Megtanultam már, hogy ami ebben a rovatban megjelenik, annak hatása lesz utána rám. Ördögi körforgás ez, mert általában arról írok, ami történt velem, majd miután megjelenik, újabb eseményeket és hatásokat vált ki. Szóval mostanság próbálom egy kicsit kevésbé szubjektívre venni a figurát, dehát van az úgy, hogy nem megy. Például ebben a kérdésben is.

Az egész úgy kezdődött, hogy bekerültem egy viszonylag nagy számú, számomra ismeretlen emberekből álló közösségbe. Ahogy ez lenni szokott, az ember először csak pislog és figyel, aztán szépen lassan elkezd barátkozni, ismerkedni. Ez volt a feltett szándékom akkor is, amikor szóba elegyedtem egy fiúval. Mivel a rá vonatkozó ismereteim megálltak ott, hogy van egy közös hobbink, gondoltam rákérdezek, hogy mivel is foglalkozik, amikor nem a hobbijának él.

És ezzel elindult a lavina, a beszélgetés nem várt fordulatot vett. Mint megtudtam, a pasik jó része ki nem állhatja ezt a kérdést. Mondanom sem kell, fogalmam sem volt róla. Eléldegéltem közel harminc évet úgy, hogy még csak sejtelmem sem volt arról, hogy ezt nem illik feltenni az első tíz kérdés között. Nem tudom, hogy ez tényleg csak nekem volt-e ennyire újdonság, mindenesetre két hete kattogok a témán. A végső lökést pedig az a taxisofőr adta, akivel szombat éjszaka a ház előtt beszélgettem erről fél órát.

A kérdésre tehát, hogy miért utálják a férfiak ezt a kérdést, az általam azóta megkérdezett számos pasi közül a legtöbb azt válaszolta, hogy azért, mert a munka nem jellemzi az embert. Még mindig nem akarom elhinni, hogy ez így lenne, de azért már tapasztalok magamon némi változást. Először is totál sokként ért, hogy valakit ezzel az ártalmatlannak hitt kérdéssel kvázi megbántok. Főként azért, mert nincs egyszerű stílusom, tehát bármikor képes vagyok olyan kérdést nekiszegezni a másiknak, hogy menten elvágom magam. De hogy pont ez a kérdés veri ki a biztosítékot, nos, ez engem is meglepett. A beszélgetés hatásaként rá kellett jönnöm, hogy néha iszonyatosan skatulyázom az embereket. Én, aki magát a tolerancia és az esélyegyenlőség nagy élharcosának hitte, aki folyton kitörni akar a vele szemben alkalmazott előítéletekből, szóval pont én csoportosítgatok. Sőt, az is elhagyta a számat nagy csodálkozásomban, hogy ’Pedig nincs is gáz szakmája!’. Ezek szerint a fejemben vannak gáz szakmák.

Szomorú tény, de tény, hogy így gondolom/gondoltam. Erre mondta a bölcs taxisofőr, hogy ő például regionális vezető egy cégben, ahol azonban nem keres annyira jól. Ezért éjszakánként és hétvégente sofőrködik. Ő számtalanszor tapasztalta már azt, hogy ha egy nő megkérdezi, hogy mivel keresi a pénzt – bár nagyon jól keres a taxizással- ha azt mondja, hogy taxizik, akkor nem érdekli a csajt tovább, de ha a fizetésben jóval rosszabb regionális vezetői pozícióját említi, akkor egyből menő.

Kicsit ennél a pontnál elszégyelltem magam, hogy valószínűleg én is így reagálnék, miközben pontosan tudom, hogy a tudásnak sokszor semmi köze az iskolázottsághoz. Gyakorlatilag egy ötödikes kenterbe verhet a föcitudásával, a történelmi ismereteim pedig úgy elpárologtak érettségi óta, mintha sose lettek volna. Szóval nagyon csöndben szoktam lenni, ha ilyen dolgokról van szó, mert rém ciki. Ellenben az apukám kívülről fújja a mai napig az összes verset, amit meg kellett tanulniuk érettségiig, iszonyat penge történelemből, földrajzból és politikából is, pedig nem járt egyetemre, mint én.

Valószínűleg nekem azért olyan természetes, hogy a munkánk valahol mi magunk vagyunk, mert olyan dolgot csinálok, amit én választottam, szabad akaratomból. Nem mondom, hogy soha el nem múló szerelem van köztünk, és nagyon irigylem azokat, akik imádják a munkájukat, de egyelőre azt remélem, hogy olyan lesz a kapcsolatunk legalább, mint Magdi Anyusé meg Vili bácsié. A munkám majd, mint Magdi Anyus osztja a lapokat, én meg, mint Vili bácsi szépen, csendben, bólogatva megcsinálom. Néha majd ugyan lázadozom, hogy már fáradt vagyok ehhez és elegem van, de aztán mindig ráébredek majd, hogy úgyse tudnék nélküle élni.

Viszont nyilvánvalóan vannak olyanok, akiknek választaniuk kellett az álommunka meg a megélhetés között, és mivel ez a kettő nem fedte egymást, felülkerekedtek a hétköznapi igények. Valószínűleg ők azok, akik nem szeretik, ha feltesszük nekik azt a kérdést, hogy mivel foglalkoznak, mert nekik a munka csak a túlélés eszköze. Ellenben minden más, amit munkán kívül, azután és azelőtt csinálnak, azok ők. Ezért nagyon fontos, hogy ha a munkájában nem is tud valaki kiteljesedni, akkor keresse meg azokat a hobbikat, amik boldoggá teszik.

Én ezt mind értem, de akkor is nehéz lesz megtanulnom, hogy ne kérdezzek rá. És akkor még arról a vonalról nem is beszéltünk, ami a pasik zömének rémálma, hogy vajon mennyit keres azzal a munkával. Mert tudom ám, hogy azért a kérdés iránti ellenszenvben ez is bőven benne van. A nők nagy részének ez igen mérvadó, bár szerintem, ahogy haladunk előre az öntudatosság göröngyös útján, azokat az ambiciózus nőket, akik saját szakmai karrierre törekednek, ez egyre kevésbé foglalkoztatja. Minek is érdekelné, ha tudja, hogy nem egy férfira támaszkodva akarja leélni az életét, hanem önállóan készül előteremteni a saját boldogságához szükséges javakat. Ellenben az ilyen nőknél jóval inkább előtérbe került az ambíció kutatása. Hogy látod-e a másik szemében azt az elszántságot, hogy ő most valamit le akar rakni az asztalra, hogy abban amit csinál – legyen az bármilyen szakma- ő az egyik legjobb akar lenni.

És akkor itt kapcsolódik össze a két történet. A gáz munka meg az ambíció. Nem a foglalkozás a gáz, hanem az ok lehet az, hogy miért csinálja valaki. Ha csak lustaságból, meg kényelemből nem áll fel a székből, na az gáz. Ha azért, mert nincs más megoldás, vagy valamilyen cél elérése érdekében átmenetileg dekkol egy melóban, az egyáltalán nem. Ha pedig egyenesen büszke arra, amit csinál, akkor az meg baromi szimpatikus, bármi is legyen a munkája.

Erre jutottam két hét alatt, persze aztán lehet, hogy megint tévúton járok. De ha szerencsém van, akkor ismét összefutok majd egy bölcs taxisofőrrel, aki az éjszaka közepén, járó motor mellett beszélget velem az élet nagy dolgairól.