Monday, 24 January 2011 06:00

    Boldog Hétfőt!!!!!

    Written by

    Egy hét akkor indulhat a legjobban, ha rögtön valami olyan információval kezdjük, ami értékes, érdekes, és új tudást ad számunkra, mellyel mi is többé válunk.

    Úgy érzem eljött az ideje, hogy megtudjátok az igaz történetét a "Számból vetted ki a szót" szólásunk történetének. Ugye mindenki ismeri, netán használni is szokta, elsőre úgy tűnik semmi különösebb, mögöttes tartalma nincs, azonban nemrégiben a Szólás kutatók hivatalos lapjában is megjelent egy cikk, melyben tudományos igényességgel taglalták eme szófordulat keletkezésének történetét, amit most Veletek is megosztunk.

    Történt volt az 1800-as évek Magyarországán, hogy egy földesúrnak dolgozott egy Aszó Tamás nevű 20-as évei elején járó paraszt legény. A földesúr gyakran és sokat volt úton, járta az országot, igyekezett minél nagyobb piacot szerezni terményeinek. Ennek következtében nála jóval fiatalabb szépséges felesége sok időt töltött otthon egyedül. Hogy hogynem Aszó Tamással ezen időszakok során megismerkedtek, majd egyre közelebb kerültek egymáshoz. Egy idő után a kezdődő barátság szerelemmé lángolt. Egyre gyakoribbak és egyre hevesebbek lettek a szerelmi légyottok, a lebukástól egyáltalán nem féltek...

    Monday, 17 January 2011 06:00

    Boldog Hétfőt!!!!!

    Written by

    Németország nem csak az autókról, az életszínvonalról, a virsliről, a sörről, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az állatcelebekről is híres. Ugye volt Knut, a jegesmedve, aki amíg kicsi volt és helyes, addig mindenki őt akarta látni, mert egyszerűen, hogy nőiesen fejezzem ki magam, zabálnivaló volt, még dalt is írtak neki. (Bár ezt csak erős idegzetűeknek javasolnám) Facebookon csaknem 10.000 rajongóig jutott.

    Aztán ott volt Paul, a polip, aki zseniális jóstehetségével vetette be magát a köztudatba. Sajnos sztársága nem tartott sokáig, mert a foci VB vége után nem sokkal az ő földi létének is vége szakadt, azonban 40.000-es rajongótábora örök emléket állít neki.

    És most itt van Heidi, az oposszum. Jóstehetségére még nem derült fény, azonban kissé bandzsa tekintetében mégis van valami, amitől csaknem 250.000 rajongóra tett szert az interneten, és természetesen a Heidi dal is megszületett már.

    Itt az ideje, hogy találjunk mi is valami helyes kis állatot, akit világhíressé tehetünk. Lehet könnyebb lenne, mint a hiper szuper tehetségkutató-nyertes énekes celebekből világsztárt faragni. Jegyzem meg, volt már nekünk a 60-as években egy Böbe nevű festő csimpánzunk, de annak már csaknem 50 éve, úgyhogy ideje újítani. De addig is, amíg saját animalcelebünk elindul hódító útjára, álljon itt Heidi dala, amivel Boldog Hétfőt és kellemes hetet kívánok Mindenkinek.

    {youtube}X8romj2KKZ0{/youtube}

    Monday, 10 January 2011 06:00

    Boldog Hétfőt!!!!!

    Written by

    Na tessék. Csak néhány órát kellett várni, és máris megérkezett az év első nagy rejtélye. 4-5 ezer madár szilveszter éjjelén egyszer csak lepottyant az égből valahol Arkansasban. Aztán nem sokkal később még 500 Louisianában. Ez már így is elég titokzatos, de ehhez még hozzájön, hogy az Arkansas folyó 100 000 döglött halat dobott ki a partjára, illetve a marylandi Chesapeake öbölben is találtak több tízezer döglött halat. És ha ez még mind nem lenne elég Svédországban 50-100 madár tért át egyszerre a másvilágra. Hogy az állatokkal mi történt az rejtély. Vagy megijedtek valamitől, esetleg szektába tömörülvén úgy gondolták egyszerre lesznek öngyilkosok? Vagy…Emlékeztek az erős marketinggel indult, majd gyenge nézettséggel befejeződött Flashforward című sorozatra? Röviden összefoglalva, a világon szinte mindenki elvesztette az eszméletét egy rövid időre, és addig a saját, közeli jövőjét láthatta. A filmben az után nyomoztak, hogy ki okozta ezt az eseményt, és közben kiderül, hogy már korábban is történt ilyen, amikor például több száz varjú zuhant le egyszerre, és halt szörnyet. Kísérteties a hasonlóság…

    Bár az is lehet, hogy a tavaly Szlovákiában landolt földönkívüliek megjavították űrhajójukat, és a szilveszteri italozást követően végigszáguldottak a föld körül, és nem figyeltek oda a náluk bizonyára szokatlan légi és vízi élőlényekre. Bárhogyis volt, az igazságot sosem fogjuk megtudni, vagy megtudjuk, de nem hisszük el.
    Ha pedig a közeljövőben a közös ájulás bekövetkezne, és véletlenül nem látnál semmit, ne keseredj el, mert a Falshforward óta tudjuk, hogy a jövő bizony nincs kőbe vésve, hanem általunk alakítható.

    Boldog hétfőt és kellemes rejtély mentes hetet kívánok mindenkinek.

    Monday, 03 January 2011 06:00

    Boldog Hétfőt!!!!!

    Written by

    Itt van az új év, itt van újra. Remélem kipihentétek magatokat a két ünnep között, a szilveszteri mulatságból is már magatokhoz tértetek, és energiától duzzadva vetitek bele magatokat az új év első munkahetébe.

    És hogy milyen is lesz 2011?


    A számmisztika szerint: Az évre általában az jellemző, hogy az egyén ellenszegül a szabályoknak, a szabályok pedig keretek és korlátok közé akarják kényszeríteni a népet. Ez viszályt szül. Az év arról szól, hogyan álljunk talpra, stabilizálódjunk és vívjuk meg a csatát a belső és külső hátráltató tényezőkkel, s nyerjük el jutalmul a megoldást.

    A csillagok szerint: Az új év mottója: engedjük el a régit, és nyíljunk meg az új előtt! Joggal reménykedhetünk benne, hogy 2011-ben valami jobb vár ránk. A Jupiter–Uránusz együttállás január első napjaiban ráébreszti az embereket arra, hogy a dolgok hagyományos megközelítése távolról sem kielégítő számukra. Feladatunk: elengedni a régit, és üdvözölni az újat.

    De ami biztos az a naptár szerint:
    Idén sajnos ismét nem sok munkaszüneti nap esik hétköznapra, de felfoghatjuk ezt úgy is, hogy legalább több esélyünk van munkára, meg termelésre, ahelyett, hogy otthon lebzselnénk. De aki mégis a lebzselést választaná, annak kellemes meglepetés, hogy két nagyon hosszú, négynapos hétvégénk is lesz. Március 15. keddre esik, így szombattól keddig lehet betervezni egy laza télzáró hosszú hétvégét, illetve Mindszent is keddre esik alkalmat adva a 4 napos pihenésre. Természetesen az egyházi ünnepekben nem csalódhat az ember, így a Húsvét hétfő, a Pünkösd hétfő sem maradhat el, az év lezárását pedig a hétfőre eső Karácsony másnapjával indítjuk.

    Azért ne rohanjunk ennyire előre, koncentráljunk az első hétre, a hétfőre, legyen boldog, csakúgy, mint az egész év!

    Monday, 27 December 2010 06:00

    Boldog Hétfőt!!!

    Written by

    Elérkezett az év 52. hete. Túl vagyunk a gyomorkeserítő, szívmelengető karácsonyi ünneplésen, ami valljuk meg kaja szempontjából általában durva tud lenni. Főként, ha nagy a család, és minden nap máshol kell enni. Meg ha még ünnepi ebéd mellé ünnepi vacsora is van. Remélem mindenki jól van, szerencsésen, komolyabb gyomorrontás nélkül átvészeltétek a nagy kajálásokat, és készen álltok a hétvégi évelbúcsúztató bulira.

    De addig is jön az év legnyugisabb hete. Ilyenkor, ha kell is dolgozni, az azért mégsem olyan, mint máskor, mindenki nyugodtabb, a boltokból eltűnik a tömeg, és a bevásárlóközpontok körüli dugók is megszűnnek. Legalábbis az én ideális világomban biztos. Aztán, hogy mit hoz a valóság majd, majd kiderül.

    Mindenkinek kellemes utolsó hetet kívánok, és köszönöm, hogy idén hétről hétre olvastátok a Boldog Hétfőt rovatot.

    Jövőre ismét találkozunk, addig is Boldog Hétfőt, és nagyszerű szilvesztert kívánok!

    Page 12 of 20

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.