Szerethetünk egyszerre két embert?

A szerelem önmagában sem egyszerű. Sokszor akarva akaratlanul bonyolítjuk életünket vele. De mi van akkor, ha valaki úgy érzi egyszerre két emberbe szerelmes és képtelen választani közülük? Lehetséges ez?

Nem egyszer hallhattuk már filmekben a döntésképtelenségre a tipikus fagyis hasonlatot: „ …de mi van akkor, ha nem tudok választani a csoki és a vanília között? Ha mindkettőt egyformán szeretem…” És valóban vannak olyan esetek, amikor szinte képtelenség dönteni, de ez vajon igaz lehet a szerelemre is?

Az én olvasatomban, ha valaki szerelmes, igazán szerelmes, de tényleg úgy igazán bezsongatóan szerelmes, képes mindent feláldozni a szerelméért, sokszor az életét is.

Sokáig én is úgy gondoltam: lehetséges. Lehetséges egyszerre kettőt szeretni és úgy érezni, képtelenség dönteni. Éreztem is így. Mindkettőben volt valami, ami megfogott, és amiért azt éreztem ő kell/ők kellenek nekem. Nem voltak egyformák. Sőt! Teljesen más stílust képviseltek. És mégis! Vannak, akik szenvednek ettől, míg mások „élvezzük az életet” felkiáltással egyszerre két vasat tartanak a tűzbe. Bármelyik esetet is nézzük, abban egyetérthetünk, mindenképp kegyetlen játék. De ha tényleg annyira szeretjük őket, akkor mégis melyikükért adnánk az életünket? Ki az, akiért képesek lennénk a képzeletbeli golyó elé vetni magunkat? Valószínűleg egyikükért sem. Mert bár úgy érezzük, szerelmesek vagyunk, ez valahogy mégsem az igazi. Az igaziban ugyanis nem találunk hibát. Egyszerűen képtelenek vagyunk rá. A rózsaszín köd…, a zsongás…, a folyamatos heves szívverés… Nem, ezek nem hagyják, hogy kettőt szeressünk úgy igazán! Csakis a bizonytalan szakasz engedheti meg nekünk, hogy szívünk szeretetét megosszuk mások között.

Ha tehát párunk kettőt szeret, és a döntésképtelenségre hivatkozik, nagy valószínűséggel nem is szerelmes egyikünkbe sem. Jó hír, hogy ezáltal az ilyenkor szemünkben közutálatnak örvendő kettesszámúba sem. És ha esetleg később mégis őt választaná, megnyugtathatjuk magunkat: még ő is találkozhat a maga kettesszámújával.

Végezetül, hogy a fagyis kérdésre is válasszal szolgáljak: Talán valójában nem is a csoki és a vanília a kedvencünk, hanem a sztracsatella, melyben az édes csokoládé és a buja vanília harmonikus egészet alkotnak. És ha a világ tényleg olyan kerek, amilyennek elképzelem, akkor valahol mindenkire vár az ő kis sztracsatellája. Csak nyitott szívvel kell járnunk, és egyszer megtaláljuk.