Videó

A Hét 7enéje
BT - The Fast and the Furious theme

A "Halálos Iramban" filmsorozat első részének legszebb betétdalával szeretnék emléket állítani Paul Walkernek, aki Brian O'Connert, az illegális utcai autóversenyzővé vedlett nyomozót alakította. Tegnap, november 30-án 40 évesen elhunyt egy végzetes autóbalesetben, és a sors iróniája, hogy bár nem ő vezetett, egy utcai verseny- autónak minősülő Porschéban lelte halálát. - by adeeboy

Még több videó

Utolsó kommentek

Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

Ne csak megpróbáld! Interjú Méder Áronnal

Írta: 

Méder Áron. Nehéz bevezetőt írni a vele készült interjúhoz, mert nem tudom, mit emeljek ki vele kapcsolatban. Talán ezért is olyan hosszú az interjú maga. Kezdjük talán ott, amit a legtöbben tudnak róla! Áron földkerülő szólóvitorlázó. Ez annyit jelent, hogy teljesen egyedül utazta körül a bolygót egy hat méter hosszú kis vitorláson, a Carinán, 2006 és 2009 szeptembere közt. És folytassuk azzal, amit talán az előzőek alapján a legkevesebben feltételeznek róla: ez a srác az alsóörsi előadása után ugyanúgy rohant a pesti vonat után, mint én, vagy akárki más. Ő nem celeb, vagy egy hóbortos milliomos; egy talpraesett fiúról beszélünk, aki követi az álmait. Egy közülünk. De nem azok közül, akik vagyunk. Azok közül, akik lenni szeretnénk, és – ahogy az mindjárt kiderül – akik minden további nélkül lehetünk is. Elhatározás és munka kérdése. Jöjjön tehát egy igen hosszú, de annál érdekesebb, beszélgetés tervezésről, mikrosütőről, idegen nyelvekről, globális felmelegedésről, nyugdíjasokról, kevés pénzről és rengeteg kalandról! Az út alatt készült képeket megtekintheted itt.



Mikor tűzted ki az indulásod időponját?


A konkrét túraötlet 2003. körül fogant meg bennem. Abban az évben gondoltam rá először, hogy kis – húsz láb alatti – hajóval, mini jachttal meg kellene kerülni a Földet. Akkor utánajártam a dolognak, láttam, hogy vannak emberek, akik már csináltak ilyet. Sok ehhez szükséges dologhoz én már értettem, például tudtam vitorlázni, angolul is beszéltem, a Műegyetem hallgatójaként műszaki ember voltam, ilyen területeken már nem kellett külön készülnöm. Aminek utána kellett járnom, az kifejezetten az volt, hogy ez a terv működőképes-e egyáltalán. Utána kellett nézni térképeknek, országoknak, ilyesmi. 2004-ben kezdtem hajót keresni és novemberben meg is vettem Carinát. Elvittem a nagypapám kertjébe, ott állt egész télen. Tavasszal, amikor már nem volt hó, vagy jég odakint, akkor elkezdtem rajta dolgozni. 2005-ben meg is lett a weboldalam, és én abban az évben már el is akartam indulni, de annyi mindent kellett még elintézni, hogy belefutottam a késő őszbe, amikor is már láttam, hogy ez reménytelen. Az Atlanti-óceánnak azon a részén, ahol én keltem át, a Zöld-foki szigeteknél, decembertől ideális az átkelés, és odáig el is kell jutni, szóval egy késő nyári, kora őszi indulás az ideális. Igazság szerint az én 2006-os indulási időpontom, szeptember 24. is már egy kicsit késő volt. Minél később indulsz, annál több esővel, erősebb széllel találkozol, és volt olyan marina is, ami már be volt zárva, mire odaértem. Szóval 2005-ben lemaradtam az indulásról, de ez később jó dolognak is bizonyult, mert nekiállhattam szponzorokat keresni, illetve volt néhány olyan felszerelés, amit be tudtam még szerezni. Van kb. húsz olyan része a felszerelésnek, ami nekem nagyon fontos, ezek jó részét Magyarországon nem gyártják és nem is forgalmazzák, vagy ha forgalmazzák is, akkor nagyon drágán, úgyhogy ezeket más országokból kellett beszereznem. Például ott van a mentőtutaj, amit Angliában tudtam megvenni, de nem lehet repülőn szállítani, mert van hozzá palack, és ezért veszélyes eszköznek minősül. Nem volt egyszerű mindezt megszervezni. Rádióamatőrködni is elkezdtem, és arra is rá kellett jönnöm, hogy az sem csak így megy (csettint), hanem az is egy háromhónapos hacacáré. Ez nem olyan, hogy az ember kitalálja, hogy menni akar és elindul. Fa Nándor és Gál József, az első földkerülők, öt évig készítették fel a hajójukat. Ehhez képest az én másfél évem jónak mondható. Persze, ha az embernek annyi pénze van, hogy megveheti akármelyik jachtot az összes felszereléssel, az más helyzet. A lényeg, hogy 2006-ig csúszott az én indulásom, és egész jól kihasználtam a köztes időt.



Említetted, hogy az Atlanti-óceán átszelése decemberben a legideálisabb. Miért van ez?


Igazából akkor kelsz ott át, amikor akarsz, tehát nincs korlátozás. Az egész amiatt van, hogy azon a részen, ahol én voltam, délebbre, a passzát-övezetbe a szél és az áramlatok nekem dolgoztak. Északabbra ekkor már nem lehet átkelni, mert decemberben ott már nagyon hideg van és a jéghatár is lejjebb jön; jéghegyekkel találkozhat az ember. Látod, a globális felmelegedésnek is vannak azért pozitív oldalai: lehet, hogy New Yorkot hamarosan elárasztja az óceán, viszont könnyebb lesz odáig elvitorlázni. Komolyra fordítva a szót: a klímaváltozás egy létező probléma. Innen mi azt látjuk ebből, amit a tévé bemond, de ez egy létező probléma. Az utazás során rengeteg emberrel találkoztam és láttam a globális felmelegedés hatásait. A tengerszintemelkedés a legszembetűnőbb változás. Például Pápua Új-Guineában a tenger elmosott egy falut. A szigeteken lévő falvak jellemzően a vízpart közelében épültek, a halászat miatt. Kis kunyhókban laknak az emberek, az egyetlen kőből épült épület a templom. Érdekes látvány, amikor elhaladsz hajóval egy régi falu mellett és azt látod, hogy ott egy templom, ami 1-2 méteres vízben áll, a többi házat pedig elhordták. Az embereknek feljebb kellett költözniük, mert egyszerűen jött a víz. Ez pár éve kezdődött és folyamatosan emelkedik a vízszint. De ez csak az egyik hatása a felmelegedésnek.

A másik a pusztulás, amit magával hoz. A Vörös-tenger például az egyik legszebb hely a világon a korallokat illetően. Rengeteg színes korall van arrafelé: kék, sárga, piros korallok mindenfelé. Gyönyörűek. Eritrea és Dél-Szudán térsége még ilyen, de ahogy haladunk felfelé északabbra, egyszercsak jön egy vágás és onnantól kezdve nézed a korallokat és azt látod, hogy az egész helyen csak egy kék színű van, a többi pedig mind elhalt. Ezt a példát csak azért mondom, mert a korall nemcsak egy nagyon szép látvány, amit le lehet fényképezni, hanem a tápláléklánc részét is képezi. Nem véletlenül van annyi kis hal a korallok körül, ők ott találnak táplálékot. Ha a korall elhal, az hatással van a kis halakra, akik táplálékul szolgálnak a nagyobb halak számára, mint a barracuda vagy a tonhal, amit pedig az emberek esznek meg. Szóval nem elég, hogy az embereknek el kell költözniük a víz mellől, még kevesebb hal is jut nekik. Ennek mondjuk nem csak a klímaváltozás, hanem a környezetszennyezés is az oka.


Volt-e olyan dolog, amit nem vittél magaddal és később rájöttél, hogy annak a bizonyos dolognak nagyon nagy hasznát vetted volna?

Igazából ez a túra pont arról szólt, hogy minél kevesebb dolgot vigyek magammal. Hogy minél egyszerűbben éljek, minél kevesebb igénnyel és ne egy nagy jachton éljek, ami minél kényelmesebb.

Oké, nem mikrosütőre gondoltam...


Jó, csak mondom. De tényleg azt akartam, hogy minél egyszerűbb legyen a dolog. Inkább azt tenném fel magamnak kérdésként, hogy mi az, amit elvittem és nem kellett volna.

Ez a következő kérdésem lesz.

Ja, jó. Szóval talán több könyvet kellett volna vinnem. Eleinte úgy gondoltam, hogy nem kell sok könyvet vinnem, de aztán végül hiányoztak. Persze ezt is meg lehet oldani, útközben nagyon sok könyvet vettem, kaptam, illetve cseréltem. De tényleg, egy idő után az ember már mindent elolvas. A legtöbb könyvet Ausztráliában vettem. Tudod, az üdvhadseregnél, meg hasonló helyeken, ahol megveszel mondjuk, harminc használt könyvet öt dollárért. Olcsó könyvek, meg általában nem is túl jók, de legalább vannak. Persze találtam nagyon jó könyveket is. Amiket nem vittem volna magammal... kaptam a barátoktól CD-lejátszót meg zenéket, amiket vittem, na azokat simán itthon kellett volna hagynom. Útközben nincs hangulatod a zenehallgatáshoz, a sós víz meg úgyis tönkreteszi ezeket az eszközöket. Kajaügyileg minden megvolt, ruháim is voltak, tényleg csak a könyvek azok, amiből többet vittem volna. Meg a térkép. Sose lehet elég térképed!

Beszéljünk a nyelvekről! Ha jól tudom, te elindulásod előtt beszéltél angolul és franciául, igaz?

Igen, angolul jobban. Az egyetemhez is kellett, aztán a főnököm is angolul beszélt, a sógorom is angol. Franciául a középiskolában tanultam, azóta nem használtam, de az út folyamán jó hasznát vettem. Afrikában a kis szigeteken imádtam használni. A spanyolt az út folyamán kezdtem el tanulni, az nehezebben ment, de a franciával keverve, pár angol szót beleszúrva már azzal is tudtam kommunikálni. Emellett az arab volt, amit használtam, de azt csak szóban és abból is csak száz szó körüli lett a szókincsem. Az összes többi nyelvből is, amit tanultam útközben, olyan száz-kétszáz szót tudtam megtanulni a lényeges témakörökben: vásárlás, ügyintézés, viccelődés, ilyesmi. Többre nem is volt lehetőségem, Fidzsin töltöttem csak 6-7 hónapot, ott is mindenki angolul beszél addig, amíg el nem kezdenek inni. Csak akkor tudtam fejleszteni a nyelvet, ha buli volt, mert ha már lazulnak, akkor nem akarnak angolul beszélni. De sok helyen azért nem lehet a helyi nyelvet megtanulni, mert a gyarmatosítás rányomta a bélyegét a nyelvehasználatra. Emiatt mindenki jól beszél angolul, az iskolákban hatévesen kezdik tanulni.

Hány nyelvet sajátítottál el...

...és felejtettem is el azonnal...

...100-200 szó erejéig?


Ezek főleg a Dél-Csendesen voltak jellemzőek. De nézzük csak sorrendben! Tahiti, Marquesas: tanultam kicsit a helyi nyelvet, de ők szeretik a frranciát. Olyan ez, mint Új-Zélandon a maori: megtanulod, de nem tudod igazán használni. A Cook-szigeteken még angolul beszélnek, és utána jött Tonga, ahol a helyi nyelv uralkodik, mert nem volt soha gyarmat. Aztán Fidzsi, ahol buli közben, meg gitározások-éneklések alkalmával a helyi nyelvet használtuk. Vanuatun franciául és angolul beszélnek, de ott nem is töltöttem többet egy-két hétnél, szóval talán tíz-húsz szót, ha megtanultam. És aztán ott van Pápua Új-Guinea, ahol van kb. 800 helyi nyelv, de leginkább az ún. tört angolt, a broken englisht használják; ez az angol nyelv egyszerűsített, butított változata, ezt ott sokan beszélik. Én is ebből tanultam meg egy-két szót. Indonéziában és Malajziában ugyanaz a nyelv, és nem is nagyon beszélnek angolul, meg kellett hát tanulnom indonézül. Leírod egy papírra a szavakat, aztán használgatod őket és pár nap után már nem nézel a papírra, csak ha kiegészítesz valamit. Utcán kell nyelvet tanulni, én ebben hiszek. Thaiföldön sok a turista, ott el lehet lenni az angollal is. Sri Lankán is lehet tanulgatni a helyi nyelvet, de a fő nyelvek, amiket az utam során használtam, az angol, a francia, az arab és a spanyol, illetve, mivel Fidzsin hosszabb időt is eltöltöttem, az ottani helyi nyelv volt. A többi négy-öt nyelvet csak olyan szinten tanultam meg, amit egy óra alatt bárki megtanul. De ezek kellenek ahhoz, hogy bírjanak téged. Azért te is pozitívabban állsz egy külföldihez, ha van mondjuk, húsz olyan magyar szava, amit hébe-hóba belekever a szövegébe csak úgy viccből, nem?

Ez így van. De valamennyire az ember rá is van utalva az ottani emberek jóindulatára, nem?

Nem feltétlenül. Sokan megcsinálják azt, hogy úgy hajózzák körbe a világot, hogy egyáltalán nem érintkeznek a helyi népekkel. Ez is már egy üzletág lett. Felhívsz egy közvetítőt, aki lefoglalja neked a szállodai szobát, kicsit körülnézel a városban, kipróbálod a helyi ételeket, megnézed a helyi táncokat, egyébként meg ott horgonyzol a marinában, ahol hozzád hasonló emberek vannak a Föld minden tájáról, de a helyiekkel nem keveredsz. A Dél-Csendes-óceánon, a kis szigeteken, vannak olyanok, akik csak azért érintkeznek az adott térség lakóival, hogy legyen friss zöldségük-gyümölcsük. Partra szállnak egy szigeten, ahol veszik a friss árut, cserébe pedig adnak a helyieknek pólót, horgot a horgászáshoz, rizst, ilyesmiket. Ezek a dolgok meg vannak határozva, mindenki tudja, hogy miket érdemes tartani a hajón ilyen esetekre. Három-négy árucikk, amit a falu vezetői is elfogadnak és nincs belőle konfliktus.

Olyan ez, mint a börtönben a cigi.


Igen, olyasmi. Ez biznisz. Azért ezekben a falvakban is megvan a rendszer. Nem demokrácia van, de többezer éve működik és jobban, mint a demokrácia. Mindenkinek megvan a helye, és egy idő után mindenki meg is találja a helyét, itt nincs olyan, hogy valakit csak úgy kizárnak a faluból. A halászok nagyon korrektek, meg általában a jachtosok is azok, ott élnek a természetben, szeretik a tengert, általában nem szemetelnek, általában környezetvédők és máshogy gondolkodnak, mint a szárazföldi emberek. Szóval jó kapcsolat van köztük, de üzleti kapcsolat. Azért ha egy halász odamegy egy nagy jachthoz, már egyből nem érzi magát egyenrangú félnek. Ott van egy nagy, drága jacht, mindjárt arra gondol, hogy azok az emberek sokkal gazdagabbak, mint ő. A jachtosokban pedig azért van egy bizonyos mértékű felsőbbrendűség. Ők a fehér emberek, tanultak, iskolázottak. Nem lehet egyenrangú a két fél. És akkor egyszer csak ott egy olyan kis hajó, mint a Carina, ahol nincs az, hogy nem jöhetnek fel a fedélzetre; én mindenkit áthívtam magamhoz. Nem volt olyan szabály se, hogy le kell venniük a cipőjüket, vagy nem ülhettek le valahova. Látták, hogy ez egy olyan hajó, amit - kis túlzással - ők is összedobhatnak egy pár nap alatt. Szóval rám sem úgy néztek, mint egy felsőbbrendűsködő emberre, inkább tetszett nekik, amit én csinálok, és sokszor mondták, hogy ez milyen érdekes. Jóval fesztelenebbül viselkedtek a Carinán, mint mondjuk, egy nagy jachton, ami egy-két év alatt körberohanja a Földet, fizetett legénysége van, satöbbi. Az én esetemben ez nem így volt.

Amikor elindultál, megvolt az anyagi háttered az egész túrára?

Nem volt meg az anyagi háttér, de más sem volt meg. Úgy terveztem, hogy Panamáig lesz elég pénzem, végül ez hamarabb elfogyott. Közben ki is raboltak egyszer a Kanári-szigeteken... vagy elvesztettem a pénzem, ezt ugye nem lehet tudni. Egyik pillanatban még megvolt, aztán már nem. De úgy álltam hozzá, hogy Panamáig elég lesz a pénzem, utána meg majd megoldom. Viszont nem csak az anyagi bizonytalanság volt jelen, maga Carina is egy kérdőjel volt. Nagyon sokan mondták nekem, hogy ezzel a hajóval nem fog sikerülni a tervem. Ez egy egyszerű kis hajó, és gyakorlatilag folyamatos karbantartásra szorult. Eltört ez, eltört az. Ha sok pénzed van, akkor egyszerű a helyzet, mert beállsz egy marinába, szólsz egy szerelőnek és elmész aludni. Ha viszont nincs pénzed vagy mondjuk egy eldugott kis szigeten vagy, akkor minden problémát magadnak kell megoldanod. Én ugyan bíztam magamban, de mások nem bíztak bennem. Onnantól viszont, hogy elhagytam a Földközi-tengert, mások is elkezdtek hinni bennem, beindult a honlap és az üzenőfalam is. És bár én sose kértem, az emberek - ismerősök és ismeretlenek egyaránt - elkezdtek pénzt küldeni. Néha egy-egy újságcikkért is kaptam egy kis pénzt, Fidzsin ugye dolgoztam is más hajókon legénységként, és a hajón különben sem drága az élet. Fogsz magadnak halat, megfőzöd, ruhát nem veszel, mert minek vennél. Meg hát a bankkártyának is van egy olyan funkciója, hogy lemehet mínuszba az egyenlege... egy kicsit most is ott van. De sokkal olcsóbb az élet a szigetek közt vitorlázgatva, mintha egy lakást kellene fenntartanod Európában. Én mindig azt mondom a kisnyugdíjasoknak, ha arra terelődik a szó, hogy megint megvontak tőlük valami juttatást, hogy „akkor kalandra fel”! Ezt persze csak viccesen, de tényleg sokkal olcsóbb az élet arra, mint Magyarországon. Indonéziában fél dollárért már nagyon jó kajákat tudsz enni kifőzdében. Dél-Amerikában, ha ki akarsz rúgni a hámból, egy dollárért már teleeszed magad. Ha meg magadnak veszed meg a hozzávalókat, akkor még olcsóbb. Persze volt kb. négy-öt nagyobb kiadásom is: az átkelés a Panama-csatornán, motort kellett vennem Fidzsin, ilyesmi. De általánosságban nagyon olcsón ki lehet jönni.

Nem volt olyan hely az út során, ahol azt gondoltad, hogy inkább ott maradsz és nem jössz haza?


Nem volt. Fidzsin azért átgondoltam a dolgokat, ott nagy volt a csábítás. De ezzel alapvetően az a probléma, hogy ha valahol ott maradsz, akkor nem vitorlázol. Persze minden ember más. Vannak olyanok, akik ott ragadnak valahol. Kikötsz egy szigeten, becsajozol, nyugi van, és nem kell azon aggódnod, hogy mennyi a GDP. Ugyanakkor nem tudsz elmenni színházba, vagy moziba, vagy akár egy koncertre. A kulturális élet ott nem olyan élénk, arról nem is beszélve, hogy mindig kívülálló maradsz. Egyszerűen nem vagy odavaló. Érted? Persze találkoztam emberekkel, akik mondják, hogy itt éltek öt évig, amott tízig, most meg idejöttek és örökre itt is maradnak. Mondják, de igazából a hajójuk mindig indulásra kész. Vándorok és legtöbbjük soha nem fog megnyugodni. Persze minden ember más.



Beszéljünk egy kicsit a betegségekről, amikkel szembe kellett nézned az út során, csak hogy teljes legyen a kép!

Igen, ez egy jó kérdés. Eleinte, a Földközin megfázásaim voltak az eső és a hideg víz miatt, a hátam fájt sokat a mozgáshiány következtében, volt egy csúnya gyomorrontásom is, és hát a trópusokon több alkalommal is voltak elfertőződött sebeim. Ez utóbbi a Dél-Csendes-óceánon volt jellemző. De nem volt csonttörésem, nem tört be a fejem. Antibiotikumra azonban volt néha szükségem az elfertőződések miatt. Ezen kívül nem volt semmi extrém.

Hát azért nekem ez is elég extrém...

Jó, de azért ez nem a világ vége. Mész valamerre, ahol por van vagy szemét, szandálban, vagy papucsban vagy, ami egy kicsit kidörzsöli a lábad és kialakul egy szabad szemmel nem is látható repedés a bőrödön, ahol – a párás levegőnek köszönhetően – bejut egy baktérium, és kész. Nem is kell egy nagy vágás ehhez. De ehhez hozzászokik az ember.

Mennyi volt a leghosszabb idő, amit kikötés nélkül a hajón töltöttél?


Ötvenkét nap.

Ami talán a legtöbb embert érdekelhet – persze a csajozás után – a magány. Hogy lehet ezt hosszú távon bírni?

Ha ez érdekel, én azt mondom, olvass utána! Lehet találni történeteket szólóvitorlázókról, akik bezizzennek, öngyilkosok lesznek, felgyújtják a hajójukat, ilyesmi. Azért ez a sport nem mindenkinek való. Vannak, akik elindulnak, és útközben jönnek rá, hogy nem nekik való. Találsz erről anyagot az üzenőfalamon. Írt egy pszichológus is oda, aki sokat vitorlázott egyedül, és az én gondolataim is kint vannak. Nekem mondjuk ezzel nem volt problémám. Én különben is jól elvagyok magamban. Egyszer-kétszer volt azért mélypont, de nemcsak a magány miatt, hanem egyébként is. Persze jó lett volna olyankor szólni valakihez, ám ha van egy problémád, akkor akár beszélsz róla, akár nem, a probléma nem oldódik meg magától. Ha valami eltörik a hajón, akkor beszélhetsz róla akármeddig, nem fog összeforrni.



Még két kérdésem van. Az első: mivel foglalkozol, mióta hazajöttél?


Mi a második? Ez szokott lenni az utolsó kérdés általában.

A második csattanós lesz, azért hagyom utoljára végszónak.


Akkor ne mondd el, ha csattanós!

Igazából a kérdés nem csattanós, remélhetőleg a válaszod lesz az.


Ja jó. A könyvem jelenik majd meg februárban, jelenleg ennek szerkesztésével foglalatoskodom. Változtatok majd a honlapomon is a könyvrendelés meg a jobb átláthatóság miatt, tartok beszámolókat, meg hát próbálom kitalálni, hogy mit akarok csinálni. És az időbe telik. Hívtak már vitorlástúrákra is skipperkedni, meglátjuk.

Akkor az utolsó kérdés: ha most visszamehetnél az időben a tervezési időszakba és adhatnál egy tanácsot magadnak, akkor mi lenne az a tanács?


„Vágj bele!” Azt mondanám, hogy ne aggódj és ne félj semmi miatt. Még ha el is buksz, legalább úgy buksz el, hogy megpróbáltad. Lehet, hogy mindenki röhögni fog rajtad és azt mondják, hogy ők megmondták előre, hogy hülye vagy, de te tudni fogod, hogy megpróbáltad. Jobb úgy elbukni, hogy beleadtál mindent, mint meg sem próbálni. És ami a lényeg: ne csak megpróbáld, hanem teljes gőzzel és lelkesedéssel csináld is!

 

Programajánló

Ajánló

  • 6 ok arra, hogy örülj az elbocsájtásnak
    Sajnos a gazdasági világválság, a létszámleépítés, a költségoptimalizálás valószínűleg mindenki számára ismert kifejezések. Gyakran hallhatjuk őket érvként, amikor elbocsájtanak valakit. Mondjuk, még mindig jobb, mintha azt hallanánk a főnökünktől, hogy "Te vagy a legjobb munkaerőm, de amióta felvetted azt a…
  • Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál
      Nem csalás, nem ámítás, ez a tavasz első hivatalos napja! Így aztán nem meglepő, hogy Az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással megnyílt pénteken az Iparművészeti Múzeumban a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).
  • Önkéntesdi
    Nem is akartam önkéntes lenni. Úgy képzeltem, hogy ha már eldöntöttem, hogy egy merész húzással otthagyom a munkahelyem és Angliában töltöm a nyarat, akkor két legyet ütök egy csapásra, és legalább egy kicsit vastagabb pénztárcával jövök haza. Nem mintha ez…
  • Szerelmi vallomás
    Lehet, hogy nem ez lesz a legnépszerűbb írás a fityisz történetében, de le kell írnom, mert minden szavát igaznak érzem. Az is valószínű, hogy az országban elenyésző kisebbségben vannak azok, akik hozzám hasonlóan hálát adnak azért, hogy az elmúlt hetekben…
  • 6 ok arra, hogy örülj az ünnepek alatt felszedett kilóknak
    Megkezdődött ismét a munka, vége a pihenésnek, a nagy kajálásoknak egy időre. Jöhet a fogyókúra... vagy mégse? Nem is gondolnátok rá, de a felszedett kilóknak is megvan a maguk előnye, mégha egyes társkereső oldalak ezért kitíltással is fenyegetnek. Szóval jöjjön…