Videó

A Hét 7enéje
Butthole Surfers - Pepper

Az 1981-ben alakult vicces nevű amerikai rockbanda 1996-os "Electriclarryland" c. leme- zén található ez a dal, mely egyben mindenkori legsikere- sebb kislemezük is és amely eheti zenénk. - by adeeboy

Még több videó

Hirdetések

Hirdetés

Utolsó kommentek

Fityisz.com - Nyitott szemmel

2010. október 19. kedd, 06:00

Én, te, mi – közösségesdi élesben


 

 

 

Mégiscsak borzasztó, hogy meg kell osztoznunk a fürdőszobán – mondogatja az autista Christopher. Én ugyan próbáltam neki ecsetelni, hogy ennél nagyobb bajunk sose legyen, de – érthető módon – nehezére esik túllépni ezen a problémán. Pedig nem ez az egyetlen zavaró tényező, ha az ember olyan helyen lakik, ahol másik harminc ember is hasonló – vagy éppen tökéletesen eltérő – igényekkel éli a napjait.

Kategória: Nyitott szemmel

Programajánló

Ajánló

  • Megható emberi történetek

    Tegnap ellátogattam a barátnőmhöz, akinek a nyomdájában most épp nagy, ünnepek előtti hajtás van. Több tízezernyi karácsonyi üdvözlőlapot nyomtattak ki, borítékoltak be, etiketteztek fel. A munkában diákok segítenek most nekik, akik egész héten késő estig szorgosan dolgoznak. Amíg a barátnőmre…





  • A Budai-hegység és a tél

    A Budai-hegység és a tél   A tél kétség kívül itt van. Ránk zuhantak a súlyos mínuszok, a múlt hétvégi szél pedig tuti, hogy az Északi-sarkról érkezett. Az elmúlt heti korcsolyapálya körképünk, remélem, mindenkinek kellő inspirációt adott, hogy leporolja és megélezze bedobozolt korcsolyáját. A következő…





  • Téli séta Szegeden

    Decemberben felbolydul a világ. Olyan zenék szólnak, amik egy évig csendben voltak. Olyan fények gyúlnak, amik egy évig aludtak. Olyan terek telnek meg, amelyek egy évig üresek voltak. Mindenki készül a karácsonyra. Az ünnepnek van ideológiai, kultúr- és vallástörténeti, szociológiai…





  • Mozgólépcsőn jobbra tarts

    Bár Budapesten születtem, mégsem mondhatom magam őspestinek. Vidéken nőttem fel, metrót és mozgólépcsőt csak akkor láttam, és akkor használtam, amikor rokonoknál voltam a nagy fővárosban, vagy felugrottunk vásárolni. Meg kell, hogy mondjam nem is tulajdonítottam a mozgólépcsőn való közlekedésnek túl…





  • Meleg szendvics, forralt bor, barátok

    Esik a hóóóóóóóóóóóóóó!!! Ez a legeslegjobb dolog, ami mostanában velünk történhet, minden más csak ez után jön, de azért elmesélem, hogy milyen jó is volt nekem a tegnap estém. Volt osztálytársakkal találkoztam, szám szerint hatan szoktunk összejönni, bár most egyikünk…