Videó

A Hét 7enéje
Butthole Surfers - Pepper

Az 1981-ben alakult vicces nevű amerikai rockbanda 1996-os "Electriclarryland" c. leme- zén található ez a dal, mely egyben mindenkori legsikere- sebb kislemezük is és amely eheti zenénk. - by adeeboy

Még több videó

Hirdetések

Hirdetés

Utolsó kommentek

Fityisz.com - Nyitott szemmel

2012. január 19. csütörtök, 06:00

Két romantikus vígjáték

Holiday - magyar plakátŐrült, dilis, szerelem - magyar plakátAz elmúlt egy-két hétben két olyan filmet is láttam, amelyek nagyjából ugyanolyan stílusúak, vagy - ha úgy tetszik - műfajilag egy kategóriába esnek. Ezért most egy kalap alatt fogok írni mindkettőről. Azt viszont már az elején leszögezném, hogy összehasonlításról szó sincs, legalábbis olyan értelemben semmiképp, hogy az egyiket elmarasztalnám, avagy kiemelném a másikkal szemben valamilyen szempont alapján.

Kategória: Film
2011. december 12. hétfő, 06:00

Boldog Hétfőt!!!

Ismét egy hétfő, és ezzel ismét közelebb kerülünk a szeretet ünnepéhez, már csak 12-t kell aludni a Jézuska eljöveteléig.

Mivel is tehetnénk szebbé a várakozást, mint az ilyenkor mindent és mindenkit körüljáró szeretettel. Ennek egyik legszebb példája az alábbi videó, ahol egy bagoly vall szerelmet épp egy kutyának. Nincs is szebb ennél, amikor ahelyett, hogy a kutya vacsorára elfogyasztaná a tollas, nem is annyira kis madarat, békességben heverészik vele a napon. Abba bele se merek gondolni mit csinálnak ezek ketten éjszaka… Még egy kisegér, vagy valamilyen apróbb rágcsáló hiányozna, aki pedig a bagoly vágyait elégítené ki. És máris kész lenne a rasszizmus elleni kampány. Nade ne legyünk telhetetlenek.
 
Hmmm…azért ilyen videót látva bennem is felmerül, egy nálam kevésbé népszerű névrokonom reggeli műsorában gyakran elhangzó felvetés:
 
Vajon a bagoly tudja, hogy ő egy bagoly?
 
Boldog hétfőt, és kellemes hetet mindenkinek!

 

 

 

Kategória: BH
2011. május 23. hétfő, 06:00

Szerelem

Nem szívesen vágok bele ehhez hasonló új kapcsolatokba. Tudjátok, milyen ez: kiválasztjátok az utcán futkározó rengeteg jelölt közül azt, aki tetszik, valahogy kierőszakolsz egy randit, találkoztok, felméritek egymást és ha minden oké, akkor egy csomó pénzt ki kell adnod, hogy végül megszerezhesd. Majd végül akár az is kiderülhet, hogy egyáltalán nem ő volt az, akire vágytál. Nem szívesen vágok bele ilyesmibe.

Kategória: BH
2011. április 04. hétfő, 06:10

Boldog Hétfőt

Gyönyörű nyárias, de legalábbis közép tavaszias hétvégén vagyunk túl, remélem mindannyian feltöltődtetek a hétvégén, és újult erővel vágtok neki ennek a csodálatos hétnek. A tavasz előhozza a szerelmetes érzelmeket, vágyakat, szaporodik az internetes ismerkedés, amivel bizony vigyázni kell. És nem csak azért, mert a legtöbben csak szexelni akarnak, hanem azért is mert véletlenül akár rég elvesztett testvérünkre is ráakadhatunk, mint tette azt a brit (testvér)pár. Nekik szerencséjük volt, de elég ciki lehet, ha az első együtt töltött intim pillanatok után derül ki, kivel is van dolgunk. Tehát nem árt mindenek előtt megismerni a másikat, legalább egy órát rászánni a beszélgetésre, vagy életünk legfontosabb pillanatival egy kérdőivet elküldeni a találkozás előtt az illetőnek, amiből kiderülhet, hogy vannak-e túlságosan közös pontok. És ha az eredmény negatív, akkor mindent bele, szabad a szerelem.

Boldog hétfőt, kellemes hetet mindenkinek!

 

Kategória: BH
2011. február 11. péntek, 06:00

Evolúció és megcsalás

Minap az egyik kedves kollégámmal folytattam eszmecserét, miért is olyan más férfi és nő gondolkodása, ha érzelmi, párkapcsolati témáról van szó. Beszélgetésünk egyik sarkalatos pontja a megcsalás kérdése és annak érzelmi háttere volt. Mennyire elfogadható ez egy tartós párkapcsolatban? És mi számít egyáltalán annak?

 

Kategória: Társas-játék
2010. július 23. péntek, 05:00

Milettvolnaha?

...És hogy miért is veszélyesek ezek? Mert többet látunk belé a valóságnál, mert az embernek mindig az kell, ami nincs, mert az álmok mindig színesebbek a tényeknél, és mert legtöbbünkben ott lapul a kisördög, aki csak arra vár, hogy holmi tiltott szerető formájában előtörjön belőlünk. Hogy mi a megoldás?

Kategória: Társas-játék
2010. június 29. kedd, 04:53

Haverok és exek

Az a jó abban, ha az embernek sok barátja van, hogy mindig szolgálnak újabbnál újabb témával. A jelenlegi egy igen kényes és sokakat megosztó: ha a kiszemeltünk a haver exe, illetve a másik oldal, ha az exünk haverja.
Rengeteget agyaltam rajta, vajon mi lehet ebben a helyzetben a legjobb megoldás. Nem volt egyszerű, mivel korábban sohasem kerültem ilyen szituációba. Tanácsot és bölcs gondolatokat vártak tőlem, de ez egyáltalán nem könnyű, hiszen mindkét oldalt meg kell ilyenkor vizsgálni.

Kategória: Társas-játék
2010. április 13. kedd, 06:00

Önzőnek lenni

Gyerekkorunk óta azt nevelik belénk, hogy nem szabad sem önzőnek sem irigynek lenni, ne bántsunk másokat és osszuk meg másokkal, amink van. Kicsiként próbálunk megfelelni ezeknek a „szabályoknak”, de az évek múlásával egyre világosabbá válik, az életnek vannak olyan területei, ahol kénytelen vagyunk ezeket áthágni.

Igenis van olyan helyzet, amikor ki kell állnunk maguk mellett és döntésünk meghozatalakor nem állíthatunk mást a középpontba, nem szabad mások érdekeit előrébb helyezni saját igényeinknél. Természetesen fontos, hogy másokra is tekintettel legyünk, de ne a saját boldogulásunk kárára. Eddig életem során két olyan terület volt, amelynél azt kérdeztem, ha én nem gondolok magamra, ha én nem állok ki magam mellett, akkor ki fog? Az egyik a munkahelyem volt, a másik a párkapcsolatom.

Kategória: Társas-játék
2010. április 06. kedd, 07:00

Szerethetünk egyszerre két embert?

Szerethetünk egyszerre két embert?

A szerelem önmagában sem egyszerű. Sokszor akarva akaratlanul bonyolítjuk életünket vele. De mi van akkor, ha valaki úgy érzi egyszerre két emberbe szerelmes és képtelen választani közülük? Lehetséges ez?

Kategória: Társas-játék
2010. február 14. vasárnap, 22:41

Boldog Hétfőt!!!!!

Hellóka,

Túl vagyunk a Valentin napon, ami szerintem senkinek sem jó. Egyrészt akik párban élnek, azoknak miért kell külön kitüntetni egy napot, hogy kötelezően szeressék egymást. Másrészt ugye, aki egyedül van (szingli) az pedig rosszul érzi magát, hogy kimegy az utcára és akaratlanul is jobban feltűnik neki, hogy több a szerelmes pár, és ráborul a magány. 

Persze van aki inkább úgy gondolja, hogy a Valentin nap alkalmából egy öleléssel ad szeretetet minden arra járó ember számára, és ezzel kerül be a rekordok könyvébe.

A szerelmesek napja elmúlt de a szerelem jöhet az elkövetkezendő héten is, főleg, mert úgy hírlik  a hét vége felé bekopogtat a tavasz és a melegedő időjárás a hormonokat is egyre inkább feltüzelheti.

Akár jön a szerelem, akár nem, boldog hétfőt és kellemes hetet kívánok!!!

Kategória: BH
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 2

Programajánló

Ajánló

  • Példaértékű vállalkozás - interjú Dórival és Zsuzsival

    Mióta elkészítettem az interjút Narayannal, éreztem, hogy ki kellene állni hasonló ügyek mellett, hogy támogatni kellene valahogy az efféle kezdeményezéseket. Ugyanakkor az is szöget ütött a fejemben, hogy valami közelebbi dologra lenne szükség, amiért lehet lelkesedni. Valami, ami itt van,…





  • Hiperkamra – avagy a határtalan lehetőségek tárháza

    Egy általam meg nem nevezett tudományos újság szerint az átlagember az agyának mindössze 10%-át használja ki…Számos cikket olvastam arról, hogy ez miért is elkeserítő a számunkra: mert ha a mi kis 10%-unkkal hatalmas, világűrbe küldött masinák landolását akár másodpercre pontosan…





  • A víz

    Kicsit megkésve, de azért megemlíteném, hogy tegnap volt a víz világnapja.Érdekes, mennyire természetesen kezeljük a vizet. Megnyitjuk a csapot és már jön is annyi, amennyit szeretnénk, ha akarjuk hideg, ha akarjuk szinte forró. Sőt, már nem is felel meg, hogy…





  • Színezd újra!

      Már gyerekkoromban elhatároztam, hogyha egyszer nagy leszek, nálam minden húsvétkor rendes tojások lesznek a fészekben és nem engedek a kapitalista csokis verziónak. Ez azért is nagy dolog tőlem, mert lényem kifejezetten csokoládépárti. De valahogy úgy érzem, a sok gagyi…





  • ...közkívánatra?...

    A művészeti ajánlók mellé most egy kis „otthonajánló”?! Kedves barátaim, ismerőseim, kik jól érezték - szívből remélem, érzik is - magukat kis kuckómban, javasolták: „Mi lenne, ha a festmények, fotók, kertek, terek, kiállítások stb. mellett írnál a lakberendezésről is valamit?”.…