Tuesday, 17 May 2011 06:00

    Fiúk melegítőben,

    Written by

    azaz interjú Ken Hobey-val, aki kortárs magyar szerzőként debütál júniusban. Fiatal kora ellenére egy nem könnyű témát feszeget: melegnek lenni kis hazánkban.

    Az Amnesty International idén is kiadta jelentését, amelyben Magyarországról elég lesújtó véleménnyel vannak. Hazánkban még mindig nagy probléma a rasszizmus és a melegekkel szembeni előítélet. A jelentés sajnos nem téved, még mindig hihetetlenül el vagyunk maradva e téren a nyugati országokhoz képest.

    Monday, 12 April 2010 12:00

    Gregory Maguire: A Boszorkány

    Written by

    Emlékeztek még az Óz a csodák csodája című könyvre? Neem??
    Hát nekem is csak halvány emlékeim voltak, főleg azért mert a könyvet soha nem is olvastam, valamikor időszámításunk előtt láttam a filmet, és csak az alap story volt meg a fejemben.

    Monday, 22 March 2010 12:00

    A Játszma neve: ki nevet a végén

    Written by

    Gyerekkoromban nem is gondoltam volna, hogy az egykori társasjátékot – a másik kedvenc, a „Gazdálkodj okosan!” mellett– felnőttkoromban is űzni fogom - azzal a különbséggel, hogy itt már tétre megy.

     

    Nemrégiben olvastam Joanne Harris Urak és Játékosok című könyvét, ugyanez volt a témája: a játék, pontosabban a játszma (milyen érdekes a magyar nyelv, pár betű, és a szó értelme máris negatív kicsengésű), ahol urak, és játékosok csaptak össze egymást intrikálva, csendesen. Az úr, aki mindvégig meg volt győződve úri mivoltáról, a háttérből mozgatva a szálakat, emberéleteket tett tönkre, csak hogy a maga állítólagos sérelmét rajtuk, a játékosokon megbosszulja.

    Friday, 12 March 2010 08:48

    Veronika meg akar halni

    Written by

    Azt hiszem a héten megint sikerült pár dolgot kivesézni. Így péntekre jöjjön egy idézet Coelho Veronika meg akar halni c. könyvéből. Aki nem ismeri a könyvet annak elmondom, hogy nem  a szexről szól, hanem arról, hogy az emberek miért nem mernek élni. Azonban az alábbi idézet is érdekes dolgokat boncolgat. Lehet kommentelni a véleményeket.

     

    Friday, 22 January 2010 06:00

    Utas és Holdvilág

    Written by

    Ez így péntekre - lehet - velős lesz kicsit, de néha ilyen is kell. :)

     

    Nem tudom, veletek előfordult-e már, hogy nem tudtátok pontosan, mit is akartok az élettől, rádöbbentetek, hogy nem vagytok jó helyen a világban, teljesen mást kellene csinálnotok. Szerintem az emberek többsége inkább sodródik, megpróbál alkalmazkodni az elvárások által alakított élethez.

    Így tett Szerb Antal Utas és Holdvilág című könyvének főszereplője, a 36 éves Mihály is. Szülői és társadalmi elvárásoknak megfelelően szerzett szakmát, vállalt munkát a családi vállalatnál, illetve, hogy minél inkább konformizálódjon, elvette feleségül a mástól elhódított Erzsit. Talán még el is hiszi, hogy valóban boldog és jó úton halad, egészen addig, amíg olaszországi nászútjukon véletlenül össze nem futnak gyerekkori barátjával.

    Page 2 of 2

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.