédséget szeretné népszerűsíteni. A port.hu-n megtaláltam az elkészült fejezetek listáját, de ezzel fel is soroltam mindent, amit tudni lehet róla. Sem DVD-n, sem diafilmen, sem könyvben nem bukkantam a nyomára, ezért kérek mindenkit, hogy ha bármilyen további adattal rendelkezik a sorozatról, akkor ossza meg a fityisz.com közönségével, hiszen ami a hatvanas évek végéről, a hetvenes évek elejéről származik, és a magyar retro mentalitás egy darabkáját világítja meg, az csak érdekes lehet.

    A "Stop! Közlekedj okosan!" sorozat kifejezetten azért készült, hogy megtanítsa a gyerekeknek a KRESZ alapszabályait. Itt megtekinthetjük az összes részt, sőt az összefoglaló kérdéseknek hála - a korabeli viszonyokhoz képest - teljesen interaktív befejezéssel találkozunk. Ahogyan Mézgáéknál, meg Kálmán bácsinál és Irma néninél, itt is egy kutyus és egy cicus a főszereplő. A néha szigorú, de lelkes kutya vezeti be a közlekedés rejtelmeibe a cicát, aki néha kicsit félreérti ugyan a szabályokat, de viszonylag gyorsan tanul. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és az Iskolatelevízió megbízásából a Pannónia Filmstúdióban készítették a sorozatot, de megjelent könyv formában is.

    A Pityke őrmester már kevésbé tanító jellegű, felfedezhetünk benne poénokat, helyzet- és jellemkomikumot. A rendőrség csúcsmodern computere például személyes kedvencem. És nemcsak a kocka pasim miatt... Pityke kollégái közül csak a hűséges Marcipán kutyát ismerhetjük meg, ő azonban olyan sokszínű (vagy inkább sokhangú) munkatárs, hogy a szirénát is ő "játssza". A kollégák hiányát az általános iskolás Szöszi és Kukucs pótolják, akik általában inkább csak gubancot okoznak, de gyakran besegítenek Pityke őrmester nyomozásának sikerébe. Bár azt sok rész megnézése után sem tudtam megfejteni, hogy a szereplőknek miért csak négy ujjat rajzoltak... Az első részt kedvcsinálónak biggyesztettem ide, de itt megtalálhatjuk majd' az összes részt.

    {youtube}XWT3N9VqFpY{/youtube}

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.