Tuesday, 07 June 2011 06:00

    EFOTT 2011

    Written by Dodo

    efott 2011Gyöngyös, Baja, Dunaújváros, Zamárdi, Bélatelep, Pécs, Orfű, Velence, és még sorolhatnám. Ami közös bennük, hogy mindegyik otthont adott már valamelyik évben az EFOTT-nak. Ez az a fesztivál, ami mindig képes megújulni, ugyanis minden évben más város fogadja magába. Az 1976-ban Abaligeten megrendezett „találkozó” 350 látogatóval debütált, mára pedig már az egyik legsikeresebb hazai fesztivál. Idén Szolnokra esett a választás, pontosabban Tiszaligetre. Az elmúlt 10 évben nem rendeztek errefelé EFOTT-ot, úgyhogy remek alkalom lesz megismerkedni ezzel a környékkel július 12 és 17.-e között.

    A Szolnok tüdejének nevezett Tiszaliget fás, parkos terület, tele sportolási és kikapcsolódási lehetőségekkel. Még csónakázó tó is van a közelben, ahol horgászni is lehet, aki esetleg ilyen módon akarná kipihenni az előző este fáradalmait. De azt gyanítom, hogy a közönség nagy része inkább a strandon fog akklimatizálódni. Hetijeggyel ingyenesen vehető igénybe a strand. Ha valamennyire már magunkhoz tértünk, meglátogathatjuk a Rauch Koncert Arénát, ahol idén is fellépnek minden délután a dumaszínházas fiúk, majd kezdődnek a koncertek, és a bulik, egészen hajnalig. Idén közel 300 fellépő szórakoztatja a közönséget, íme néhány név közülük: 5 Yards, A kutya vacsorája, AB/CD (AC/DC Tribute), Ámokfutók, Anima Sound System, Animal Cannibals, Apey and the Pea, AWS, Balkan Fanatik, Belga, Beliczai Balázs, Belmondo, Carbonfools, Copy Con, Compact Disco, Cozombolis, Csepregi Éva, Csík zenekar, Dévényi Tibi bácsi, DikiD, Dombóvári István, Doors Emlékzenekar, Erik Sumo feat Kiss Erzsi, Esti Kornél, Ez!Basic, Green Dye, HétkönaPI CSAlódások, Heven Street Seven, Hollywood Rose, Holtidő, Hősök, Insane, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Isten Háta Mögött, Janicsák Veca, Joe Cocker Cover Band, Jurij, Karaván Familia, Kiscsillag, Kiss Ádám, Kovács András Péter (KAP), Kovács Kati, Láma dalai, Magashelyi Underground, Maszkura és a tücsökraj, Mystery Gang, Neo, Ocho Macho, Óriás, P.A.S.O., Pál utcai Fiúk, Prosectura, Riddim Colony, Rise against, Road, Rock'n Roll Swindle, Quimby, Rómeó Vérzik, Rózsaszín Pittbull, SKA-Pécs, Subscribe, Superbutt, Supernem, Szandi, Tankcsapda, Takács Nikolas, Tesco Disco, The Idoru, The Kolin, Turbo, UFO, Vad Fruttik, Velvet Stab, Wolf Kati, Z.U.P., Zorall. Idén külföldi előadók is csatlakoztak a szokásos fesztiválzenekarok táborához. Fellép az Apollo 440, (Stop The Rock című számukat szinte mindenki ismeri) valamint tiszteletét teszi Haddaway is. A koncertek után pedig mindenkit sok szeretettel vár Dévényi Tibi bácsi a Szénsavas Kalinka Szifon Sátorban.

    A legfurcsább kiírással a 0. napon találkoztam a programok között: fellép a Smile Rock Circus, akik egyszerre látják vendégül a színpadon Haddaway-t, Kovács Katit, Vastag Csabát, Király L. Norbit, az Animal Cannibals-t, és Fluor Tomit. (Halkan jegyzem meg, hogy a produkciót talán már csak Kiszel Tünde tudná még jobban feldobni). Kíváncsian várjuk, mi fog ebből kisülni!

    Idén és a következő 3 évben a djuice lesz az EFOTT főtámogatója, így a fesztiválon, a djuice U26 színpadán, még nem ismert, feltörekvő bandák is felléphetnek. A hetijegyet pedig akár fél áron is megvásárolhatja az, aki djuice-os. Részleteket a kedvezményekről a www.efott.hu oldalon találhattok. A napijegy ára keddre (0. nap) 2490 Ft, szerdától-szombatig (1-4. nap) 5990 Ft. A hetijegy ára június 10-ig 16.990 Ft, június 11-től  18.990 Ft.

    Az EFOTT immár 36 éve szórakoztatja a fiatalságot, egyrészt színvonalas zenei programokkal, másrészt megadja a lehetőséget, hogy megismerjük az egyes helyszínek kulturális értékeit, látványosságait, megkóstoljunk helyi specialitásokat, borokat. Az egyetlen fesztivál, ami minden évben képes arra, hogy meglepetéseket okozzon, kíváncsian várjuk hogy idén mit tartogat számunkra.

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.