Monday, 04 April 2011 06:10

    Boldog Hétfőt

    Written by

    Gyönyörű nyárias, de legalábbis közép tavaszias hétvégén vagyunk túl, remélem mindannyian feltöltődtetek a hétvégén, és újult erővel vágtok neki ennek a csodálatos hétnek. A tavasz előhozza a szerelmetes érzelmeket, vágyakat, szaporodik az internetes ismerkedés, amivel bizony vigyázni kell. És nem csak azért, mert a legtöbben csak szexelni akarnak, hanem azért is mert véletlenül akár rég elvesztett testvérünkre is ráakadhatunk, mint tette azt a brit (testvér)pár. Nekik szerencséjük volt, de elég ciki lehet, ha az első együtt töltött intim pillanatok után derül ki, kivel is van dolgunk. Tehát nem árt mindenek előtt megismerni a másikat, legalább egy órát rászánni a beszélgetésre, vagy életünk legfontosabb pillanatival egy kérdőivet elküldeni a találkozás előtt az illetőnek, amiből kiderülhet, hogy vannak-e túlságosan közös pontok. És ha az eredmény negatív, akkor mindent bele, szabad a szerelem.

    Boldog hétfőt, kellemes hetet mindenkinek!

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.