Charles Moore óceánkutató - egykori vitorlázó - 1997-ben véletlenül fedezte fel a "Nagy Csendes-óceáni Szemétfoltot". Egy hajóversenyről hazafelé tartva Los Angeles és Hawaii között rövidítésként keresztülvágott az Észak-csendes-óceáni örvényen, egy olyan területen, amelyet az állandó lassú örvénylése és a gyenge szelek miatt a vitorlázók elkerülnek. Megdöbbenve tapasztalta, hogy több ezer mérföldre a szárazföldtől egy héten keresztül sűrű szemétben kellett hajóznia. Moore 100 millió tonnára becsüli a Csendes-óceán vízfelszínén lebegő műanyagszemét mennyiségét. A hulladék 20 százaléka a hajókról és az olajfúró szigetekről, 80 százaléka a szárazföldről származik. Az állandó lassú víz alatti áramlatok tartják egyben a "műanyaglevest". Moore felhívja a figyelmet, hogy a műanyagszemét nagy része áttetsző, és közvelenül a vízfelszín alatt lebeg, így a szemétfolt műholdról nem látható.

II. Rész: A végzet

1. Fejezet

Innentől kezdve minden más volt. Gyakoriak voltak a hosszú csendes órák, amiket csak néha tört meg egy-egy sóhaj. A pap rendszeresen imára szólította fel az utasokat. Okulva a Lázadó példájából senki sem ellenkezett. A félelmen és lehangoltságon egyedül Marlboro és Szimfónia emelkedett felül. Ők vittek fényt a sötét kabinba. Boldogok voltak, szerették egymást.