6 ok, ami miatt ezekben a „nehéz időkben” is érdemes mosolyogni.

2010. június 23. Fityisz Naposoldal

Június tizenegyedikén elkezdődött a foci VB. Ez az esemény általában megosztja a Föld lakóit. Vannak, akik imádják és vannak, akik gyűlölik a focit. Egyesek számára megszűnik létezik minden, aminek nincs köze a focihoz; egyesek szerint a világ nem áll meg, és vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. Vannak, akik csak az esemény happening feelingje miatt figyelnek oda. Jó elmenni sörözni a haverokkal, jó megbeszélni, hogy melyik focista melyik másik focista feleségével lép félre, és a vakszerencsének köszönhetően néhány fogadási tippünk akkor is betalálhat, ha szerintünk ütőkkel játszák a focit. A megrögzöttek már rutinosan szűrik az infókat, célirányosan keresnek és találnak. Aki kicsit elveszve érzi magát ebben a dömpingben, annak ide figyi! Naná, hogy megmutatjuk azt a hat okot, ami miatt ezekben a „nehéz időkben” is érdemes mosolyogni.

A marketing. Nem csodálkoznék, ha a nagy, külföldi cégeknél lennének olyan csoportok, akik csak négyévente kapnak jutalékot, de akkor olyan nagyot, hogy a következő négy évig elégedettek legyenek. NIKE, UMBRO, PEPSI, Budweiser, Coca-Cola. De persze a magyarok is odateszik magukat: M1, Mogyi.
A zene. Mindegyik VB-nek van hivatalos, és van önjelölt zenéje. Szerintem az ideiek magasan viszik a pálmát. (Másik nagy kedvenceim az 1998-as slágerek.) 1994, 1998 – La copa de la vida, 1998 – Carneval de Paris, 2002, 2006, 2010 – Wavin’ Flag, 2010 – Shosholoza, 2010 – Waka Waka.
A pasik. Lehet nézni a focimeccseket pasiszemmel. A jól felépített támadások, a tökéletesen kivitelezett cselek, a félpályáról induló ziccerek, a bombagólok mind-mind fontosak. Na de női szemmel ezek mit sem érnek a pályáról való kikacsintások, a táncban végzőső gólörömök és a meccsek végén felsőtesteket elővillantó mezcserékhez képest. Az idei legjobbak a netes közönség szerint.
A csajok. Azok a pasik, akik magát a sportot nem szeretik sem tagadhatják, hogy a fanatikus szurkolólányok miatt azért érdemes néha a képernyőre pillantani.
Amíg az Aranycsapat nem reinkarnálódik, addig kénytelenek vagyunk beérni egyéb magyar szereplőkkel. Például a nagyon profi játékvezetői társasággal, akik eddig két meccsen is közreműködtek, és a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő szlovák válogatott játékossal.
És persze az örök kedvencek, a kommentátoraink aranyköpései, melyek általában sokkal túlmúlják az eseményt. Néhány saját gyűjtés:

„Mire kimondom a labdát szerző koreai játékos nevét, már nem is a koreaiaknál van a labda.”

„Úgy néz ki, hogy a gall kakas most nem lát ki a mexikói sombrero alól.”

„Svájc lakosságának fele benn volt a tizenhatoson belül az imént.”

„Jön az újabb koreai sárga. Ööö sárga lap. Nehogy véletlenül félreértsék.”